2024, március29, péntek

Tag: pápa

A pápa beállt az oroszok mellé a sötét oldalra

Annyit még a Vatikánból is lehet látni, hogy az oroszok nem elégednének meg a két keleti megye megszerzésével. Nyíltan hangoztatják az eredeti terveiket, Kijev és egész Ukrajna elfoglalását. Újabb országokat fenyegetnek arra az esetre, ha Ukrajna kapitulál. A pápa nem a megtámadottak, az üldözöttek, az elnyomottak, hanem a gyilkosok mellé állt. Ez pedig azt jelenti, hogy a Vatikánon belüli hatalmi harc eldőlt, győztek azok a sötét erők, amelyek a katolikus egyház államok fölötti világuralmáról soha nem mondtak le, amelynek nem más az akadálya, mint a felvilágosodásból született liberális demokratikus világrend, amit Róma sötét urai az ellenségüknek tartanak. Ráéreztek, hogy Putyin ezt megdöntheti. A Vatikánt nem az emberek élete érdekli, mert akkor a gyilkost szólítaná fel a gyilkolás, nem az áldozatot a védekezés abbahagyására. Ferenc pápát legyőzte és maga alá gyűrte a megbuktatására is kész igazi katolikus klérus, amelynek a helye nem ott van, ahova Ferenc pápa korábban vezette az egyházát, hanem a sötét oldalon, a világ fasisztái között.

A pápa rózsatöveket és egy terroristát kapott Nováktól, akit elengedtek, mint Barabbást

Beindult a "béke" propaganda, a pápának azt sulykolják, mit kell mondania a "békéről". A látogatás egyetlen tétje ez, sikerül-e bepalizni és felhasználni a világ legnagyobb mocsokságára Őszentségét.

A pápai áldás nem segít az átkozottakon, és nem azért, mert 18 euróba kerül

Semjén maga is egy átkozott és átok alatt levő ember. Egy pokolfajzat, akinek a pokol tüze van fenntartva, ahova Orbán Dallasban a liberálisokat küldte. Ennek az embernek is hamis és hazug az egész élete, hamisítvány mindene: a diplomáit lopta, a pártját lopta, egy tagsággal és támogatottsággal nem létező párt elnöke, az ország második embere úgy, hogy senki nem szavazott rá, csak a búcsúcédulákat árusító hamis egyház zsarolása miatt lehet miniszterelnök-helyettes. Egy korrupt gazember, aki ártatlan és védtelen állatokat lövöldöz lesből, élvezettel.

Magyarország nem keresztény, Orbánon kívül semmi nem fenyegeti, a pápának pedig semmi köze hozzá

Ez az önsajnáló, önámító hazug szöveg azokkal a vallásos pátosszal átitatott érzelmi giccsekhez hasonlóak, amelyek a magyar konyhák némelyikének falvédőit díszítik. Hamis, hazug és álságos, érzelgős, ami a magyar lélek betegségét tükrözi, ami sajnálatos módon a nemzeti himnuszba is beszivárgott. Nem véletlenül, mert Kölcsey egy katolikus ima formájába öntötte a versét, s ezzel óriási csapást mért a magyar nemzetre.

Szűz Mária Szikorával táncol, betyárnak öltözött apostolok, a bort vízzé változtatják

Minden valószínűség szerint Szűz Mária a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főszervezője, Szikora Róbertnek legalábbis ő intézte el, hogy a pápa előtt fellépjen. Ezért sikerre és...

Sikerült a pápától kizsarolni egy találkozást, ami annyit is ér

Az egész ügyben a legszebb az, hogy a kormánypárti propaganda a katolikus egyház fejéről leszedte a keresztvizet, a legcsekélyebb tisztelet hangján sem szóltak róla, mert nem szándékozott Orbánnal találkozni. Ha maga Jézus Krisztus látogatna el Magyarországra, és nem kívánna találkozni a gyűlölet apostolával, Orbán Viktorral, az ország fasiszta diktátorával, akkor Jézus Krisztust is kitagadnák a mennyből. Ebből csak egy dolog következik, hogy Orbán nagyobb, mint a pápa, nagyobb, mint Jézus Krisztus.

Magyar Hang: A Hit Gyülekezete félrevezette a pápai polgármestert és megfertőzte a várost

A Magyar Hang című hetilap egész oldalas helyszíni riportot közölt Pápáról, a vírusjárvány legnagyobb magyarországi gócpontjáról (a teljes riport a lap nyomtatott számában olvasható)....

A Hit Gyülekezete félreinformál, mint a dél-koreai szekta, nem közlik, hány hites fertőzött

A Hit Gyülekezete magatartása nagymértékben emlékeztet annak a dél-koreai szektának a viselkedésére, amelynek ténykedése és hamis kommunikációja folytán néhány nap alatt többszázan kapták el...

Tiltott koncert is volt, a Hit Gyülekezete áthágta a szabályokat, a szektás fanatizmus országos fertőzést indíthatott el

A pápai szuperfertőzés azt mutatja, hogy a Hit Gyülekezete tagjai minden írott és íratlan szabályt áthágva rászabadították a koronavírust az egész országra. Ezért Németh...

A marosvásárhelyi Hit Gyülekezetéből érkezhetett Pápára a szuperfertőző vírusa

A Hit Gyülekezetéhez közelálló források szerint a marosvásárhelyi Hit Gyülekezete egyik tagja és a lánya vihette Pápára azt a vírusfertőzést, amelynek nyomán Pápán komoly...

A román titkosszolgálat már a pápalátogatáson is „fellépett”

A román titkosszolgálat Ferenc pápa csíksomlyói látogatása alkalmával már tett egy magyarellenes lépést, amikor felfedeztek a pápa ruháján egy magyar szöveget, és letakartatták azt. Az...

A keresztény Európa bevándorláspárti, avagy „Soros” a Vatikán mögött

A Vatikán fogadta be azoknak a menekülteknek a felét, akiket Olaszország fasiszta belügyminisztere nem fogadott be. Orbán az európai parlamenti választásokat a bevándorláspárti liberálisok,...

Orbán a BL-döntőre cseréli a pápát

Nem gondoljuk, hogy Orbán Viktor részt vett volna a krisztusi elveket, egyebek mellett a menekültekkel szembeni embersége sbánásmódot és befogadást hirdető Ferenc pápa istentiszteletére,...

A katolikus egyházat súlyosan megzavarta a kereszténység

Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció (a Szent Inkvizíció jogutódja) 2017-ben elbocsátott vezetője formálisan is a Ferenc pápával szembeni egyházon belüli mozgalom élére állt,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPápa