2024, március28, csütörtök
KezdőlapAmerikaTrump az illegális abortuszok számát növeli

Trump az illegális abortuszok számát növeli

-

Fotó: Több mint 3 millió nő tiltakozott Trump szexizmusa, a nőket megalázó és a nők jogait semmibe vevő bunkósága ellen.

 

Drámai következményei lehetnek annak, hogy Trump elnöki rendelettel megtiltotta, hogy szövetségi támogatást kapjanak azok a csoportok, amelyek családtervezéssel foglalkoznak, abortusszal kapcsolatos tanácsokat adnak vagy abortuszt hajtanak végre, vagy népszerűsítik az abortuszt. Trump szóvivője, Sean Spicer azzal indokolta a döntést, hogy Trump minden amerikai, így a még nem nem született gyermekek jogait is védelmezi.

Csakhogy az igazán életpárti álláspont, amely magzatok és anyák életének tömegeit menti meg, az nem a teljes tiltás. Az életpárti álláspont az, amely végszükség és nagyon szigorú szabályok esetében lehetővé teszi az abortuszt, de biztonságos körülmények között, míg az abortuszra készülő anyák és magzatok tömegeit mentik meg azzal, hogy nem lökik őket az illegális abortuszok borzalmas világába.

Trump ott téved, amikor azt hiszi, hogy azok a gyermekek, amelyeket nem akarnak megszülni, azok majd megszületnek attól, hogy az egész folyamat az illegalitás irányába tolódik. A vallási fanatikus fundamentalisták nem ismernek más módszert egy jelenség kezelésére, csak a tiltást. Képtelenek felfogni, hogy a szabályozott és korlátozott abortusz több gyermeket (és főleg anyát) ment meg, mint a teljes tiltás.

Az abortusz tiltását elutasító álláspont ugyanis legalább annyira, ha nem még inkább életpárti álláspont, mint a tiltás. A tiltás az abortuszokat nem csökkenti, hanem növeli, mivel a hirtelen elhatározásból vagy meggondolatlanul eltervezett abortuszokat a legális és hivatalos csatornákban zajló folyamat megakadályozza. Csak bizonyos szigorú esetekben engedi meg az abortuszt, és krízishelyzetben levő anyákat pedig segítik a nehéz helyzeten átkerülni.

A tiltás nem ad más lehetőséget, csak az illegális abortuszt, senki nem foglalkozik a bajban levő anyákkal. Nekik csak egy kérdés marad, hogy meg tudják-e fizetni az illegális abortuszt. Minél szegényebb valaki, annál rosszabb körülmények között végzik el a terhességmegszakításokat, amelyek nőt tömegeinek halálát okozzák jelenleg is. Nem csupán a magzat hal meg, hanem az anya is, méghozzá iszonyú kínok között.

A 444.hu összefoglalója szerint az Egyesült Államok évente 600 millió dollárt költ nemzetközi segélyekre, melyek családtervezési és reproduktív egészségügyi programokra megy el, becslések szerint világszerte 27 millió nő juthat ennek köszönhetően fogamzásgátló eszközökhöz és tanácsadáshoz. Ugyanakkor az USA nem finanszíroz külföldön abortuszokat, egy 1973 óta érvényben lévő rendelkezés értelmében erre nem lehet amerikai adófizetők pénzét költeni. Ennek ellenére a republikánus kormányok sorra úgy látták, hogy ez önmagában nem elég, az abortusz propagálását is tiltani kell.

A rendelkezés világszerte több ezer egészségügyi dolgozó munkáját fogja nagyon megnehezíteni, mivel választaniuk kell, hogy családtervezési tanácsadás közben a jövőben is beszéljenek indokolt esetben az abortuszról, ezzel viszont működésük jelentős forrását kockáztatva. Ráadásul ez a lépés a nem megfelelően, szakemberek által elvégzett abortuszok felé terelhet számos nőt a fejlődő országokban. Évente így is több tízezer nő életét követelik a nem biztonságos körülmények között elvégzett terhességmegszakítások, és a WHO adatai szerint naponta (!) 830 nő hal meg a világban szüléssel összefüggő, amúgy megelőzhető okok miatt. A családtervezéssel foglalkozó civil szervezetek vezetői Nepáltól Kenyáig arról beszélnek, hogy Trump rendelkezésének pusztító hatása lehet a munkájukra.

Trump támogatottságának jelentős részét a melegházasság korlátozásának és az abortusz tiltásának ígéretével szerezte az ún. evangéliumi neoprotestáns fanatikus fundamentalisták körében. Mike Pence ezeknek a gyülekezeteknek a támogatása fejében lehetett alelnök, és legfőbb dolga saját egyházi tanításainak állami erővel való kényszerítése az egyházon kívüli emberekre. Ez a trón és az oltár újabb szövetsége, ezúttal nem a katolikus egyház, hanem a neoprotestáns egyházak részvételével.

Ezeknek az egyházaknak a legutóbbi sikeres akciója a szesztilalom időszaka volt, amelynek logikája ugyanerre épült, és hasonlóan drámai következményekkel járt. Az alkoholfogyasztás a tiltás nyomán soha nem látott méreteket öltött, megerősödött az alvilág, elszabadult a bűnözés, az illegális szeszkereskedelem a maffia erejét növelte, s Al Capone és társai a nyílt utcán fényes nappal lövöldözték egymást.. A valláserkölcs állami szintre emelése, és a meg nem tért bűnös világ jobb életmódra kényszerítése tömeges megbetegedésekhez és az ellenőrizetlen, rossz minőségű alkoholok révén tömeges halálozásokhoz vezetett. Az amerikai társadalom széteésével fenyegetett.

Ugyanez várható minden más esztelen valláserkölcsi tiltással, amely minden szempontból ellentétes a Bibliával. Az elkeseredett vagy nehéz helyzetben levő nők nem találkoznak szakemberrel, aki segítséget nyújt a gyermekvállaláshoz, sintérek kezébe kerülnek, akik pincékben hajtanak végre illegális abortuszokat, amelyekbe nők tömegei halnak bele. Ez az igazi gyilkosság, nem a szabályozott és a kivételesen indokolt esetben végrehajtott törvényes abortusz.

S akkor még nem beszéltünk a nők jogairól, akik azt mondják, hogy joguk van saját testükre vonatkozó döntéseket meghozni. A vallási fanatikusok akkor tiltsanak be minden más bűnt is, és ellenőrizzék a végrehajtását. Mutassák meg azt a bibliai parancsot, amely azt mondja, hogy bármelyik egyháznak bármilyen köze van a kívülállók tetteihez. Mutassák meg, hogy az Atya miben akadályozta meg a tékozló fiút. Van személyes felelősség, amit az állam nem vállalhat magára.

Nem lehet mást tenni, mint erősíteni a felvilágosítást, gondoskodást, segítségnyújtást, és csak szigorú egészségügyi és egyéb okok esetén engedélyezni és biztonságosan elvégezni az orvosi beavatkozást. Közben a folyamatban segíteni a megelőzést és a lelki gondozást, a szociális segítséget. Nem pedig odalökni a nőket a sintérek keze alá, és bűnözőket csinálni belőlük, vagy ezzel megölni őket.

Az evangéliumi fundamentalisták abortuszellenes kampányai tele vannak hazugságokkal, közönséges uszítással és gyűlöletkeltéssel. Ennek eredménye volt, hogy egy fanatikus mészrálást követett el állítólag az élet védelmében egy ilyen klinikán.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések