Trump győzött utazási tilalom ügyben,de nem egyhangú döntés eredményeként

0
Kétes értékű győzelem.

Hétfőn győzelmének örülhetett Donald Trump: az amerikai legfelsőbb bíróság felülbírálta egy kaliforniai fellebbviteli bíróság ítéletét, s részlegesen engedélyezte, hogy életbe lépjen az Egyesült Államok elnökének második, módosított utazási tilalma.

Ez azt jelenti, hogy ideiglenesen hat muszlim többségű állam – Irán, Jemen, Líbia, Szíria, Szomália és Szudán – polgárai csak akkor utazhatnak be az Egyesült Államok területére, ha van ott élő rokonuk, vagy kapcsolatuk valamilyen intézménnyel: azaz például diákvízummal rendelkeznek, felvették őket valamelyik amerikai egyetemre, vagy állásajánlatuk van. Ők ezentúl is akadály nélkül beutazhatnak.

Ha azonban valaki ezen országokból nem rendelkezik „jóhiszemű” indokkal, és még soha nem járt az Egyesült Államokban, annak a beutazását 90 napra, a muszlim menekültekét 120 napra felfüggesztik. A legfelsőbb bíróság rendelkezése alapján a tilalom 72 órán belül lép életbe.

Január végén óriási zűrzavart okozott a világ repülőterein Trump első, váratlan utazási tilalma, ami akkor még hét országra, a fent felsoroltak mellett az Egyesült Államokkal jelenleg szövetséges Irakra is vonatkozott. (Többen emlékeztetnek arra, hogy viszont Szaúd-Arábia mindig gondosan kimarad a listáról.)

A januári elnöki rendeletet több amerikai bíróság is felfüggesztette. Másodszorra, márciusra már alaposabban előkészítették az ezúttal hat országra korlátozott tilalmat, ám a bíróságok a muszlim vallásúakkal szemben diszkriminatívnak találták, és a muszlimok beutazási tilalmának országos felfüggesztését rendelték el. A Trump-kormányzat szerint mivel a bírák közül többeket még Bill Clinton vagy Barack Obama nevezett ki, ezért elfogultak voltak.

Miután azonban Trump kijelölte a tavaly elhunyt Antonin Scalia bíró utódát, s Neil Gorsuch kinevezését a szenátus is jóváhagyta, ismét konzervatív többségű lett a kilenc tagú taláros testület, így a Fehér Ház jobb esélyekkel reményekkel fordulhatott a legfelsőbb bírósághoz.

Türelmük meghozta a gyümölcsét: a kilencek elfogadták a kormányzat érvelését, miszerint a terrorizmus elleni harc miatt fontos a beutazók alapos ellenőrzése, ám alaposan korlátozták az elnöki rendelet érvényét. Októberben a bíróság napirendre veszi a beutazási tilalom ügyét.

Az elnök Twitteren közölt bejegyzése szerint a döntés „egyhangú” volt. Szó szerint ezt írta: „Hálás vagyok a 9:0-ás ítéletért, őrizzük meg Amerika biztonságát!”

Viszont a bírák nem szavaztak, három konzervatív bíró, köztük az újonnan kinevezett Neil Gorsuch azt közölte, hogy ők a teljes beutazási tilalmat életbe léptetnék. A bíróság tagjai között egyetértés uralkodott a tekintetben, hogy a beutazások szigorúbb ellenőrzési rendszerének kidolgozására a kormányzatnak időt kell biztosítania.

Mindenesetre hangyányit leegyszerűsített képletnek tűnik, hogy veszély csak és kizárólag e hat országból fenyegetheti az USA-t, illetve azok részéről, akik még sosem jártak ott. Akinek rokona él ott, vagy tanulmány, konferencia, munkavégzés ürügyén megy, az csupa megbízható jóember. No, és ettől lenne Amerika biztonságban.

Komolyan, mintha a demagógia iránti kínzó vágy gyötörné a világ jelentős részét.