2024, március29, péntek
KezdőlapVilágTrump a világ ellen fordult

Trump a világ ellen fordult

-

Trump a forgalommal szemben hajt fel a világ autópályájára, ami nem sok jó ígér az USA-nak és a világnak sem.

Donald Trump csütörtökön egy washingtoni sajtóértekezleten (nem twitteren!), de azért csak felmondta az 2015-ben megszületett és az USA által 2016-ban ratifikált párizsi klímamegállapodást, amivel egy táborba manőverezte magát az egész világgal szembe menő összesen két országgal: Nicaraguával és Szíriával. Egyedül e két állam vezetői nem írták alá a nevezett nemzetközi megállapodást, és most hozzájuk csatlakozik ezzel a felmondással az Amerikai Egyesült Államok. Donald Trump csütörtöki bejelentésével az egész világnak üzent hadat.

A föld – két kivétellel – valamennyi államának akaratával állította szembe a hazáját, amely (Kína után) a világ második legnagyobb nemzetgazdasága, (Kína után) a világ második legnagyobb környezetszennyezője, és mindenki előtt messze a világ legerősebb hadseregét fenntartó szuperhatalom az ezzel járó felelősséggel. Néhány hónappal ezelőtt, mielőtt Donald Trump az ország elnöke lett, az USA a fejlett nyugati világ vezető nagyhatalma is volt, de ez már a múlt.

A klímamegállapodás felmondása mögött egy választási ígéret áll, a szándék, hogy az USA elnöke kedvébe járjon a bányaiparban utazó két haverjának a tőlük kapott választási támogatásért cserébe. Trump csak 600 amerikai vállalati vezető kérését engedte el a füle mellett, csak olyan világcégek véleményét hagyja figyelmen kívül, mint: az Apple, a Microsoft, az Unilever, a Mars, a Facebook és a Morgan Stanley bankcsoport. Csak a tudományos világ véleményére, a tudományos kutatások eredményeire tett magasról, amikor – mint a hatalom birtokosa, az atomarzenál ura – okosabbnak tartva magát a föld összes klímakutatójánál, egyszerűen hülyeségnek minősítette – nem csak magát az egyezményt -, de a klímaváltozás tényét is.

Ítéletét – miszerint nincs is klímaváltozás – Trump soha meg sem próbálta bizonyítani. Állítását visszafelé igazolva, mintegy azt mondja, hogy – mivel a klímamegállapodás káros hatással van az Egyesült Államok gazdaságára, mindenek előtt a gazdasági növekedésre – klímaváltozás nincs is, ezért a megállítására kötött nemzetközi megállapodást fel kell mondani. Nem zavarja, hogy – saját magának mondva ellent – azonnal bejelenti: kész tárgyalásokat kezdeni „fair”, Amerika érdekeit figyelembe vevő új klímamegállapodásról. Ennek az esélyei egyébként – amikor e cikket írom – éppen a nulla felé tendálnak, mivel a német kancellár, a francia elnök és az olasz kormányfő máris jelezte, nincs a párizsi klímamegállapodással szembeni B-terv, nem támogatnak semmilyen újratárgyalást.

Egyébként pedig, már a Krisztus születése előtt élő és gondolkodni tudó régi görögök is feltennék a formális logika alapján megkerülhetetlen kérdést: minek akar tárgyalni egy fair klímamegállapodásról az Amerikai Egyesült Államok elnöke, ha a klímaváltozás nem létezik? A párizsi klímamegállapodás mégsem azért káros, mert az USA érdekeit sérti, hanem, mert tárgytalan, vagyis felesleges? Trump természetesen tesz a logikára, a tudományra, az USA és a glóbusz érdekeire, a jövő századok generációinak életesélyére, a föld majdani állapotára, a világ tudományos közvéleményére, hiszen számára a legfontosabb az Egyesült Államok. (Mármint, amit ő annak gondol – A Szerk.)

Az önző és irracionális elvet az „America first” rendkívül cizellált jelszavában sikerült tömörítenie, aminek – ha kitömörítjük – egészen ismerősen cseng a tartalma a magyar füleknek. Hiszen a mi Orbán Viktorunk – az USA elnökével megegyező módon – ugyancsak a saját és családja, barátai, strómanjai, vazallusai érdekeit azonosítja az ország érdekeivel. A mi Orbánunk és az amerikai Trump egyformán, a saját érdekét hazudja az országa érdekeivé, és kész a saját érdekei védelmében szembemenni, nem csak hazája tényleges érdekeivel, de akár az egész világgal.

Trump csütörtöki bejelentésére válaszul a világ – Kínától az Európai Unión át, egészen Putyin Oroszországáig bezárólag – egy emberként jelentette ki, hogy az USA nélkül is be kívánja tartani a párizsi megállapodást. Nem kétséges, hogy emögött – a józan megfontolás mellett – számos önző politikai és gazdasági pozíciószerzési szándék is meghúzódik, a remény, hogy Washington nemzetközi szerepét ezzel is gyöngíteni lehet, megüresedő helyét át lehet venni. Tény, hogy Donald Trump Amerikájával szemben soha nem látott egységben sorakozik fel a világ. A szuperhatalom vezérének nagyon rosszak az esélyei, ha mindenkivel szemben hajt fel a világ autópályájára.

Nem lesz elég a földkerekség legnagyobb hadserege, a világ második legnagyobb nemzetgazdasága, a világ összes pénze arra, hogy megvalósíthassa ezt a teljesen irracionális és kontraproduktív politikát. Jogos a kérdés: akkor vajon milyen esélye van az USA-hoz képest a világtól ezerszer jobban függő, miniatűr Magyarországnak, hogy küldetéstudatos, elhomályosodott értelmű vezetője sikerre vigye izolációs, különutas, a nyugati világgal szembeforduló politikájá, még akkor is, ha az illetőt Orbán Viktornak hívják, és öngyilkos vállalkozásához igénybe veszi Oroszország támogatását?

Az USA kilépésére vonatkozó csütörtöki bejelentés – eltekintve Trump szándékától – nem ma és nem holnap fogja kifejteni a hatását. A szerződés felmondási klauzúrája szerint, az előírt felmondási idő betartásával, a tényleges kilépésre nem kerülhet sor 2020 előtt, amikor az Egyesült Államokban megint elnökválasztást tartanak majd. Az sem biztos, hogy Trump akkor még az USA elnöke lesz, mert – nem a klímamegállapodás felmondása miatt – már most sem lenne érdemes nagyobb tétben arra fogadni, hogy kitölti hivatali idejét.

Szemben Trumppal, Orbán Viktor – a magát demokratikusnak nevező ellenzék impotenciája, és a magyar társadalom passzivitása miatt – minden bizonnyal nemcsak fölényesen nyeri a következő, 2018-as választásokat, de zsebben tudhatja az utána következőket is, ha azokat egyáltalán meg akarja majd tartatni.

Trump megjelenése az Egyesült Államok elnöki posztján, nemcsak negatív hatást fog kifejteni a világra. Európa máris azt a következtetést vonta le eddigi ámokfutását látva, hogy saját kezébe kell vennie a kontinens ügyeinek intézését és nagyobb szerepet kell vállalnia a világ ügyes-bajos dolgainak kezelésében, a nemzetközi válsággócok felszámolásában, mert nem számíthat Amerikára.

Vajon a magyar társadalom, a magyar értelmiség, a magát demokratikusnak nevező ellenzék mikor ébred rá, hogy senki helyette nem fogja elvégezni a dolgát, Magyarország érdekeit helyette senki nem fogja megvédeni – mégpedig – nem Brüsszellel, nem az USA-val, nem a NATO-val, nem Soros Györggyel, a „tudjukkikkel”, a civilekkel, hanem Orbán Viktorral szemben. Minél hamarabb kezdjük meg a tényleges és határozott társadalmi harcot az orbánizmus ellen, annál kevesebb áldozattal és veszteséggel hozhatjuk létre az Orbán-mentes demokratikus és haladó Magyarországot. Az amerikaiak már hozzáláttak a saját Orbánjuk trónfosztásához. Mire várunk?

Zsebesi Zsolt





25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések