2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországUkránok már Hágába küldenék Szijjártót

Ukránok már Hágába küldenék Szijjártót

-

Szijjártó vélhetően a hágai nemzetközi bíróságon fejezi be dicsőséges pályafutását, de Ukrajnában egy tüntetésen máris ezt követelték Orbán külügyminiszterével szemben. Az Index szerint az ukrán Csernij Komitet nevű csoport a kijevi magyar nagykövetség épülete előtt kifogásolta, hogy Magyarország „magyarítást” végez Kárpátalján, Szijjártó szerint pedig az agresszor Oroszország ellen meg kell szüntetni az európai uniós szankciókat. Szerintük Szijjártó „ukránofób” megjegyzéseket tett.

Szijjártó a Kommerszant nevű orosz lapban kifogásolta az új ukrán nyelvtörvény tervezetét, mely jelentősen szűkítené a kisebbségi nyelvhasználatot Ukrajnában. Szijjártó figyelmeztette az ukrán kollégáját, ha a tervezetet elfogadják, akkor az EU elé fogják vinni az ügyet. A demonstráción követelték, hogy Magyarország ne avatkozzon Ukrajna belügyeibe, és szerintük Magyarországnak kellene az ukránoknak kedvező törvényeket elfogadnia, például azt, hogy az ukrán legyen hivatalos nyelv. A tüntetők követelése volt az is, hogy Szijjártót állítsák a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé.

Nem kell kapkodni, mindennek eljön az ideje.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések