2024, március28, csütörtök

Tag: média

A pedofilügyben az ellenzék ellenzéknek, a sajtó sajtónak látszott

Miközben dicsérni kellene az Orbántól független sajtót és a tőle nem független ellenzéket, a pedofilügyben mutatott teljesítményük alapján arra kell rámutatni, hogy ebből kiderült:...

Uniós normák szerint nincs szabad magyar sajtó

Százmilliárdokat költ a kormány közpénzből a propagandasajtóra és a propagandára, míg a független sajtó nem kap állami megrendeléseket, állami cégek nem hirdethetnek náluk, és még a szabad piacon is tudja mindenki, hogy ha független sajtóban hirdet, következményei lesznek, a hatalom megbünteti vagy üldözni kezdi, adóhivatalt, rendőrséget küldenek rá. Orbánnak a törvénytervezet végleges elfogadásánál nem volt vétójoga, ezért a többi 26 ország döntésével, egyedül Magyarország elutasításával az Európai Parlament elé kerül a tervezet, amit mijden bizonnyal elfogadnak és kötelező lesz minden tagállamra nézve. A sajtószabadság törvény állítja majd az Orbán-rendszert a legnagyobb kihívás elé. A sajtószabadság olyan látványosan sérül, hogy nehezebb leplezni, mint ahogyan például az igazságszolgáltatás függetlenségének látszatát megteremteni. Minden jogállami kifogás esetében csalnak, hazudnak, félrefordítanak, látszatmegoldásokat alkalmaznak, amelyek egy részével az EU-t becsapják, de legutóbb már zsarolással fogadtatták el.

Nem az a kérdés, hogy Orbán hazudik, hanem az, hogy ezt megteheti

Felháborító, hogy Orbán el tudja hitetni azt a hazugságot, hogy "Brüsszelnek" bármi köze van a magyar tanárok fizetéséhez. Ezt a magyar államnak kell finanszíroznia, ez a magyar kormány alkotmányos kötelessége, aminek semmi köze az uniós fejlesztési pénzekhez. Ha a magyar állam erre nem képes, akkor Orbán csődbe vitte az országot. Ez a valóság. Szemérmetlenül hazudott arról is, hogy éppen a szlovák választás előtt ellepték a magyar határon átengedett (a magyar kormány által elengedett embercsempészek vezetésével) az illegális bevándorlók a szlovák határt, és a bevándorlásellenes szélsőjobboldali Orbán-báb ezzel nyert választást, mintha nem lenne köze hozzá. Utána megszűnt az invázió. Harsány röhögésbe kellett volna fulladnia, amikor azt mondta, hogy az ukrán csatlakozás ügyében az volt a kérdés, hogy részt vállal a döntésben vagy nem, ezért hősiesen elment kávézni, mert a kérdés az volt, hogy a kezében levő vétójogot használja vagy nem. Neki a lehetősége megvolt, hogy 26 másik ország akaratát meghiúsítsa, ahogy utána meg is tette.

Amíg nem mondjátok ki, hogy fasiszta diktatúra, nem mutatjátok meg a hatalom valódi arcát

Ordítani kellene, kézzel-lábbal tiltakozni, szenvedélyesen nekimenni, leleplezni, harcolni ellene. Ehelyett miért kell szépíteni, hogy senki nem érti meg? Miért kell Orbánnak falazni? Hát ki ez az ember? Az orrotok előtt tesz tönkre, rombol le mindent. Éppen azt készíti elő, hogy a végén még börtönbe is tehessen benneteket, ha úgy akarja. Mire vártok? Nem Orbán diktál? A látszatok mögött nem ez van? Akkor miért nem lehet ezt kimondani, világossá tenni? Akkor miért kell a hamis látszatot erősíteni? Miért nem kell inkább azokat leleplezni, és a látszatok helyett a valóságot nevén nevezni? A fasizmus az egy vezér által irányított állam totális uralma a társadalom fölött. Az Orbán-rendszer nem az? Mi kell még nektek, hogy a nevén nevezzétek, hogy a fülkeforradalom egy államcsíny, egy demokratikus választás meghamisítása, az alkotmányos rend megdöntése volt, a NER az Alkotmány által tiltott kizárólagos hatalomra való törekvés megvalósult formája? Miért nem lehet kimondani, hogy ez törvénytelen, illegális és illegitim? Orbán "trónbitorló", bűnöző.

Bartus László: Az álobjektív újságírás a magyar sajtó csődje

Még az is jobb, ha Orbán betilt minden valódi sajtót, amely ellátja a feladatát, és csak a propagandamédia marad. Mert akkor legalább világos lesz, hogy mi ez a rendszer. Hazug sajtóra nincs szükség, mert az csak kárt okoz a létezésével. Márpedig, aki egzsisztenciális okok miatt nem írja le, nem mondja ki, nem mutatja be a valóságot, hanem az "álobjektív újságírás" mögé bújik, az hazudik. Évente bemutatják, hány újságírót börtönöztek be, gyilkoltak meg a világban, mert őket ennek a szakmának a szenvedélyes szeretete és elkötelezettsége hajtotta.

