2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaTrump minden rekordot megdönt

Trump minden rekordot megdönt

-

A Gallup legfrissebb felmérése szerint Trump megdöntött minden eddigi népszerűtlenségi rekordot. Az amerikai felnőtt népesség 38 százaléka fogadja el mindössze Trumpot, és 56 százalék elutasítja az eddig végzett munkáját, s számára elfogadhatatlan elnöknek tartja. Ez a Watergate-ügy szintje, pedig még nincs is Watergate.

Összehasonlításként: Ronald Reagan és Barack Obama egy év után ment le 50 százalék alá. Trump ezt elérte egy hét alatt, és azóta sem jött 50 százalék fölé. Trump még belül van a két hónapon, amely minden elnök esetében a „mézeshetek” időszaka. Trumpnak egyetlen perce nem volt, amit „mézesheteknek” lehetne nevezni, annak ellenére, hogy semmi olyan rendkívüli dolog nem történt ami ezt indokolná. Minden krízist kizárólag maga okozott.

Trump már megválasztott és be nem iktatott elnökként padlót fogott, amikor kiderült, hogy az oroszoknak zsarolásra alkalmas szexvideói vannak róla. Ehhez tudni kell, hogy Trump az evangéliumi keresztény szavazók 81 százalékának szavazataival lett elnök, akik a szexuális szabadosság elleni küzdelem jegyében választották meg, amit a melegjogokra korlátoznak.

Az utóbbi évtizedek legkevésbé elfogadott elnöke George W. Bush ebben az időszakában 53 százalékon állt, és nem is ment 40 százalék alá soha, míg a Katrina hurrikán ügyében nem intézkedett időben. A Trump által „katasztrofálisnak” nevezett Obama 61 százalékon állt az elnöksége 68. napján. Obama 40 százalékra egyszer esett az elnöksége 950. napján, de a 40 százalékos határ alá soha nem ment a nyolc év alatt. Trump nem is tud 40 százalék fölé emelkedni elnöksége első száz napjában sem.

Bill Clinton a harmadik hónapban is 52 százalékon állt, és a Monica Lewinski-ügy előtt nem is ment ez alá. Amikor Bill Clinton hamisan tanúskodott a Lewinski-ügyben, és legnagyobb volt az elutasítottsága, akkor is magasabban állt (39 százalékon), mint Trump az első héttől kezdve. George W. Bush mélypontja Trumphoz közelített, amikor az iraki vegyi fegyverek ügyében nem találtak bizonytékot, de amikor leköszönt az elnökségről 56 százalékon állt.

A messze legnépszerűtlenebb elnök, George W. Bush összehasonlítása Trump szintjével:

Trump megközelíteni sem tudja Bush legrosszabb időszakát, pedig akkor derültek ki a titkos CIA börtönök, a kínzások, Guantanamo, az iraki háború költségei és több ezer amerikai katona halála.

Tegyük hozzá, az összes elnök eredménye az első három hónap után csak romlott. Trump a maga 38 százalékával elnöksége elején a csúcson jár. Ha tisztességes vizsgálatot folytat az FBI és a konresszusi bizottságok az orosz beavatkozás és az orosz kémek ügyében, Trump beállíthatja a történelem legdrasztikusabb közvéleménykutatási eredményét.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések