2024, április19, péntek

Tag: propaganda

A pedofil-ügy végső oka az Orbán-rendszer

Ez egy rendszer, amely nem tud hibázni, mert úgy van összerakva, hogy mindennek az ellenkezője igaz, mint amit mondanak. A társadalom fölött élő NER-arisztokrácia semmit nem törődik az országgal, semmit nem számít senkinek az élete. Azzal törődnek, hogy az Orbán hatalmát biztosító propaganda az emberek gondolkodását uralja, és azokat minden önállóságuktól megfossza. Mert aki az emberek gondolkodását uralja, ugye, azé a hatalom. A pedofília és annak eltussolása szükségszerű eleme és következménye a rendszernek. A rendszer lényegéből fakad. Ahogy az ország csődbe menetele, a kultúra lepusztítása, a civil élet és civil társadalom megfojtása, az alapvető szabadságélmény felszámolása, a gyűlölet, a kevélység, az önimádat, mindenki becsmérlése és a megszégyenülés is az. Mindent egy emberért, minden egy ember miatt van. Mindenki egyért, és az az egy önmagáért. Amíg ez a rendszer van, amíg minden Orbán Viktor személyes céljait szolgálja, amíg neki korlátlan hatalma van, amíg mindenkit eltaposhat, addig ez nem változik meg. S az ország csúszik bele az Orbán által megásott sírgödörbe. A barátokból ellenséget csinált, a magyar karakterrel azonosította saját pszichopata természetét, mindenkivel megutáltatta az ország népét is, amely nem tesz ellene semmit. Az elsöprő, erőszakos propaganda alatt kivár.

Orbán a bicskei pedofil-ügy első számú felelőse

Varga Judit tejesztette elő és írta alá a kegyelmi kérvényt az Orbán-kormány nevében. Az Orbán-kormány minden cselekedetéért Orbán a felelős. Az Orbán által kinevezett és általa kézzel vezérelt Novák Katalin adott kegyelmet. Orbánnak erről tudnia kellett, mert bicskei ügyről van szó, a kegyelmet kapott pedofilmentegető bűnöző kapcsolatban állt az öccsével. Kizárt, hogy egy ilyen ügyről nem tájékoztatták, és a leleplezésig lapított. Nincs az ügynek egyetlen mozzanata, ami nem Orbánhoz és az ő felelősségéhez tartozik. Orbán tisztában van ezzel, ezért próbálkozik azzal a figyelmet elterelő képtelenséggel, hogy az alkotmányt módosítja, ami szakmailag is nevetséges. Eltolhatja a felelősséget magáról, ha a két közvetlen felelőst, Novákot és Vargát eltávolítja örökre a közéletből, de attól még mindenki tudja, ha a közvetlen érintettsége nem derül ki, akkor is, hogy ezért Orbán felel. Demokráciában neki is le kellene mondania. A pedofília elleni képmutató propagandaharc, a családról szóló ocsmány hazugságok, a Fidesz egész identitását képező álkeresztény máz, egy pillanat alatt lelepleződött. Ebben is hazudnak, mint mindenben. Abból pedig elég, hogy ők állnak a pedofilellenes gyermekvédelem élére. Csak gyűlöletkeltésre használják, közben Becsületrenddel kitüntetik, kegyelemben részesítik a pedofíliát eltussoló bűnözőket.

Nem elég, ha Novákot beáldozza Orbán, Varga Juditnak is távoznia kell örökre a közéletből

Novák még azt is gondolhatta (nagy valószínűséggel így is van), hogy Orbán vagy Orbán környezete áll a kérelem mögött, ha Varga aláírta és átküldte. Novák megszokta, hogy ő mindent aláír, vagy nem ír alá, az utasításoktól függően. Itt az volt az utasítás, hogy írja alá. Ez nem menti a felelősségét, tisztességes és normális ember ilyet akkor sem ír alá. Varga nélkül nincs kegyelem a pedofil igazgató bűntársának. Varga felelőssége egyértelmű, ha Nováknak menni kell (ami nem kérdés), akkor a korrupciós botrány miatt miniszterként már egyszer megbukott Vargának is mennie kell. A sajtó, az ellenzék, a közvélemény nem hagyhatja annyiban, Varga nem lehet Magyarország (=Fidesz) listavezetője az EP-ben. Varga képviselte az Orbán-kormányt, személyesen Orbánt. Ha ő marad, akkor Orbán nem mentesül a felelősség alól. Az ő kormánya indítványozta a pedofil igazgató bűntársának adott kegyelmet. Vargának is távoznia kell a közéletből.

Nem a szabályokat kell leváltani, hanem Novákot

A felelősség elsősorban Orbánt terheli, mert ő nevezte ki bábjának ezt a karrierista nőt, s minden bizonnyal ő adott megrendelést Budaházy és K. Endre szabadon enegdésére is. A botrány elől menekül, próbálja a felelősséget a szabályozásra kenni, s azzal felmenteni Novákot: ha úgy tetszik kegyelemben részesíteni. Ezzel ő is a pedofilhálózat része lett. Ennél az alkotmánymódosításnál nincs felháborítóbb gazemberség, mert Orbán ezzel felmenti a pedofília eltussolójának támogatóját, aki maga is eltussoló, és most már Orbán is az. Aki felmenti Novákot a felelősség alól, az felmentette a pedofília eltussolóját is, aki kegyelmet kapott, és magát a pedofilt is. Orbán a pedofília támogatója, a többi duma. A pedofil, a pedofília eltussolója, az eltussolónak kegyelmet adó, és a kegyelmet adót a felelősség alól felmentő ugyanannak a pedofil hálózatnak a tagjai, most már Orbán is közéjük tartozik. Ha az Orbán-családhoz fűződő kapcsolatai miatt mentesült K. Endre, akkor Orbán még ennél is súlyosabban tagja a pedofil bűncselekményt elkövető hálónak. Ha az alkotmányba be kell írni, hogy pedofilbűnözőknek nem lehet kegyelmet adni, akkor csupa esztelen idióta tölti be az állami funkciókat, élükön a köztársasági elnök székébe ültetett Novákkal, mert akkor még nagyon sok mindent bele kell írni az alkotmányba, mert ezen kívül még nagyon sok mindenkinek nem adható kegyelem.

Szijjártó azzal hősködik, hogy Moszkvába jár

Szijjártó interjút adott a Flamand Közösség közszolgálati csatornája, a belga VRT televízió részére, amelyben számos válogatott hazugság mellett azzal hősködött, hogy Moszkvában is a...

Orbán semmibe vette a nemzeti konzultációt, a „népakarattal” szemben szavazott

A nemzeti konzultációról mindenki tudhatja, milyen célt szolgál, sugalmazott kérdései az elvárt válaszokat is tartalmazzák, a hazug állításokra csak egyféleképpen lejet szavazni. Orbánt hivatalosan nem köti a konzultáció eredménye, de elvileg azt a célt szolgálja, hogy az általa eldöntött kérdésekben az önkénye mögé a népakarat látszatát állítsa. A hamis cél az, hogy leplezze az önkényt, legitimációt adjon önmagának, saját diktatórikus döntéseit a nép akaratának állítsa be, ami őt kötelezi. Most kiderült, ami eddig is tudható volt, hogy nemcsak átláthatatlan a "konzultáció" kiértékelése, Orbán ezt is semmibe veszi. A nemzeti konzultációkra tízmilliárdokat költenek el, miközben a kórházi ellátás akadozik. Alig egy héttel azután, hogy kihirdették az állítólagos "konzultáció" végeredményét, amely 99 százalékos többséggel nyilvánította ki az ukrán segéllyel szembeni "népakaratot", Orbán az EU-csúcson minden fenntartás és ellentételezés nélkül megszavazta az Ukrajnának szánt uniós segélyt, amiről a "magyar emberek" azt mondták: ne kapjanak pénzt az ukránok, amíg Magyarország meg nem kapja a neki járó teljes összeget. Ez pedig nem történt meg. Orbán másfélmillió Fidesz-szavazó akaratát vette semmibe, mert a nem fideszes szavazók kukába dobták a konzultációs levelet, mivel tisztában vannak a funkciójával. Ez bizonyítja, hogy Orbán semmibe veszi saját szavazóit és támogatóit is, eszköznek használja őket saját játékaihoz. Magyarországot privát tulajdonaként kezeli, amivel azt csinál, amit akar. Ez a szavazás nemcsak a nemzeti konzultációt leplezte le, hanem azt is, hogy Orbán diktátor.

Isztambulból megjött az engedély, a svédek azonnal barátok lettek

Alapos szuverenitásvédelmi vizsgálatnak kellene alávetni Orbánt: a svéd NATO-csatlakozás török parlamenti megszavazásának hírére meghívta a Magyarországot "sértő" Svédország miniszterelnökét, hogy a török elfogadás nyomán...

Uniós normák szerint nincs szabad magyar sajtó

Százmilliárdokat költ a kormány közpénzből a propagandasajtóra és a propagandára, míg a független sajtó nem kap állami megrendeléseket, állami cégek nem hirdethetnek náluk, és még a szabad piacon is tudja mindenki, hogy ha független sajtóban hirdet, következményei lesznek, a hatalom megbünteti vagy üldözni kezdi, adóhivatalt, rendőrséget küldenek rá. Orbánnak a törvénytervezet végleges elfogadásánál nem volt vétójoga, ezért a többi 26 ország döntésével, egyedül Magyarország elutasításával az Európai Parlament elé kerül a tervezet, amit mijden bizonnyal elfogadnak és kötelező lesz minden tagállamra nézve. A sajtószabadság törvény állítja majd az Orbán-rendszert a legnagyobb kihívás elé. A sajtószabadság olyan látványosan sérül, hogy nehezebb leplezni, mint ahogyan például az igazságszolgáltatás függetlenségének látszatát megteremteni. Minden jogállami kifogás esetében csalnak, hazudnak, félrefordítanak, látszatmegoldásokat alkalmaznak, amelyek egy részével az EU-t becsapják, de legutóbb már zsarolással fogadtatták el.

Ha valakiről utólag derül ki, hogy meleg, akkor nevelhet gyereket

Értjük. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, akkor rendben van, nevelhet gyereket, mert az a gyerek érdeke. Ha előre derül ki, hogy valaki meleg, akkor nem nevelhet gyereket, mert akkor már nem az a gyerek érdeke. Van egy sejtésünk a náci logikával kapcsolatban: ha valakiről utólag derül ki, hogy meleg, az azt jelenti, észre sem vették, hogy meleg, így az illetőről kiderült, pontosan olyan, mint mások, ezért az más kategória. A propaganda tárgyát képező fiktív meleg nem olyan, mint a köztünk élő melegek, akik azon kívül, hogy kit szeretnek, hogyan élnek senki által nem látott intim életet, pontosan ugyanolyan emberek (néha még jobbak), mint bárki más. A fasiszta állam és propaganda által üldözött meleg nem olyan, mint bárki más, hanem olyan, mint egy földönkívüli, mint maga az ördög, korcs, torz és elferdült immorális szörnyeteg, aki fenyegetést jelent. Most felbukkant a fasiszta propagandában valaki, aki a létező melegek valóságos lénye alapján semmiféle veszélyt nem lát abban, ha melegek nevelnek gyereket, amit akaratán kívül megerősített a prosti főszerkesztő is. Ha utólag derül ki valakiről, hogy meleg, az azt jelenti, hogy semmi más különbséget nem vett észre a környezete, ami megkülönböztetné más emberektől, ezért ugyanolyan értékű ember, mint bárki más. Hátha még ki sem derül.

Novák beszélgetéssel békeharcol a békéért

Arra számítunk, hogy Novák női államfők csúcstalálkozójához hasonlóan eredményes lesz minden beszélgetésünk és akciónk a békéért. A várható hatás mindenképpen azonos lesz. Minél többet beszélünk békéről, annál előbb lesz béke. Lehetne úgy is, hogy Novák elmegy Moszkvába, és Putyinnal beszél a békéről, hogy az általa indított háborút fejezze be, ukrán területekről vonuljon ki, de ez nem lehet olyan hatásos, mint 17 női államfő beszélgetése. Senkit ne tévesszen meg, hogy a gendertudományokat betiltó fasiszta Orbán-rendszer épp Novák személyében járatja le a nőket. A köztársasági elnöki posztot bitorló Novák révén a szexista szemléletet állítja középpontba, hogy Novák először nő, s utána elnök. Orbán híres és hírhedt kézcsókjai pontosan mutatják, mit gondol a macsó felcsúti kocsma férfiideálja a női politikusokról. Kíváncsain várjuk, a 17-ből hányan hajlandóak a fasiszta sztereotípiákat erősítő rendezvényen megjelenni. A béke érdekében remélhetően finom teákat és süteményeket szolgálnak fel, ahogy nőknek illik. Novák élőben bemutathatja eddigi akcióit, amit a békéért tett: moshat ablakot, sütheti a kedvenc süteményeit, takaríthat, meghívhatja az egy hónap alatt alezredessé kinevezett tartalékos katona férjét, aki Novák pártjának militarista propagandájának erősítésére lett katona. De úszhatna a jeges Balatonban is a békéért és mászhatna hegyet a kameráknak. Felolvashatja a női egyenjogúságot tagadó szövegeit, ugyancsak a békéért.

Csak Orbánnak van hálózata, Sorosnak nincs

Charles Gati kiváló ember, tekintélyes professzor, nagyszerű tudós és tanár, egész életében az igazság, a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok mellett állt. Orbánt is támogatta, amikor még Orbán is ezeket az értékeket vallotta. Ő mutatta meg Orbánnak Amerikát, ő vezette be az amerikai politikai közéletbe, ő tanította Orbánt a demokrácia alapjaira. Most az egykori közszolgálati Híradóban gyalázzák és hazudoznak róla, ami kitüntetés neki. Orbán megint az egyik jótevőjét, tanítóját, mondhatni egykori barátját tagadja meg, teszi a hazug gyűlölködés célpontjává. De amivé Orbán lett, ez a gyalázkodás megtiszteltetésnek és elismerésnek számít. Ám, ha Charles Gati "Soros embere", akkor Orbán még inkább az. Ha ez egy titkos hálózat, mesélje el Orbán, hogyan működött, mit csinált ő a hálózatban? Orbán aljassága, hogy pontosan tudja, amikor a Soros Alapítvány támogatta az angliai tanulmányait, semmiféle hálózatba nem került bele. Ezzel ő nem lett "Soros embere". A Soros Alapítvány nem ad utasításokat, nem szervez senkit hálózatba. Támogatja azokat, akik értékes munkát végeznek maguktól az emberek és a szabadság érdekében.

Nem az a kérdés, hogy Orbán hazudik, hanem az, hogy ezt megteheti

Felháborító, hogy Orbán el tudja hitetni azt a hazugságot, hogy "Brüsszelnek" bármi köze van a magyar tanárok fizetéséhez. Ezt a magyar államnak kell finanszíroznia, ez a magyar kormány alkotmányos kötelessége, aminek semmi köze az uniós fejlesztési pénzekhez. Ha a magyar állam erre nem képes, akkor Orbán csődbe vitte az országot. Ez a valóság. Szemérmetlenül hazudott arról is, hogy éppen a szlovák választás előtt ellepték a magyar határon átengedett (a magyar kormány által elengedett embercsempészek vezetésével) az illegális bevándorlók a szlovák határt, és a bevándorlásellenes szélsőjobboldali Orbán-báb ezzel nyert választást, mintha nem lenne köze hozzá. Utána megszűnt az invázió. Harsány röhögésbe kellett volna fulladnia, amikor azt mondta, hogy az ukrán csatlakozás ügyében az volt a kérdés, hogy részt vállal a döntésben vagy nem, ezért hősiesen elment kávézni, mert a kérdés az volt, hogy a kezében levő vétójogot használja vagy nem. Neki a lehetősége megvolt, hogy 26 másik ország akaratát meghiúsítsa, ahogy utána meg is tette.

Orbán a Századvégre hivatkozva állítja, hogy Brüsszel nem az európai embereket képviseli

A propaganda legújabb hazugsága az, hogy Brüsszel és a demokratikus európai kormányok nem az európai embereket képviselik, az európai embereket (lásd: "mi európaiak") Orbán...

A Fidesz propagandistáit helyettesíthetné a mesterséges intelligencia

Ezzel kapcsolatban csupán azért vannak kétségeink, mert a mesterséges intelligenciából hiányzik az a fajta bunkóság, gyűlölet és butaság, ami a fideszes nyilatkozatokból árad. Ezekből a szövegekből éppen az intelligencia hiányzik, ezért a mesterséges intelligenciát le kellene butítani, ki kellene venni belőle az intelligenciát, hogy egy fideszes közlemény stílusának és szellemi színvonalának megfeleljen. Meg kellene tanítani hazudni. Azt talán már korábban is írtuk, hogy nem lepődnénk meg, ha Szijjártó például nem egy ember lenne, hanem egy gép. Szijjártóból hiányzik minden, ami az embert emberré teszi, tökéletes prototípusa a fideszes embertelen, kiüresedett, gépies szolgának. Egyetlen oka van, hogy talán mégis ember, mert tudomásunk szerint az aljasságot még nem sikerült az embernek a gépekbe táplálni, ahhoz emberre van szükség. Orbánt úgy lehetne mesterségesen modellálni, hogy minden, ami gonosz. Ha mesterséges intelligencia arra lenne programozva, hogy minden helyzetben, minden történésben találja meg a gonosz és a legaljasabb koncepciót, a legravaszabb szemétséget, kiirtva belőle az emberség, a humánum, a jóság, szépség, kedvesség, igazság, erkölcsi gátlás írmagját is, akkor kapnánk meg Orbán Viktort. Ha a jellemhez formát képezne a gép, az Orbán lenne.

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékPropaganda