2024, március28, csütörtök

Tag: népszavazás

Orbán „nemzeti konzultációja” ugyanaz, mint az oroszok álnépszavazása, csak fegyverek nélkül

Az Európai Unióban Orbánt kicselezik majd megint. Már most hallani, hogy a következő, nyolcadik szankciós csomagban nem lesz szó olajról és gázról, mert azt már elintézték. Ha meglesz Európa alternatív ellátása, és megszabadul az orosz gáztól és olajtól, akkor az oroszok alaposan lábon lőtték magukat, hogy Orbán ócska szófordulatával éljünk. Orbán pedig az előzetes bejelentés szerint a gázzal és az olajjal, az energiával kapcsolatos szankciók ellen tart "nemzeti konzultációt", amiről szó nincs. Erre költ el újabb tízmilliárd forintot.

Felelőtlen és katasztrofális az MSZP uniós népszavazási kezdeményezése

A másik kérdés, hogy szabad-e az uniós tagság kérdését lerántani a sárba egy olyan népszavazási kezdeményezéssel, amely a népszavazás intézményének jelenlegi állapotában vereséggel kecsegtet. A jelenlegi "alaptörvényben" rögzített szabályok szerint egy népszavazás érvényességéhez a szavazásra jogosultak fele plusz egy fő részvétele szükséges. A szavazásra jogosultak közé tartoznak már a határon túliak is, ne felejtsük. Mióta ezt bevezették, 2011 óta érvényes népszavazást még a Fidesz sem tudott tartani, olyan népszavazási kérdésekkel, amelyekre csak igennel lehet válaszolni.

Markó Beáta: A 2036-os olimpia

2017-ben a Nolimpia népszavazásra (a 2024-es bp-i olimpia megrendezése ellen) 266 ezer aláírás gyűlt össze. Ennyien gondolták úgy, hogy azt az irdatlan összeget, amennyibe...

Orbán fenntartja magának a jogot, hogy népszavazás nélkül kilépjen az EU-ból és a NATO-ból

Ez az elutasítás egyértelmű kinyilvánítása annak, hogy Orbán számol ezzel a lehetőséggel, és tervei között szerepel az Európai Unióból és a NATO-ból való kilépés lehetősége. Ha nem így lenne, nem lenne szükség arra, hogy ezt a jogot megtartsa magának. Ukrajna megtámadása mindennél jobban megmutatja, hogy Magyarország jólétét és biztonságát egyedül az EU- és a NATO-tagság garantálja. A Nyugathoz való tartozás Magyarország létérdeke. Ennek eldöntése nem lehet egyetlen ember joga.

Az ellenzék nem tudta időben összegyűjteni az aláírásokat, nem lesz ellenzéki népszavazás is a választás napján

A Fidesztől nyilván a legkisebb jóindulat sem várható, de a tényvizsgálat szerint még jóindulatú és törvényes eljárás esetén sem lehetséges az ellenzéki népszavazás megtartása április 3-án. Ennek oka pedig az, hogy az érvényes aláírások nem gyűltek össze időben. Ezért az ellenzék nem hibáztathat senkit, csak saját magát. Ez azért sajnálatos, mert emiatt működik Orbán terve, hogy az álnok "nemváltós" és homofób népszavazást a parlamenti választással kösse össze, és a választási kampány egyik fő témájává tegye a népszavazás tárgyához kapcsolódó gyűlöletpropagandát.

A nemváltó népszavazás és a választás egybecsúsztatása azt a hatást kelti, mintha ugyanarról kellene szavazni

Ha ezt összekapcsolják a parlamenti választásokkal, ahol a népszavazást kezdeményező Orbán-rezsim, s annak hazugságát elutasító ellenzék között kell választani, könnyű azt a látszatot kelteni, hogy mindkét szavazás ugyanarról szól: a gyermekvédelem és a családvédelem álarcában megjelenő Fidesz, s a pedofíliával, homoszexualitással, gyerekek nemváltásával azonosított ellenzék között kell választani. Mivel a kettőt egyidőben tartják Szabó Tímea törvényjavaslatának köszönhetően, gyerekjáték lesz összekapcsolni a kettőt.

A Kúria „nemváltó” népszavazási kérdésről szóló döntése a bírói függetlenség végéről szól

A Kúria két tanácsa a független múlt és a hatalom által irányított jövő. E pillanatban egymás mellett él a kettő. Varga Zs. András feladata a mostanihoz hasonló ítélet mellett az, hogy megtisztítsa a Kúriát és a bíróságot a Kovács Andráshoz hasonló független bíráktól, és az egész igazságszolgáltatást a hatalom szolgálóleányáva tegye. Addig születnek még a magyar bíróságokon korrekt ítéletek, amíg ez a folyamat végbemegy. Aki nem hódol be, annak nyilván távoznia kell, vagy olyan beosztásba kerül, ahol nem dönthet a rezsimnek fontos ügyekben.

Az új alkotmányról szóló népszavazás átvágná a gordiuszi csomót

Egyre többeket foglalkoztat az alaptörvény semmisségének gondolata, miután nem teoretikus kérdésről van szó csupán, mert egy esetleges ellenzéki győzelem esetén is megakadályozná azt, hogy...

Soha nem volt magyar iskolákban homoszexuális propaganda, LMBTQ aktivisták soha nem jártak iskolákba

Olyasmit, hogy ezeken az órákon, foglakozásokon valaha témaként vagy kérdésként felmerült volna a homoszexualitás vagy a nemváltás ügye, vagy bármilyen „propaganda”, magam soha nem tapasztaltam és nem is hallottam. Ezen órák tartalmának meghatározó része a felelős szexről szól, a védekezés fontosságáról, illetve arról, hogy az érzelem nélküli szexuális kapcsolat egy kamasz esetében egyértelmű zsákutca, s az előadó (bárki legyen is az), arról győzködi őket, hogy nem maradtak még le semmiről, s csak akkor létesítsenek szexuális kapcsolatot, ha érzelmileg is felkészültek rá.

Így működik a „kettős mérce” a népszavazásban és a megfigyelési botrányban

Legújabban Orbán már a "kettős mérce" elvetését szabta feltételül, hogy egyáltalán elfogadja az EU pénzét, ami nélkül a diktatúrája Magyarország teljes lakosságával már régen csőd és összeomlás közepén állna, és egy sötét lyuk lenne Európa közepén. A "kettős mérce" emlegetése Orbán szájából hasonló kategória, mint amikor azt mondja, hogy ők nem fogják be senki száját, aki mást hisz és mást gondol. Az egész megrohadt NER semmi más, mint a "kettős mérce" totális alkalmazása. Nekik mindent lehet, politikai ellenfeleiknek semmit.

Nincs olyan nemváltás Magyarországon, amiről a népszavazás szól, senki nem is akar ilyet, és csak Orbán tehetné lehetővé

Egy jogállamban a kérdéseit a választási bizottságnak el kellene utasítaniuk, mert nem valós problémára irányul, nem tartozik népszavazásra, és olyan témában tesz fel kérdést, amit kizárólag ő maga dönthet el. Valójában a népszavazás nem dönt semmiről, és nincs is miről.

Tóth Zoltán: Országos népszavazás NER-módra

A sztálini „hatalom egységének” elve alapján a jelenlegi miniszterelnök vezényletével az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök, az NVB és NVI elnöke összejátszik: abban a kérdésben lehet országos népszavazást tartani, amelyben a kormánypárt győzhet. Minden ellenzéki népszavazást el kell tiporni, és helyette nemzeti konzultációt kell tartani a saját szavazóknak, titkosított eredménnyel.

Orbán nem létező veszélyről rendez népszavazást a lemondás helyett

Orbán hamis és hazug, uszító és gyűlöletkeltő népszavazását bojkottálni kell. Ebben a hazug játékban nem szabad részt venni. Ezekre a kérdésekre nem lehet a valóságnak megfelelő választ adni, mert a lehetséges "igen" és "nem" válasz nem fejezi ki a valós helyzetet. Ezeket a kérdéseket egy jogállamban az uszító és hazug tartalmuk, valamint a kérdéstechnikai okok miatt el kellene utasítani.

Azonnali országos népszavazást kell követelni a Fudan egyetem ügyében

Nincs mire várni a népszavazással, mert a további másfél éves, százmilliókat felemésztő tervezés nélkül is el lehet dönteni, hogy akar Magyarország és Budapest egy kínai egyetemet, eladósítva Magyarországot vagy nem. Ha valódi lenne a szándék, akkor most tartanának népszavazást, mielőtt további milliárdokat költenek a hazaáruló, halott projektre, mielőtt visszafordíthatatlan lépésekre kerülne sor. Hazugság, hogy a végső tervek nélkül "nincs miről beszélni", addig "nem lehet dönteni", mert azt mindenki el tudja dönteni, hogy több mint 500 milliárd forintért akar-e ajándékozni egy egyetemnek álcázott agymosó kémközpontot a kommunista diktatúrának. Nem akar.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékNépszavazás