2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaTrump elismerte, mert rájött, hogy nem törvénytelen

Trump elismerte, mert rájött, hogy nem törvénytelen

-

Trump legutóbbi botránya, amelyben szigorúan titkos információkat osztott meg az orosz külügyminiszterrel és a washingtoni orosz kémfőnökkel (Kislyak nagykövettel), hírszerzők és amerikai emberek életét veszélyezteti, lezárhatja az együttműködést szövetséges állammal, akitől a bizalmas értesülések származnak, de nem is érzi, hogy milyen veszélyes, amit tett.

Amikor a Washington Post nyilvánosságra hozta, hogy dicsekedni akart az oroszoknak, hogy milyen tájékozott, fontoskodni akart, ezért kifecsegett szigorúan titkos hírszerzési adatokat, amelyekkel az Iszlám Államba beépült titkosszolgálatokat és hírszerzőket veszélyeztette, a Fehér Ház szokásának megfelelően azonnal tagadni kezdett mindent. Trump kiküldte a sajtó elé McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadót, hogy hazudjon egy nagyot, majd elismerte az egészet.

Ennek oka az, hogy elolvasta az újságokban, hogy az amerikai elnöknek joga van feloldani a szigorúan titkos nemzetbiztonsági információk titkosítását, emiatt nem törvénytelen, amit tett. Ezért felnézett, és azt mondta, hogy akkor mégsem kell letagadni, neki joga volt ehhez. Nem számít, hogy két perce még mindent tagadtak. Totálisan elmebeteg az olyan ember, aki nem érzékeli a tettei súlyát, a hazugság felelősségét és következményeit. Ez kórisme.

Trump azt sem fogja fel, amit egy tízéves gyerek tud, hogy attól van helyes és helytelen döntés, hogy az nem törvénytelen és joga volt hozzá. Az utólagos beismerésből azonban kiderül az is, hogy amikor Trump ezt megtette, fogalma sem volt róla, hogy mit csinál és neki joga van ehhez vagy nincs. Egyszerűen kikotyogta a legbizalmasabb államtitkokat az ország ellenségeinek, veszélybe sodorva Amerikát és hírszerző szervezeteket, kémeket.

Az amerikai elnök felel az ország biztonságáért, ő a hadsereg főparancsnoka, a közbizalom a munkája alapja, de ebben az emberben nem lehet megbízni. Az eset azt a kérdést veti fel, hogy az amerikai elnök felfogja-e a pozíciójával járó felelősséget és a következményeket, képes-e megbirkózni az elnöki feladatokkal. A válasz az, hogy nyilvánvalóan nem. Egy őrült kezébe került Amerika és a világ. Nem lehet megbízni benne. A kiszámíthatatlansága nem taktika, hanem súlyos mentális betegség. Alkalmatlan.

Jogászok szerint Trump büntetőjogilag biztonságban van, mert az amerikai elnök feloldhat államtitkokat, amivel ő tisztában sem volt, azonban az ügy rámutat a helyzet súlyosságára és tarthatatlanságára. Titkolni kell előle dolgokat, mint egy gyerek elől, nehogy kifecsegje. Ha nem tudja meg, hogy joga volt hozzá, tagadná éppúgy, ahogy eddig mindent tagadott. De a szakértők elmondták azt is, ez a legsúlyosabb vád egy elnökkel szemben, hogy ostobán kifecseg államtitkokat.

A kompetenciahiányra vonatkozó vádakra Trump azt mondta, hogy stratégiai döntést hozott, amikor kifecsegte a szigorúan titkos információkat, hogy a biztonság érdekében az oroszok is tegyenek meg mindent. Mindenki tudja, hogy ez nem igaz, a kérdés, hogy mit lehet tenni? Meddig kell megvárni, hogy egy nyilvánvalóan elmebeteg szörnyeteg létbizonytalanságban tartson egy országot, a világ legnagyobb katonai hatalmát.

Az világosan látszik, hogy Trump nem fogja kitölteni a négy évet, mert képtelen őrültségek nélkül vezetni Amerikát, és előbb-utóbb csinál valami olyan borzalmat, hogy lábánál fogva húzzák ki a Fehér Házból, de milyen árat kell érte fizetni? Meg kell-e várni? Leon Panetta volt CIA igazgató azt mondta, hogy egy amerikai elnök nem csinálhat, nem mondhat, amit akar. Ez felelőtlenség. Kell olyan ember, aki leül vele, és megmondja neki, mi az a vonal, amit nem léphet át az ország biztonsága érdekében. De nincs ilyen. Vagy ha van, nem lehet korlátozni Trumpot. Nem fogja fel, hogy kicsoda és mit csinál.

Trump azt hiszi, hogy minden rendben, mert az elnöknek joga van a titkosítást feloldani, de Trump fecsegésével Amerika elveszítette az irányítást és a kontrollt az információk fölött, az oroszok azonnal megosztják a szövetségeseikkel, az irániakkal, a szíriaiakkal. Képtelenné vált arra, hogy a forrást megvédje, bárhol legyen. Ráadásul, azt már McMaster fecsegte ki, hogy Trump a forrást és az információ megszerzésének módját is kitálalta az oroszoknak. Az oroszok már dolgoznak azon, hogy felderítsék a NATO kémeket a térségben.

A megoldás kulcsa a republikánusok kezében van, meddig állnak Trump mögött, mikor érzik úgy, hogy a Trump okozta folyamatos káosz és válság veszélyezteti a pártot és a képviselők újraválasztását a 2018-as félidős választásokon. Mert akkor saját újraválasztásuk fontosabb lesz nekik, mint Trump és bandája sorsa. Az is botrány, hogy még nem látják elérkezettnek az időt, hogy Trumpot kidobják, aminek súlyos árát remélhetőleg nemcsak Amerika, hanem ők fizetik meg.



 

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések