Van hely a világon, ahol még a kolera pusztít

0
Jemenben szükségállapotot rendeltek el.

Jemen a szerencsétlen sorsú ország, mely egyben az arab világ legszegényebbike is, ahol tíz percenként hal éhen egy óvodáskorú gyerek, és ahol szűk hónap alatt több mint 23 ezren kapták el a kolerát – közülük 242-en belehaltak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértőinek előrejelzése szerint fél éven belül akár 300 ezren is megfertőződhetnek. Nevio Zagaria, a WHO jemeni képviselője azt mondta, közülük nagyon sokan belehalhatnak a betegségbe.

Félő, hogy a járvány Kenyára is átterjed.

A kolera olyan súlyos hasmenéssel jár, hogy a beteg kiszárad, és megfelelő kezelés híján pár óra alatt meghalhat.

Járvány főleg olyan vidékeken alakulhat ki, ahol nincs tiszta ivóvíz, és lehetőség a megfelelő tisztálkodásra.

Hihetetlen adat, de igaz: a WHO áprilisban nyilvánosságra hozott éves jelentése szerint a világon mintegy kétmilliárdan isznak ürülékkel szennyezett vizet, ami a kolerán kívül vérhast, tífuszt és gyermekbénulást is okozhat.

Remélhetőleg itthon nem süllyedünk idáig, ami az infrastruktúrát illeti, még ha sokaknak hazánkban is gondot okoz napjainkban a nem megfelelő ivóvíz.

A Mészáros Lőrinchez hasonlóan – vagy vele csak felületesen vetekedni tudó – ügyesen gyarapodó embereknek még sokáig lesz alkalmuk jótékonyságot gyakorolni a náluk bénább emberiség javára.