10 ezer eurót adott az Igazgyöngy Alapítványnak Soros György

Düsseldorf város filharmonikusai alapítottak egy díjat, melyet minden évben egy olyan szervezetnek vagy személynek ítélnek oda, amely vagy aki kiemelkedően sokat tesz az emberi jogokért.

Nos, a német városban még nem segítettek az embereknek sok millió euróért, hogy Soros Györgyre az emberiség ellenségeként tekintsenek, sőt, idén a filharmonikusoknak éppen rá esett a választásuk.

Az emberi jogi díjjal 10 ezer euró (ez körülbelül 3 millió forint) is járt, és Soros György az összeget felajánlotta az Igazgyöngy Alapítványnak

Erről L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője számolt be a Facebook-oldalán, ugyanis csütörtökön részt vettek a düsseldorfi Tonhalle koncertteremben a díjátadó ünnepségen is, melyen Fischer Ádám vezényelt egy koncertet.

L. Ritók Nóra hozzátette: „Nagyon megtisztelő számunkra, hogy a világon annyi civil szervezet közül ránk esett a választása. Mi ezt a támogatást (mint az összes eddigit is) a gyermekszegénység elleni küzdelemhez használjuk fel.

Igazgyöngy Alapítvány – Berettyóújfalu

Igazgyöngy Alapítvány – Berettyóújfalu shared L. Ritók Nóra’s post.

Az Igazgyöngy Alapítvány munkáját tavaly decemberben Ferenc pápa is megáldotta, mikor L. Ritók Nóra három hátrányos helyzetű gyermek kíséretében találkozott vele.

Úgy látszik, a magyar kormány a katolikus egyházfőt, Soros Györgyöt, a düsseldorfi filharmonikusokat, sőt némely civil szervezeteket sem tudta meggyőzni arról, hogy a munkájuknak nincs értelme. Pech. A kormánynak.