2024, március28, csütörtök

Tag: Soros György

Alex Sorost úgy helyezték Ursula von der Leyen mögé, mint az ördögöt

Ezért az Európai Unió megváltoztatása "Brüsszel" zsidótlanítását jelenti, megszabadítani a zsidó ördögi háttérhatalomtól, a zsidó világösszeesküvéstől. A liberalizmus felszámolása a zsidó világuralom kiszorítását jelenti, ahogy Magyarországon is minden zsidótörvénynek is tekinthető, ami a demokrácia, a jogállam, az emberi jogok, az oktatási szabadság, a sajtó ellen irányul. Ezek ugyanis a zsidó uralom eszközei. Az illiberalizmus ezért antiszemitizmus. Ez az ideológia, amely ezen az uszító, antiszemita gyűlöletplakáton megjelenik, legtisztább formában való megjelenítése és kifejezése a hitlerista nácizmusnak. Ehhez képest Csurka dolgozata, amely egykor hatalmas vihart támasztott, viszafogott zsidó liberális nyivákolás. Ez Adolf Hitler és a náci Németország szellemiségének megjelenítése a magyar utcákon. Magyarország egyszer már kiharcolta a szuverenitását a zsidósággal szemben, amikor 435 ezer magyar zsidót deportáltak ugyanezen ideológia nevében náci haláltáborokba. Ennek az ideológiának, amit Orbán most kiplakátolt ez a végső megoldása. Az antiszemita népirtás ideológiája van újra a magyar utcákon. Az írás megjelent a falon.

Ha Soros György kivonul Európából, az azt jelenti, hogy Orbán már nem jelent veszélyt

Ebből a szempontból vészjósló is lehet Orbánnak, hogy Soros György nem tartja őt veszélyesnek, és feleslegesnek tartja az ellene való védekezésre költeni a pénzt. Soros György okos ember, aki nem mond erről egy szót sem, de mint tőzsde szakértő, mindig pontosan tudja, mire kell fogadni, mire érdemes tenni a pénzt, mire nem. Eszerint az Orbán-veszélyre már nem érdemes költeni. Orbán játssza még a világban a nagymenőt, de egyrészt lelepleződött, elszigetelődött, lejáratódott, másrészt gazdasági csőd és katasztrófa felé halad, s a magyar hátországa összeomlik.

Orbán az utolsó Soros-katona, aki elhagyja az országot

Soros György abból gazdagodott meg, hogy ránézésre képes volt megítélni a világ és egyes országok gazdasági helyzetét és kilátásait. Ha Soros György úgy ítéli meg, hogy az Orbán-rendszertől nem kell félni, emiatt nem kell az Európai Unióban maradni, az arra utaló jel, hogy a tőzsdeguru szerint Magyarország csődje belátható időn belül bekövetkezik. Nem lennénk nyugodtak Orbán Balázs helyében, és nem tennénk fel minden lapot a diktátor szolgálatára.

Még messze vagyunk attól, hogy a megszálló Orbán-katonák távozzanak

Soros György alapítványai iszonyú mennyiségű pénzzel segítették a magyar kultúrát, a civil társadalmat, a kisebbségeket, az emberi jogokat, a szabadságot, a humanizmust és a demokráciát. Soros György soha semmit nem vett el Magyarországtól, soha senki jogait nem korlátozta, soha semmit nem tett tönkre, s mivel Széchenyi után a második magyar ember, aki a legtöbbet adományozta az országnak, ezért Soros György Széchenyi után a második legnagyobb magyar. Szemben Orbánnal, aki pedig az utolsó, a legalja söpredék, aki megszállta, szétlopta és lenullázta ezt az országot.

David Pressman szerint Orbán keresztapás üzenete nácizmus

David Pressman ezzel azt mondta, hogy Orbán alig kódoltan, de a célközönségnek és a "kutyasíp" üzenetet megfejtők számára érthetően azt mondta, hogy Soros átadta a fiának a zsidó világ-összeesküvés irányítását. Az amerikai nagykövet ezzel azt mondta, hogy Orbán üzenete egyértelműen dekódolható nácizmus. Ez megerősíti lapunk évtizedes állítását, hogy Orbán antiszemita és náci, amit azért tagadnak még liberálisok is, mert nem értik, hogy Orbán a "kutyasíp" módszerrel adja elő a náci elméleteit, amit azok értenek, akiknek a náci üzenet szól.

Nincs annál aljasabb, ahogy Orbán Soros Györgyöt Keresztapának gúnyolja

Orbán a kereszténység alapelveit súlyosan sértette azzal is, hogy az idős embert nem tisztelte, hanem mocskolta, óriásplakátokra tette, ellene gyűlöletre uszított. A náci propagandából jól ismert "nevető zsidó" plakátokkal gyalázta, nehogy Soros Györgynek legyen igaza, nehogy Magyarországból egy modern, szabad, emberséges, befogadó, méltányos, az emberi jogokat tiszteletben tartó, demokratikus ország legyen, hanem egy bezárkózó, korlátolt, gyűlölködő, ellenségeskedő, tudás- és kultúra ellenes fasiszta diktatúra, amelyben Orbán Viktor a korlátlan úr, mindenki más szolga.

Márki-Zay „Soros tanítványának nevezte Orbánt”, mintha lenne „Soros-terv”, mintha Soros szervezné a migrációt

Márki-Zay ezzel azt mondja, hogy igaz Orbán hazugsága, hogy Soros szervezi a "migránsokat" Európába és Magyarországra. Ezzel azt is mondja, hogy a menekültek jogait védő civilszervezetek Soros ügynökei, amivel azt is állítja, hogy az EU bírósága által elítélt "Stop Soros!" törvény jogos. Márki azt állítja, hogy Orbán csak Soros "legjobb tanítványa" akkor, amikor "migránsokat szervez". Ezek szerint Soros a legnagyobb "migránsszervező". Miközben a "migránsszámlálója" az ellenkezőjét mutatja.

Márki-Zay Orbán pénzét is elfogadná, amivel Orbán bekerülhetne a „tiszták” közé

Márki-Zay azt mondja, hogy „Elfogadok én bárkitől mindenféle pénzt, ha Orbán Viktor maga személyesen utalna a kampányszámlámra, én azt is örömmel veszem". Ezek szerint Orbán Viktor is tiszta ember, akár be is léphetne a "tiszták koalíciójába" az MSZP mellé. Attól, hogy még nem ítélték el, mert a pártkatonája a legfőbb ügyész, Márki-Zaynak már tiszta ember, akitől bármennyi pénzt elfogad, mert nincs még olyan ítélet, ami bizonyítaná, hogy Orbán pénze lopásból származik. Ha fizet, Orbán is bekerül a tiszták közé az MSZP mellé.

Németh Sándor megtalálta az új ellenséget, Soros György fiát

Németh nyíltan hirdeti Soros György fiának nemi identitását (ez olyan érzékeny személyes adat, amiért fel is lehetne jelenteni), és mivel Soros Alexnek Soros György az apja (akit a Németh Sándorhoz hasonló szélsőjobboldali uszítók a zsidó-világösszeesküvés irányításával vádolnak), Németh a melegjogvédő civilszervezetek irányításával Soros György fiát vádolja. Apák és fiúk. Ezzel egy lépésre vagyunk a náci propagandától.

Soros György kettészakította az ócsai vonatot és leválasztott két kocsit

Különös dolog történt az ócsai vonattal, amelynek utasai csak nagy nehezen jutottak haza. Az történt, hogy a MÁV szerelvényei szokásukhoz híven pontosan elindultak, minden...

A 21. század legmocskosabb antiszemita cikke jelent meg az Origón

Demeter Szilárd néven jelent meg egy publicisztika az Origó hírportálon Sor(o)s címmel. A szerző vélhetően azonos a Petőfi Irodalmi Múzeum erdélyi származású főigazgatójával, „a...

Markó Beáta: Insomnia (Kóros álmatlanság)

A felcsúti nemzetvezető szinte mindent elért, amit ember elérhet. Hazáját teljes mértékben – politikailag, gazdaságilag, kulturálisan – maga alá gyűrte, lakosai nagy többségét alattvalóvá...

Orbán hazugságokkal teli levelet írt a „Soros-hálózatról”

Orbán Viktor nyílt levélben válaszolt Soros György cikkére, amelyben azt írta, hogy a jogállamiság kérdésében az Európai Unió nem engedhet Magyarország és Lengyelország zsarolásának,...

Soros Györgyöt kellene kinevezni amerikai nagykövetnek?

Valaki felvetette, ha Joe Bidennek lenne humorérzéke, akkor Soros Györgyöt nevezné ki amerikai nagykövetnek Budapestre. Nem kétséges, megérdemelné Orbán, s Cornstein Dávid bácsi után,...

- A word from our sponsors -

spot_img

Follow us

KezdőlapCímkékSoros György