2024, április20, szombat
KezdőlapVilágTrump semmit nem teljesít Izraelnek

Trump semmit nem teljesít Izraelnek

-

Trump visszatáncolt minden olyan Izraelnek tett korábbi ígéretéből, ami miatt a magát evangéliumi kereszténységnek nevező konzervatív vallási irányzat támogatta. Trump nem jelentette ki, hogy az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözik, csak erősen szeretné. Maga a lépés azonnal lángba borítaná a Közel-Keletet és Izraelt is.

Trump a kétállami megoldással kapcsolatban sem foglalt egyértelműen állást, Netanjahu legfeljebb annak örülhetett, hogy nem akarja ráerőltetni, mint Obama. Izraelt ezzel nagy kérdés elé állította, mert most a kérdésben erősen megosztott izraelieknek kell eldönteni, hogy mit akarnak. Trump azt mondta, hogy neki mindegy, a két fél döntse el, és azt a megoldást válasszák, ami békét teremt.

Iránnal kapcsolatban Trump megértést mutatott és Izrael mellett áll, de egy szóval sem mondta, amit a kampányban ígért, hogy felmondja az Iránnal megközött egyezményt. Netanjahu sem beszélt erről, csak szankciókat sürgetett, és azt hangoztatta, hogy nem bíznak Iránban, mert Irán el akarja pusztítani a zsidó államot.




Trump mindössze annyival engedi haza Netanjahu-t, hogy a nemzetközi szzervezetekben nem engedi, hogy Izraellel szemben egyoldalú határozatok szülessenek. Így elítélte az ENSZ legutóbbi határozatát is, amely megtiltotta a megszállt területeken zsidó telepek építését, amelyek egy jelentős részét egyébként Trump vejének és apjának cégei építenek, így anyagilag is érdekelt és érintettek. Ennek ellenére a kampányígéreteivel szemben azt kérte Izraeltől, hogy legyen „rugalmas” és tartózkodjon a telepek építésétől.

Trump szokásához híven egy „nagyszerű béketerv” ígéretével halmozta el Netanjahut, ami nyilván újra naggyá teszi Izraelt, de annak részleteiről egy szót sem szólt, mert vélhetően elképzelései sincsenek. Netanjahu azt mondta, hogy minden békemegállapodás feltétele, hogy a palesztinok ismerjék el Izrael államot, és Izrael fenntarthassa az ellenőrzést Ciszjordánia felett. Vélhetően itt véget is ért minden megállapodási kísérlet.

Trump minden támogatása megmaradt a retorika szintjén. Azt mondta, hogy az Iránnal kötött nukleáris megállapodás a legrosszabb, amit életében látott, de nem mondta azt, amit a kampányban ígért, hogy azonnal felmondja. Ezt Netanjahu sem kérte rajta számon, csupán az iráni fenyegetés komolyságáról beszélt.

A közös sajtótájékoztatón majdnem csak izraeli és külföldi újságírók kérdezhettek, az amerikai sajtó nevében csak konzervatív jobboldal sajtó képviseletében tehettek fel kérdést. Az eddigi gyakorlat szerint 2-2 újágíró kérdezhetett az amerikai és a vendég ország sajtójából, megosztva egy-egy baloldali és jobboldali orgánumtól.

Az látszik igazolódni, hogy Trump semmit nem teljesít azokból az ígéretekből, amiért a konzervatív keresztény jobboldal támogatta: továbbra is lesznek abortuszok, legfeljebb nem a szövetségi kormány pénzén, de attól semmi nem változik. Maradnak a melegek jogai, és nem költözik Jeruzsálembe az amerikai nagykövetség. Ezzel szemben az oroszok átveszik Amerika és a világ feletti ellenőrzést, ha hagyják, tombol a rasszizmus, egy fasiszta nézeteket valló volt médiavezér elmebeteg álmait valósítja meg a Fehér Ház.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések