Orbán hívei és ellenzéke egyaránt abban érdekelt, hogy Orbán hatalmon maradjon, és ebben készek együtt is működni.

Nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor politikája elvi alapokon, valamilyen általa elismert értékeken nyugszik-e, esetleg elvek követése helyett az ország számára előnyös, de nem konvencionális megoldásokat keresi, esetleg politikája teljesen elvtelen, hanem az, hogy milyen alapon azonosítja a közel tízmilliónyi magyar érdekeit a saját, a családja, az egyetemi barátai, vazallusai, strómanjai érdekével. Ki hatalmazta fel Orbán Viktort arra, hogy a köz vagyonát saját kezűleg ossza szét azok között, akiket arra érdemesnek tart, és kobozza el azok javait, akiket nem kedvel, vagy ellenfelének, mi több ellenségének tart.

A társadalmi valóság nagyon lesújtó. Az orbáni önkény mögött társadalmi felhatalmazás áll. A magyarok jelentős része egyetért azzal, hogy egy ember döntsön mások életéről, a gazdagodásról vagy az elszegényedésről, az előmenetelről vagy a bukásról, ha ez az egy ember nem az ő, hanem mások érdekeit tiporja lábbal, viszont az ő érdekeit mások érdekei elé helyezi. A magyarok – úgy általában – nem lelkesednek az olyan versengésért, amelyben a nyertes kiléte bizonytalan. Jobban szeretik, ha a végeredmény borítékolva van, ha a játékosok cinkelt kártyákkal játszanak. Nem baj, ha nem mindig ők nyernek.

A fontos az, hogy ne kelljen attól tartaniuk, hogy nem képesek megugrani a lécet, nem tudják teljesíteni a követelményeket. Ezért szeretik a levajazott dolgokat. Leginkább akkor, ha nekik is van kapcsolatuk azokkal, akiknél a dolgokat levajazni kell. A sikertelenséget így nem az alkalmatlanság, a tehetségtelenség, a lustaság számlájára kell írni, hanem azzal lehet magyarázni, hogy itt minden le van vajazva és nekünk még nem sikerült megtalálni, kivel kell jóban lenni, de már dolgozunk rajta. Nem a teljesítményünk javításán, hanem a megfelelő kapcsolatok kiépítésén, természetesen.

Orbán arra épít, hogy a magyarok szeretnek érdemtelen előnyhöz jutni. Ez erkölcsileg nem zavarja őket, mert meg vannak győződve, hogy mindenki más is csak annak köszönheti a sikereit, hogy érdemtelen előnyöket tudott magának kijárni. Vagyis az előnyök kijárásánál kell versenyezni, nem teljesítményt kell felmutatni, ha előre akarunk jutni, mert a teljesítmény nem számít. Csak a kapcsolat, a megfelelő támogató, a jó helyen lévő protektor segítségével lehetsz ebben az országban sikeres. A saját erődből, a saját tudásod vagy teljesítményed jogán soha.

Ez az általánosan elterjedt és mélyen gyökerező meggyőződés okozza a legtöbb kárt az országnak, s ennek a társadalmi gyakorlatnak a megerősítése és kőbe vésése Orbán Viktor egyik legnagyobb bűne. Orbán azt üzeni a magyaroknak, hogy nálam van minden, amire szükséged van, csak rajtam múlik, hogy megkapod-e, amit szeretnél. A te érdeked jóban lenni velem, kiszolgálni engem és végrehajtani mindent, amit kérek, mert ezzel bármit elérhetsz, de enélkül semmit sem, sőt amit már elértél, azt is elvehetem tőled.

Jól bizonyítja, hogy mennyire beivódott a magyarok lelkébe ez az ócska elv, a vita arról, hogy Botka Lászlónak fogadnia kellett-e Szeged polgármestereként Orbán Viktort, amikor Botka pártja, az MSZP tolvajnak, hazaárulónak tartja a kormányfőt. A társadalom nagyobb része, a szegediek és az egyébként Orbán-ellenes polgárok többsége is azon a véleményen volt, hogy a város érdekében a mindenkori polgármesternek kezet kell adni akármilyen köztörvényes bűnözőnek, vagy hazaárulónak is, ha azzal forrásokat tud biztosítani a város számára, vagy annak megtagadásával elveszítheti ezeket a forrásokat. A pragmatikus magyarok úgy gondolják, hogy az erkölcsöt félre lehet tenni – legalább arra az időre –, amíg az ember elintézi a számára fontos anyagi ügyeket.

Az Orbán és Botka találkozója miatt kialakult vita azt bizonyítja, ha egy új, demokratikus, tisztességes Magyarországot akarunk, akkor a polgárok értékrendszerét is át kell alakítanunk, rá kell mutatnunk, hogy az elvtelenség nem a politikai ellenfeleink kiváltsága, és az elvtelenség akkor is elvtelenség, ha a mi oldalunkon követik el. A haszonelvű politizálás nem jelentheti azt, hogy van az a pénz, amiért az anyánkat is eladjuk.

A pragmatizmus nem egyenlő a pénzért bármire hajlandók vagyunk elvvel. Ezt elsősorban a magát demokratikusnak nevező magyar ellenzéknek üzenem. A párttámogatásért, a képviselői státuszért járó anyagi juttatásoknak nem lenne szabad levenniük a lábáról az ellenzék képviselőit. Nem lehet magyarázat az elvtelenségre a pragmatizmus. És most nagyon finoman fogalmaztam.

Mondjon is bármit a felcsúti, nem felsőbbrendű elvek, nem pragmatikus érdekképviseleti törekvés áll a döntései mögött, hanem egyedül és kizárólag az, hogy hatalmát megerősítse és tartóssá tegye. Minden, – a harácsolás is – ennek a szent célnak van alárendelve. Orbánnak a vagyonra és a pénzre csak azért van szüksége, hogy meg legyen a hatalma fenntartásához szükséges anyagi háttere. Orbán nem élvezi, hogy gazdag, mert Orbán azt élvezi, hogy hatalma korlátlan és időtlen, és a gazdagság a vagyon csak annyiban fontos számára, hogy ez segíti hatalmi vágyainak realizálását.

Nem azért szakított Simicskával, mert erkölcsi ellentétek merültek fel kettejük között. Mondjuk, Simicska sokallta volna, amit Orbán itt vagy ott tett, hanem azért, mert Orbánnak olyan Simicskára lett volna szüksége, aki csak és kizárólag az ő hatalmának bebetonozását szolgálja és semmi mást. Simicska ennél okosabbnak bizonyult, ami a kezdetekkor még hasznos lehetett, de később terhessé vált. Helyette egy Mészáros Lőrinc kaliberű stróman sokkal kényelmesebbnek tűnt. Orbán nem akarta még négyszemközt sem azt hallgatni Simicskától, hogy anyagi támogatásának és zsenialitásának köszönhetően lett a Fidesz és Orbán nagy. Orbán ma már maga is elhiszi, hogy ez pont fordítva volt, és Simicska lett az ő jóvoltából valaki. Ezért nevezte Simicska Orbán gecinek és semmi másért.

Orbán igazi hazaárulása, főben járó bűne – amit megbocsátani senkinek sincs joga -, mégis az, hogy a saját és körének érdekeit, a hatalom megtartásának és korlátlanná tételének vágyát minden egyéb elé képes helyezni. A hatalom gyakorlásának élvezete mindennél erősebbnek bizonyult nála, és mint az alkoholista vagy a kábítószeres, Orbán ma már annyira hatalomfüggővé vált, hogy mindenre képes, csak a napi adagjához jusson. Semmi nem állhatja útját, hogy mindennap “belője” magát.

Előbb vagy utóbb annyira függővé válik, hogy ölni is képes lesz a szerért. Környezete, amely belőle él, szorgosan szállítja neki az “anyagot”. Létük alapja Orbán függősége. Amíg ők szállítják neki a “kábítószert”, biztonságban vannak. Ezért mindent megtesznek, hogy a helyén és a szeren tartsák. Egyetlen veszélyforrás számukra, hogy Orbán túllövi magát és olyat tesz, ami valamennyiük bukásához vezet.

Orbán bukása azonban még nincs napirenden, mert nem csak a sajátjai, de az ellenzéke is belőle él. És ez egyelőre így a legjobb az ellenzéknek is, mert fogalma nincs mit tenne Orbán nélkül. Ma Magyarországon minden politikai erő Orbánnak köszönheti a létét. A hatalom kiszolgálói ugyanúgy. A magát demokratikusnak nevező udvari ellenzék ugyancsak abban érdekelt, hogy Orbán hatalmon maradjon és ennek megfelelően a győzelem reménye nélkül is kész részvételével legalizálni a 2018-as parlamenti választásokat.

Azzal egyáltalán nem gondolva, hogy hálára ezért nem számíthat, és csak addig marad életben, amíg Orbánnak szüksége van rá. Senkinek nincs B-terve arra az esetre, ha Orbán Viktor új díler után néz és Moszkvából szerzi be a hatalmi mámorhoz szükséges “anyagot”. Kiderülhet, hogy a hatalom megtartásához elég egyetlen nagy szállító, olyan, mint Putyin, akinek világbajnoki gyakorlata van abban, hogyan kell embereket, országokat függőségben tartani. Vigyázó szemetek Donald Trumpra vessétek!

Zsebesi Zsolt