A független újságírást az egész világon támogatják, a szabad sajtó nem sérti a szuverenitást

A szabad sajtó nem az ország szuverenitását, hanem a hatalmon levő diktatúra érdekeit sérti, mert a szabad sajtó elvégzi a hatalom ellenőrzésének munkáját.

A sajtó szabadsága és a kettős adóztatás elkerülésének megszüntetése

Az Ethnic Media Services-California Black Media által kiírt sajtópályázatra több mint 300 pályamű érkezett, amelyet 25 neves sajtószakember értékelt és ítélte oda a pénzzel...

Hűtik a pezsgőt a Prosti Srácok: ezentúl szabadon rágalmazhatnak

A Népszabadságot kivégző, a Klubrádió frekvenciáját elrabló, a közszolgálati médiát megszálló, a vidéki sajtót einstandoló, a magyar médiát fideszes médiatanács ellenőrzése alá rendelő, a...

Orbán Balázs amerikai lapban méltatta a hazudozás miatt kirúgott Tucker Carlsont

Orbán Balázs ezt az embert dicsérte az amerikai trumpista lapban, más szélsőségesen elfogult amerikai republikánusok mellett, azt állítva, hogy "Tucker egy óriási újságíró, akinek intelligenciája, feddhetetlensége és hajlandósága, hogy megkérdőjelezze a hagyományos felfogást, világszerte tiszteletet vívott ki számára". Ez a "világszerte" kivívott tisztelet a Ku Klux Klantól, Trump floridai Mar-a-Lago birtokán át a volt Karmelita kolostorig terjed, s a Kremlben ér véget. Egy közönséges hazudozó, aki szándékosan hazudik az elnökválasztás elcsalásáról, az mindenhol bukott ember.

Azért mondják, hogy Európában kisebb a szabadság, mert Európában nincs polgárjoga a fasizmusnak

A magyar fasiszták azt hiányolják Európából, hogy nem legitim a fasiszta ideológia. A fasizmus szabad hirdetését, képviseletét, a demokráciával szembeni alternatíváját hiányolják, ezért mondják azt, hogy Európában kevesebb a szabadság. Ezzel szemben a valóság az, hogy Európa szabad, mert nem illiberális fasiszta diktatúrák uralkodnak, mint Magyarországon. A fasizmus nem legitim alternatívája a demokráciának, s nem több, hanem kevesebb szabadságot jelent.  Ennek világos példája Orbán Magyarországa és Putyin Oroszországa. Vége annak, amikor megtéveszthettek bárkit.

Az ATV-ben pénzért adott megszólalási lehetőség olyan, mint a katolikus egyházban a búcsúcédula árusítása

Tájékoztatjuk az ATV hazudozó tulajdonosait, hogy nincs különbség, ha Szaniszló Sándor bármelyik hírműsorban jelenik meg pénzért, és nem a hirdetési blokkban, amelynek végén nem tüntetik fel, hogy "a XVIII. kerület fizetett hirdetését látták", akkor az ugyanolyan korrupció, csalás, törvénytelenség és blaszfémia, mintha a szent "Egyenes Beszédben" történik ez meg, mint ahogyan ez a kerület elszámolása szerint meg is történt, méghozza a legtöbb (nyolc) alkalommal. Befizette az önkormányzat a polgármesterét az ATV legnézettebb hírműsorába, az Egyenes Beszédbe (is).

Ha az ATV ellenzéki lenne, és nem Orbánt szolgálná, a NER firtatná Németh Sándor vagyonát

Korábban el tudta volna képzelni bárki, hogy a Pesti Srácok propagandistája jelenik meg az ATV-ben? Méghozzá azzal a bizarr és nevetséges indoklással, hogy az "objektivitás" jegyében. A Prosti Srácok az objektivitás, miközben Németh Sándor szisztematikusan kinyírta az ATV-ből a magyar sajtó legkiválóbb személyiségeit, szakmai legendáit, akik a diktatúra ellenzéke voltak, hitelesek és igazi újságírók. Olyan, a volt TV2-ből kihullott, prostituált ripacsokkal váltotta fel őket, akik a szakmai tudásukat az ATV csalásának és manipulálásának leplezéséhez használják fel.

A Klubrádió frekvenciája után az Indexet is a „Németh-család” kaphatja meg

Csak a bolond nem látja, mire készül Rogán Antal: az ATV és az Index megtette az első lépést a fúzió felé, és nem az...

A szektatulajdonos Németh Sándor családja törvénytelenül szerezte meg a Fidesznek a Klubrádió frekvenciáját

Az ATV-t az Orbán-rendszer tartja fenn. Németh Sándor televízióját Orbán Viktor fizeti, a pénzt ugyanazon a csatornán keresztül kapják, mint a NER propagandagyárának további szereplői. Az ATV a legelkötelezettebb illiberális médium, a legfontosabb és leghatékonyabb része Orbán és Rogán propagandamédiájának, mivel a teljes ellenzéket (a pártokat, az értelmiséget, a holdudvart, a szavazókat) bekebelezte, és kontroll alatt tartja. Németh ezt olyan professzionálisan csinálja, hogy ugyanerre a feladatra kérték fel a rádiózásban is.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékMédia