2024, április18, csütörtök

Tag: Orbán

Orbán az oroszokra cserélte a Nyugatot, ez lesz Magyarország veszte

Mindenki tudja Nyugaton, hogy Orbán az oroszok, és nem a Nyugat szövetségese. Taktikai megfontolásból tagja még a NATO-nak, amit a szócsöve Amerika erőszakszervezetének, és...

Újra nyitott kérdés, mit jelentett Orbán a katonai elhárításnak

Ez azt jelenti, hogy Orbán a katonaságnál mindenképpen besúgó volt, a III/IV-es katonai elhárítás "operatív kapcsolata", 1981. október 20-tól 1982 auguszus 1-ig Zalaegerszegen, a kapcsolatnak a leszerelés vetett véget. Leszerelése után nem lett III/III-as, de a III/IV-es besúgás semmivel nem volt jobb. Amit Orbán az ügy kapcsán mondott, az hazugság. Úgy adta elő, mintha őt világéletében csak megfigyelték volna, mintha áldozata lett volna csupán az állambiztonságnak, miközben korábban a besúgója volt. De mennyiben zsarolható ezzel? Csak a jelentéseivel, ha azok olyanok.

Orbán azért szavazta meg az újabb szankciós csomagot, mert fél a vétójog elvesztésétől

Nagyon komolyan tárgyalnak az Európai Unióban a vétójogot jelentő egyhangú szavazás követelményének eltörléséről, hogy a minősített többségű szavazásra térjenek át. Egyelőre csak két terület...

Életveszélyes szemétlerakó hely lesz az akkugyárak miatt Magyarország

Ez az ára az illiberális fasiszta rendszernek, az unortodox gazdaságpolitika következményeinek, a leplezett és titkolt államcsődnek, hogy kénytelenek a világ szemétlerakó helyévé tenni az országot, hogy totálisan össze ne omoljanak. Szijjártó úgy adja elő a gyilkos akkugyárak Magyarországra hozását, mint a holdraszállást, miközben olyan ipart telepítenek Magyarországra, amely keresi azt, hol tud gyárat építeni, mert a környezetre és az egészségre ártalmas gyáraikat fejlett civilizált országok nem engedik be. Ezt a veszélyes terméket Kínával gyártatják, ahol nincs értéke az életnek.

Mészáros Lőrinc megtekintette Eszéken a magyar közpénzből épített stadiont

A világ leggazdagabb gázszerelője megtekintette a magyar adófizetőktől ellopott pénzen épített és most elkészült eszéki futballstadiont, amelyet Valentina Koprivnjak, a klub igazgatósági tagja tévedésből...

„Ez nem a mi háborúnk” – Bartus László vitája egy kárpátaljai olvasóval

Egy kárpátaljai olvasónk levelet írt az oroszok által átadott hadifoglyokról szóló egyik cikkünk kapcsán, amelyben megfogalmazta az álláspontját a háborúval kapcsolatban is. A Bartus Lászlóval folytatott beszélgetés olyan fontos kérdéseket érint, amelyek másokat is érdekelhetnek, ezért érdemesnek tartottuk a levélváltást arra, hogy olvasóinkkal is megosszuk az eltérő álláspontokat.

Völner ott rontotta el, hogy saját zsebre dolgozott, és nem tejelt az Orbán-családnak

Zajlik a Varga Judit-Völner Pál-Schadl György ügy pere, amelyben a koronatanú meglehetősen egyértelmű bizonyítékokat szolgáltat a volt igazságügyi államtitkár megvesztegetéséről. Ő vezette azokat a...

Haha, csődben vannak, jönnek a megszorítások, plusz az infláció

Most pedig elvesznek előbb mindent, amit adtak, a megszorítások megkezdődtek, és nem lesz vége. Majd elveszik azt is, amit nem ők adtak, a végén mindent elvesznek, csak a propaganda, az uszítás, a hazudozás és a nyomor marad, meg a gyűlölet, mindenki gyűlölete, aki nem omlott össze, aki nem nyomorog, mert nem a fasizmust választotta, hanem liberális demokratikus országban él, amit az elbutított magyar ember utál, és amitől fél, mert ezek a korcsok megetették, és meggyűlöltettek vele mindent, ami szabadság, ami demokrácia, ami korrekt, ami tisztességes és jogállami.

Az orosz katonai hírszerzés programja alapján Orbán a GRU-nak dolgozik

Mindez nem vicc. Ha beazonosítjuk, hogy az orosz katonai hírszerzés tisztjei és ügynökei milyen feladatokat hajtanak végre, az pontosan megegyezik azzal, amit Orbán csinál, és amit Orbán mond. Ez pedig a Nyugat "megbékítése" Oroszországgal, az orosz terjeszkedés miatt felgerjedő nyugati ellenségeskedés pacifikálása, a béke jelszavával az Oroszországgal szembeni ellenállás csillapítása. Ez történt már 2015-ben is, a Krím elfoglalása után. Elkerülte mindenki figyelmét, hogy Orbán már akkor is szó szerint azt mondta, amit most. Ez pedig nem más, mint a GRU hivatalos programja.

Farkas Flóriánnak kellene egy kis pénz, megint építene egy hidat a munka világába

Farkas Flóriánnak elfogyhatott a pénze, amit a "Híd a munka világába" program egykori vezetőjeként szerzett. Mivel neki soha nem sikerült ezen a hídon átmenni...

Orbán katonaszökevényt csinált a kárpátaljai hadifoglyokból

Rendkívül álnok és hamis az Orbán-rezsim kommunikációja az oroszoktól átvett kárpátaljai ukrán hadifoglyok ügyében. Szijjártó is felmondta a propagandagyár szövegét, hogy “ők szabad emberek,...

Ukrajnának joga van elfogni az ukrán katonaszökevényeket és hadbíróság elé állítani őket

A kárpátaljai ukrán hadifoglyok megszöktetése törvénytelen. Az, hogy Orbán katonaszökevényt csinált kárpátaljai ukrán katonákból, az nyílt provokáció és Ukrajna megtámadása. Ukrajna választ adhat erre....

Szijjártó először ismerte be, hogy hazudik, éghet a magyar „sajtó” arca

Már öt nappal ezelőtt megírtuk, hogy arcátlanul hazudnak, mint a vízfolyás, mert Magyarországon nem lehet Semjén magánakciója egy orosz fogolyszabadítás, ezt mindenki tudja, de a debilnek is alig nevezhető magyar ún. "ellenzéki", s még inkább ún. "szabad" sajtó egyetlen szóvel nem vonta kétségbe ezt az orbitális hazugságot, sem azt meg nem említette, hogy ennek milyen diplomáciai következményei lehetnek, azon túl, hogy behívják a nagykövetet: konkrétan egy háború Magyarország és Ukrajna között, mert ukrán katonák megszöktetése a háborúból egy hadüzenettel ér fel.

Novák azért nem írja alá a nagyköveti befogadó nyilatkozatot, mert a kárpátaljai magyar jelölt önkéntes hős ukrán katona

Normális esetben Fegyir Sándort örömmel kellene üdvözölnie a magyar kormánynak, hogy végre egy kárpátaljai magyar lesz Ukrajna nagykövete, akivel nemcsak azért értik meg egymást, mert ő is magyarul beszél, hanem azért is, mert ismeri a kárpátaljai magyarok igényeit, szükségleteit, problémáit és a magyar kormánnyal könnyen megoldhatja ezeket. Orbán éppen ezt nem akarja, neki az kell, hogy csorbuljanak a kisebbségi jogok a szomszédos országokban, hogy ellenséges viszonyban lehessen velük, a nacionalista érzelmeket felkorbácsolhassa, és területi igényei lehessenek.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékOrbán