2024, április20, szombat

Tag: náci

Már lincshangulatot gerjeszt a gyurcsányellenes náci propaganda

A Gyurcsány Ferenc ellen zajló, mértéket nem ismerő náci gyűlöletkampány átlépte a törvényes határokat, lincshangulatot teremt, és megkérdőjelezi egy ember és a felesége létezését. Ez gyilkos uszítás, amit Orbán folytat. Ezért Márki-Zay a tűzzel játszik, amikor felül erre a hangulatra, és erősíti ezt a propagandát olyan kijelentésekkel, hogy az "Orbán-Gyurcsány" harcnak kell véget vetni, és egyenlőségjelet húz egy államcsínyt elkövető, az alkotmányos rendet felszámoló sötét bűnöző és egy olyan politikus között, aki semmi törvénytelent nem tett, csak nem hajlandó "eltakarodni".

Érthetetlen, miért mondott le a keresztény újság náci főszerkesztője, az ő kereszténységük ugyanis a nácizmussal azonos

Ez a lap, amely a közleményében azt írja, hogy "Hitünkkel és küldetésünkkel, ahogy eddig sem, úgy a továbbiakban sem fér össze semmiféle gyűlölet. Értékrendünkkel ellenkezik minden, ami erre uszít", maga a gyűlölet és az uszítás iskolapéldája, csak sunyi módon. Nem mindenki kér fel például egy olyan nácit főszerkesztőnek, akinek firkálmánya kapcsán még a NER-kompatibilis Köves Slomó is olyan címmel írt cikket saját félfasiszta zsidó újságjában, hogy "Tartsuk távol a fekáliát!". Ezt a "fekáliát" közreadó szerzőt nevezte ki főszerkesztőnek a Vasárnap.hu saját "fekáliája" élére.

Valóban egy náci kultúrpolitikus popzenei terveire kell 23 milliárd közpénzt költeni a járvány közepén?

Ne nevezzük demagógiának, ha valaki felteszi a kérdést, hogy a világjárvány közepén, amikor összeomlás szélén áll a magyar egészségügy, amikor tönkrement vállalkozások, családok tízezrei...

Orbán ugyanúgy nácizza a jogállami Európát, mint Demeter Szilárd

Éppen újabb egérutat készülnek adni Orbán Viktor antiszemita, náci ideológiára épülő illiberális, fasiszta rendszerének az Európa Unióban, ami a távozni készülő Angela Merkel talán...

Németh Sándor ATV-tulajdonos azt mondja a baloldalról, amit a Mein Kampf, mikor bojkottálja az ellenzék az ATV-t?

Az Amerikai Népszava a legteljesebb mértékben érdektelennek tartja, hogy az ATV ellopásán tetten ért Németh Sándor nevű ember miről mit mond. Teljesen érdektelen, hogy...

Botrány: Gulyás Gergely nem határolódott el Demeter Szilárd náci írásától

Botrányos nyilatkozatot tett Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter Kolozsváron, ahol Demeter Szilárd antiszemita cikkéről kérdezték. Demeter náci szövegei miatt Donald Tuskot, az Európai Néppárt...

A fasiszták nem értik a viccet, lenácizták a németeket Orbán Hannibál Lecter mémje miatt

A német közszolgálati ZDF szatirikus műsorában rendkívül találóan Hannibál Lecterként ábrázolták a minőségi maszkokban a lepukkant magyar kórházakat látogató Orbánt. A párhuzam nyilván a...

Kövér megérett a kényszerzubbonyra, elhatalmasodott rajta az elmebetegség

Kövér László elmeállapota rohamosan romlik, ami nincs összefüggésben a járvánnyal, mert egy hosszú folyamat végső stádiuma felé közeledünk. Ha van ennek az embernek barátja,...

Orbán eldöntötte, hogy május 4 után nem fertőz a koronavírus

Így megy ez diktatúrákban. A vezér eldönti, hogy május 3-án lesz a járvány csúcspontja, a döntés végigfut a végrehajtó apparátuson, és mindenki bejelenti a...

Orbán a magyar nép „szelektálására” használja a világjárványt

Ahogy a világjárvány felgyorsította a nyílt diktatúra bevezetését, úgy alkalmat teremtett arra is, hogy Orbán felgyorsítsa az egészégügynek szánt szerepet, az idős, beteg generáció...

Orbán újabb fogást vett, pávatáncol egyet, és minden úgy marad, ez a taktika

A cinizmus netovábbja, hogy a dekázó Varga "igazságügyi" minisztériuma csatlakozni akart a név nélkül Magyarországot kritizáló nyilatkozathoz, mert mint írták, "teljesen egyetértünk a tizenhárom...

Lenyúlja-e Orbán megint Soros pénzét, nem Orbán nevet-e a végén?

Orbán nácizmusának nem a Soros György elleni antiszemita kampány a legfőbb bizonyítéka, hanem az antiliberális rendszere. Ezen kívül számos részletből kimutatható, az 1944-es Kossuth-tértől,...

Orbán megtalálta a náci választ a koronavírus okára

Nem kellett sokáig várni arra, hogy jó Finkelstein-tanítványként Orbán Viktor összekapcsolja a világjárványt és a migrációt. Állításait természetesen semmi nem támasztja alá, sehol a...

A „fehér, keresztény, heteró” nem azt jelenti, hogy valaki fehér, keresztény és heteró, hanem azt, hogy fasiszta

A magyarországi náci gyűlöletpropaganda ráugrott Niedermüller Péter kijelentésére, és szavait kiforgatva, kirekesztéssel, rasszizmussal vádolja Erzsébetváros polgármesterét, aki éppen a kirekesztés és a rasszizmus ellen...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNáci