2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarország2010-től Arthur Finkelstein vezette az országot

2010-től Arthur Finkelstein vezette az országot

-

Magyarország 2010 előtt megváltozott. Fokozatosan lehetett észrevenni, hogy előbb megszállta, majd elfoglalta a Gonosz. Szó szerint, mert Arthur Finkelsteint még azok is a Gonosz földi megtestesítőjének nevezik, akik az ő tanácsai által kerültek hatalomra. Ez az ember mindent felhasznált abból, amit az emberi történelem a gonosszal azonosít, és semmire nem volt tekintettel, amit a jóság követelt volna meg. Orbán soha nem titkolt egyetlen tanácsadót sem, kivéve azt az embert, aki valójában irányította őt, és rajta keresztül Magyarországot. Azért, mert tudta, hogy amit csinál, amit ez az ember tesz rajta keresztül, az illegális, hazug és gonosz.

Ami Magyarországon fontos dolog történt 2010 után, azt Arthur Finkelstein találta ki, Orbán pedig végrehajtotta a megtestesült Gonosz titkos terveit. Magyarország tényleges vezetője nem Orbán Viktor, hanem a világ legmocskosabb embere volt, aki zsidó létére antiszemita kampánnyal tette gyűlölt ellenséggé és szitokszóvá a liberalizmust, ami az emberi történelem leghosszabb békéjét, jólétét és fejlődését hozta. Finkelstein Magyarországon alkotta meg élete főművét, az illiberális állam modelljét, amely a világdiktatúrához vezet.

Ezért volt sokáig tabu Habony Árpád személye is, aki Finkelstein és Orbán között közvetített, mert Orbán titokban akarta tartani, hogy ki irányítja a magyarországi eseményeket, kinek a tanácsait hajtja végre. A szemtanúk szerint Finkelstein életművének csúcspontja volt Magyarország illiberális államának létrehozása, amikor a tevékenysége nem csupán egy negatív választási kampányra korlátozódott, hanem egy egész ország vezetésére és egy új rendszer felépítésére vállalkozott. A Fidesz belső emberei szerint „senki nem volt fontosabb Orbán számára, mint Finkelstein.” Ő volt a nagy tervező. Orbán a legteljesebb mértékig megbízott benne, és rábízta magát a megtestesült Gonoszra. Orbán a hatalomért és az ellenfelek megsemmisítésért szó szerint eladta a lelkét és a hazáját az ördögnek. Finkelstein munkatársai pedig azt mondják, hogy „Finkelsteinnek sem volt még soha jobb tanítványa Orbánnál.” Soha senki nem volt, aki ilyen mértékben azonosult volna a legaljasabb, a legmocskosabb, a legsátánibb emberrel és terveivel, s ebben a maga szerepével.

Nem véletlen, hogy Orbán ezzel egy „világlicence”-t hozott létre, amelynek lényege Finkeltsein életének főműve, a „liberális” szó szitokszóvá tétele. Ennek tökéletes beteljesítése az orbáni „illiberális” rendszer, amely tökéletes ellentéte a liberális jogállamnak, minden olyan pozitív emberi magatartásnak, amelyet az emberi történelem ezidáig felmutatott. Alapja a hazugság, az emberek megtévesztése, a valóság és a tények meghamisítása, egy párhzamos valóság létrehozása, a hatalom kontrolljának elvetése, az emberi méltóság és tisztesség teljes kiirtása, addig bezárólag, hogy még a „politikai korrektség” is gyűlölt fogalommá válik. A pokol szája nyílt meg, amely elnyelte Magyarországot, és bűzös lehellete, a sátáni állam modellje megfertőzte az egész világot.

Orbán kormányzása gyakorlatilag a finkelsteini utasításokra épült, s legfőképpen propagandából állt. A magyar nép megfélemlítése volt a cél, hogy a magyarok meggyűlöljenek mindent és mindenkit, ami tiszta, nemes és jó, ami a világosság oldalán áll. A megtestesült Gonosz egy gonosz államot hozott létre, az orbáni Magyarország élete fő műve. Orbán nem tett semmit Finkelstein utasításain kívül, csak működtetett egy állami gépezetet, amely az uniós forrásokból, valamint a magyar nép kifosztásából állt. Mindent a nép fizet, minden állami juttatást, szolgáltatást minimálisra leépített, kispórolt, és mindent a finkelsteini terv végrehajtásának rendelt alá.

Finkelstein új stratégiája abban állt, hogy a mocskolódó negatív propaganda, a liberálisellenes uszítás nemcsak egy győzelmet szolgált, s nem csupán egy választási győzelem erejéig tartott. Finkelstein létre akarta hozni az évtizedek alatt kiérlelt stratégiájának egy országot irányító, működő változatát. A tökéletes ellenséggel megfélemlített nép feletti korlátlan hatalmat és uralmat, amelyben minden ellenfél a nép ellensége. A nép által választott diktatúra, amelynek élén istenként tisztelik a mesterségesen létrehozott veszély elhárítóját. Ez a veszély a nemzethalál forrása, amelytől az antiliberális, illiberális, Tökéletes Győztes védi meg az országot. Egy mesterséges világ, amelyben a Gonosz uralkodik, és az embert megalázza, a lábai alá hajtja. Egy olyan ország, amely az ördög természete és módszerei alapján működik, amely a sötétségből kapja az erejét, a hatalma a hazugság erejében van.

Ez a finkelsteini ország lett Magyarország. Mert Orbán semmire nem vágyott jobban egész életében, mint erre a kontroll nélküli totális hatalomra, amely a hazugság révén mégis a demokrácia külső formái között működik. Maga a Gonosz alázza meg benne az Isten képmását.

Finkelstein több évtizedes munkásságának tanulsága az volt, hogy az ő sikerének titka a liberalizmus elleni harc. A Gonosz legfőbb ellensége a liberalizmus és mindaz, amit a liberalizmus (a szabadság és a jogállam, az emberi jogok és tisztesség) képvisel. Életművének summázata az aljasság, az illiberalizmus. Mivel a liberalizmus minden feudális, vallási, nacionalista, diktatórikus elnyomó rendszer számára a „zsidó” eszme megtestesülése (az ész uralma, a jog trónra ültetése, a felvilágosodás, a szabadság, testvériség, egyenlőség megdicsőülése), a finkelstein-i állameszme magva szükségszerűen a kódolt antiszemitizmus. Az antiliberalizmus elválaszthatatlan az antiszemitizmustól. S ennek legjobb táptalaja Magyarország, ahol soha nem néztek szembe a két világháború közötti antiszemitizmus okaival, annak holokausztban játszott szerepével, s a keresztény-nemzeti Magyarországban megtestesülő hamis magyar identitással, amely szerint a magyar az, ami keresztény, a keresztény az, ami nem zsidó, ezért ha a magyar identitás nem zsidó, akkor nem lehet liberális, hanem annak az ellenkezője.

Így az illiberális finkelstein-i nemzetállam ideológiája azonos lett a magyar nemzeti identitással. Ennek szörnyű logikai következtetése, hogy a magyar nem jó, hanem a magyar gonosz, ezért alkalmas a Gonosz birodalmának az építésére. Ezért lehet a világ antikrisztusi fordulatának kiindulópontja és mintája Magyarország, ami kizárólag ebből a hazug identitásból fakad. Finkelsteint jelképesen és átvitt értelemben ezért nevezik így is: „Ő maga az Antikrisztus”. Az Antikrisztus történelmi személy lesz, a világ végét jelentő nagy pusztító, a világdiktátor, aki éppen a finkelsteini logikából következően elpusztítaná a teljes zsidóságot is (miután azok felismerik, hogy kicsoda az Antikrisztus), ha nem jönne el a világ vége. Ezért egyre többen veszik észre, hogy Orbán a finkelsteini illiberális állam élén világuralomra tör, de nem Magyarország és nem Orbán adja ennek a potenciális veszélyét, hanem ez az ördögi rendszer, amely maga alá gyűri majd az egész világot. Ennek tetejére ül majd maga a Gonosz, a világdiktátor, akit a Biblia Antikrisztusnak nevez. Azt nem lehet tudni, hogy ha Finkelstein 2017-ben nem hal meg – a világ nagy szerencséjére -, akkor ő maga vállalkozott volna erre a szerepre, vagy még inkább ő maga jelölte volna ki és emelte volna fel azt az embert, akiről még nem lehet tudni, hogy kicsoda.

A finkelstein-i logika szerint a Gonosznak kell egy antitézise, és belőle kell Gonoszt csinálni. Az emberek nem félnek eszméktől, de félnek emberektől, ezért meg kellett személyesíteni a liberalizmust, s ez lett Soros György, „Mr. Liberalizmus”, a „Tökéletes Ellenség”, az univerzális bűnbak. A körülmények – nyilván nem véletlenül – szerencsés összjátéka folytán a neonácik már évtizedekkel korábban kinevezték Sorost a zsidó világ-összeesküvés szimbólumának. Ráadásul magyar származású, akit a magyarok a neonáci propagandából már jól ismernek. Már a kilencvenes évek elején, amikor Orbán még liberális volt és zsebét melegítette még a Soros Alapítvány oxfordi ösztöndíja, Soros György már a Szent Korona, a nyilas Szittyakürt és más antiszemita szélsőjobboldali lapokban a keresztény nemzetek felszámolásán munkálkodó zsidó pénztőke jelképe volt. Az MDF szélsőjobboldali holdudvara és a Kisgazdapárt szatellitszervezetei és szkinhedjei ezzel kampányoltak. Csak elő kellett venni. A homoszexuális Finkelsteint az sem zavarta, hogy homofób kampánnyal segítsen valakit hatalomra, így zsidóként sem zavarta, hogy átvette a náci propagandát és a nácik célszemélyéből csinált liberális bűnbakot. Pontosan tudták, hogy az antiszemitizmus mire képes.

Ahogy Orbánt sem zavarta, hogy ezt Finkelstein kezéből elfogadja. Annak ellenére, hogy Orbán pontosan tudta, mit köszönhet Magyarország és ő maga is Soros Györgynek. A Fidesz liberális és demokrata korszakában meg is védték Soros Györgyöt a parlamentben, amikor a Finkelstein által is használt vádakkal antiszemita támadás érte. Orbán tehát tisztában volt azzal, hogy a Soros elleni gyűlöletkampány egy „politikai termék”, amit Finkelstein adott a kezébe, és tisztában volt azzal is, hogy ez egy hazugság, amely a neonácik fegyvere. Ennek ellenére elfogadta Finkelsteintől, mert átadta magát neki, rábízta magát, és teljes mértékben megbízott a Gonoszban. Az aljasságnak és a gátlástalanság olyan mértéke ez, amire nincsenek szavak. Orbán eladta magát a hatalomért cserébe, egy idegen külső hatalomnak alárendelte Magyarországot. Mert Finkelstein egy gépezetet mozgatott, amely ma már az egész világ fasizálódása mögött áll. Ennek lett Orbán a magyarországi helytartója, amikor engedelmeskedett Finkelsteinnek, aki így Magyarország sorsának irányítója lett, és gyakorlatilag Magyarországot vezette. Orbán pedig mindent megtett, hogy a mögötte álló „főnököt” leplezze, és Magyarország voltaképpeni vezetőjét a nyilvánosság és a magyar nép elől elrejtse.

Finkelstein volt az, akinek Soros Györgyöt mutatták. Ő volt a titkos tanácsadó, a háttérből irányító ember, aki felszámolta Magyarország önrendelkezését, függetlenségét, aki beavatkozott az ország belügyeibe, és „háttérhatalomként” irányította az országot. Az angyalból ördögöt csináltak, az ördögből angyalt. Soros volt Magyarország megmentője, Orbán (Finkelsteinnel a háta mögött) az elvesztője, és az országra leselkedő veszély forrása. De a propagandában Soros lett az ellenség, és Orbán a megmentő. Ahogy a Biblia írja, „Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végük az ő cselekedeteik szerint lészen”. Így lett a „keresztény Magyarország” irányítója maga az ördög. A cinikus vallomás szerint „A tökéletes ellenség, akire újra és újra csapásokat mérhetsz, de ő sosem üt vissza”- mondta el George Birnbaum, Finkelstein legközelebbi munkatársa egy svájci magazinnak. „Ez annyira kézenfekvő volt. Ez volt a legegyszerűbb az összes termékünk közül. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.” A Soros-kampányt Birnbaum a „legjobb politikai terméküknek” nevezte. Egy termék, amit piacra dobtak. De Finkelstein nemcsak egy kampány technokrata volt, mint Birnbaum. Átfogóbb világszemlélettel rendelkezett, titokban nagyobb ambíciókkal, mint választási kampányokat nyerni aljas módszerekkel. Amint azt a halála előtt elmondta, „Meg akartam változtatni a világot. Sikerült. Rosszabbá tettem.” Így jár, aki ezzel a becsvággyal indul, és ezért mindenre hajlandó. A Gonosz kezében köt ki. Utána ezt az erőt használta.

Annál is inkább, mert a magyar közvélemény emlékezett arra, hogy a Soros Alapítvány támogatta a rendszerváltást, a liberális sajtót, művészeket, színészeket, színházat, kultúrát, oktatást, civil szervezeteket, ezért nem tűnt hazugságnak, hogy a liberális jogállam mögött valójában egy zsidó világ-összeesküvés áll, amelynek irányítója Soros György. A humánusnak látszó célok mögött a keresztény Magyarország és a magyar kultúra, a magyar identitás felszámolásának szándéka áll. Ezért meg kell állítani „Sorost”, amire egyedül Orbán képes, aki védi a kereszténységet. Tökéletesen illeszkedik a finkelstein-i logikába, hogy az antiszemita propaganda a holokauszt előtt is azzal vádolta a zsidókat, hogy a kereszténység ellen törnek. A keresztény nemzeteket azzal tudják az uralmuk alá hajtani, hogy a keresztény kultúrát, erkölcsöt felhígítják, megsemmisítik. Ezért nemzeti önvédelem a zsidók elleni harc. Aa kereszténység védelme az erkölcstelen, nemzetietlen és gyökértelen zsidókkal szemben. Ez tősgyökeres náci elmélet. Kapóra jött a menekültválság és az a tény, hogy Soros György írt egy esszét a menekültválság humánus kezeléséről, amelyet Finkeltsein kiforgatott. „Soros-tervnek” nevezte el, és úgy állította be Sorost, mintha az illegális bevándorlást ő szervezné a keresztény Európa és Magyarország ellen.

Magyarország értett ebből, és nem értette félre az üzenet antiszemita tartalmát sem. Ezért az utcákat elárasztó Soros-plakátokat telefirkálta Dávid-csillagokkal és „Büdös zsidó” feliratokkal, ami ellen Orbán egy szót sem szólt. Pontosan tudta, hogy a Magyarország elleni összeesküvéselmélet erről szól. Zsidók (értsd: liberálisok) a magyarok ellen. Ez a magyar-zsidó háború. Mivel a Soros Györgyöt középpontba állító illiberális világforradalom az antiszemitizmusra épül, a Sátán (akinek eszköze egy jellemtelen és gátlástalan zsidó, aki azonosult az ördöggel) legbiztosabb talajra építette a föld totális megszállásának tervét és egy világdktatúra létrehozását. Nem először. Az ördögi terv része, hogy ennek az illiberális világforradalomnak a részévé tette Izraelt, miután Netanjahu miniszterelnök is Finkelstein terméke, és Netanjahu hozta össze Finkelsteint Orbánnal. A zsidók leghőbb vágyát teljesíti majd a finkelstein-i illiberális világrendszer élére kerülő világdiktátor, az Antikrisztus. Az amerikai neoprotestáns keresztények támogatásával felépíti nekik a Harmadik Templomot. Csak akkor jönnek rá, hogy kit támogattak és kit ünnepeltek, amikor ez a világdiktátor beül a templomba és isten gyanánt mutogatja magát, akit a zsidóknak imádni kellene. Ezután szabadul el a világban a pokol, lesz egy iszonyú öldöklés, és jön el a Nagy Nyomorúság.

A világ liberálisai nem értik azt, ami történik. Tanácstalanok, határozatlanok, egymással definíciókon vitatkoznak, ezért védtelenek a mindent elsöprő finkelstein-i sátáni illiberális világrendszerrel szemben. Azzal is megalázza a Sátán a világot, hogy az antikrisztusi világrendszer legnagyobb támogatói a keresztények lesznek, mert a finkelstein-i propaganda ért a nyelvükön: a „családról” papol, a homoszexuálisokat és a melegházasságot mutatja a világra leselkedő legnagyobb veszélynek, a gendertudományt úgy állítja be, mintha a nemi identitás megváltoztatásáról szólna, amit a „meleglobbi” rá akar erőltetni a világra, ezzel a kereszténység és a keresztény életforma üldözötté válik. Az abortuszt a holokausztnál is nagyobb népirtásnak mutatja, amivel a nácikat máris felmentik és a tetteiket relativizálják. Mivel a liberálisok az emberi jogokat védelmezik, és nem tudják kivédeni az „erkölcstelenség” védelmezésének vádját (a melegekről, az abortuszról és a genderelméletről szóló hazug propagandát), a liberálisok mindenkinél gyűlöltebbek lesznek, míg a „kereszténységet” a liberalizmussal szembeni gyűlölet egyesíti és a Gonosz szolgálatába állítja. Összefonódnak a fenevaddal, az illiberális antikrisztusi világhatalommal, eladják magukat neki.

Soros György, „Mr. Liberalizmus”, és a világ asszimiláns, liberális zsidói, valamint a finkelstein-i hazugságokat felismerő és elvető liberálisok lesznek a világ ellenségei, akik ellen összefognak és egyesülnek a világ illiberális zsarnokságai, míg végül egy világrendet nem alkotnak. Ez lesz a finkelstein-i életmű beteljesedése, amely életmű magától és a maga mögött hagyott tanítványokon keresztül épül tovább a halála után is. Habony Árpád megvásárolta Finkelstein londoni cégét. Orbán nemcsak legjobb tanítványa, de szellemi örököse is a megtestesült Gonosznak. Habony már más kelet-európai országokban ad tanácsot és építi tovább a finkelstein-i hálót. Maga Finkelstein is tudatosan lépett Kelet-Európába, mert Amerikából és Nyugat-Európából ezt az illiberális-fasiszta világbirodalmat felépíteni nem lehet. De Kelet-Európából megtámadni és felszámolni már igen. Trump hatalomra kerülése is Kelet-Európából történt. Oroszország ültette a Fehér Házba, az amerikai evangéliumi keresztények szavazataival, akikkel az orosz fake news hálózat és az orosz titkosszolgálat elhitette, hogy Hillary Clinton a 9. hónapos terheseken is abortuszt akar végrehajtani. Az ördög a világ legerkölcstelenebb és legmocskosabb szörnyetegét ültette az erkölcs védelmében a „keresztény Amerika” élére. Ehhez képest az Antikrisztus megszavazása az evangéliumi neoprotestáns keresztényeknek gyerekjáték lesz. Nem a Biblia, hanem a „Breitbart”és a „Russia Today” irányítja ezeket a keresztény gyülekezeteket, és a korrupt pásztoraikat, akik elszakadtak az odafelvalóktól.

Az antiliberális harc célpontjai a civilszervezetek, amelyek nincsenek az illiberális állam kontrollja alatt, védelmezik a jogállamot, az emberi jogokat, amelyeket Soros György is támogat. Ezért Soros-hálózat lettek. Az orbáni bűnszervezet maffiaként mutatja be azokat, akik a korrupció és a törvénytelenség ellen küzdenek. A civilek a szabad társadalom gerince és lelkiismerete, amit meg kell roppantani és fel kell morzsolni. Ők a szabadság és az igazság utolsó bástyái. Ha ők elesnek, csak a finkelstein-i alternatív tények és hamis világ maradnak a propaganda hazugságaival. A népek egy hazug búra alá kerülnek, és az ellen harcolnak, ami őket védené. Orbán nem is a politikai ellenzéke ellen harcol, mert mögéjük rajzolta Finkelstein Soros Györgyöt. A magyar népet a Soros-elleni küzdelemmel maga mellé állítva, Sorost tette meg saját választási ellenfelévé. Sokan azt hitték, Soros is indul a választáson. De csak az „ügynökei” indultak, azok ellen kellett szavazni. Ma már ezért nincs alternatíva. A nemzetellenes és keresztényellenes liberalizmus áll szemben a nemzettel, amit egy zsidó spekuláns irányít, hogy felszámolja a magyar nemzeti identitást. Ez a választás. Orbánnak még ehhez is csalni kellett, de egyre kevésbé lesz szüksége rá, ahogy a halott Finkelstein szelleme bejárja és a propagandasajtó révén meggyőzi Magyarországot, majd egész Európát.

A májusi európai parlamenti választás tétje az, hogy milyen gyorsan keríti hatalmába a világot a Gonosz. Ez elkerülhetetlen, be fog következni, a kérdés csupán az, hogy milyen gyorsan. Szereznek-e még időt maguknak az emberek, hogy valameddig békében és nyugalomban éljenek, felneveljék a gyermekeiket vagy utat engednek a sátáni finkelstein-i illiberális őrületnek, és elárasztják-e a világot zsarnokokkal? Ha ez utóbbi történik, akkor viharos gyorsasággal haladnak az események a világdiktatúra, háborúk, polgárháborúk, Armageddon felé, amely soha nem látott pusztulást és nyomort hoz. Ez a pusztítás és nyomor keveredik majd világkatasztrófákkal, természeti csapásokkal, ami olyan mértéket ér el, hogy Isten az „elragadtatásban” kiveszi az övéit, hogy ne legyenek részesei ennek a pusztulásnak. Felbontja Jézus a hét pecsétet, és olyat a föld még nem látott. Aki nem hisz ezekben, az még azt sem tudja majd, hogy mi történik vele. Miután Isten elviszi az övéit, kozmikus csapások jönnek a földre, és olyan szenvedés, amilyen a világ kezdete óta nem volt. Megjön a „végrehajtó”, és átveszi a földet, amely jog szerint az övé, mióta megváltotta. Felszabadítja a világot a Sátán és a szolgái uralma alól. Majd jön ezer év kárpótlás, az igazi béke és igazság messiási birodalma, amelybe viszont nem mennek be olyan (kecske) országok, mint Magyarország, amelyek ebben a finkelstein-i antiszemita illiberális világrendszerben szerepet játszottak.

A sötétség és a mocsok árasztja el a világot, és Finkelsteinnek, valamint legjobb tanítványának, Orbán Viktornak köszönhetően, a Gonosz teljes hatalomra jutásának lehetünk szemtanúi. Az igazi hívőknek, akik elfogadják a megváltást, a zsidó Messiást, az ingyen kegyelmet, és az ingyen megigazulást, nem kell mitől félniük, mert értük eljön a Messiás. De akik a törvénnyel, a bűnnel, az erkölcstelenséggel ítélkeznek a világiak fölött, és maguk is a törvény, a tízparancsolat megtartásából akarnak megigazulni, ezért manipulálhatóak, és a Gonosz szolgálatába állnak (az illiberális államokat támogatják, azokkal összefonódnak, hogy embertársaik ellen szövetkezzenek), azoknak van miért aggódniuk. Azokkal együtt veszhetnek el, akiket választottak. Orbán Viktor már nem ura saját magának. Orbán Viktor eladta magát és az országot a Gonosznak, aki őt irányítja. De ez még a folyamat kezdetén van, van szabad választás. Ha a magyar nép megérti, hogy egy idegen, maga a megtestesült Gonosz vette át az uralmat Magyarország felett, aki Orbánt irányította, és felmondja az engedelmességet, még megmentheti magát és egy időre a világot is a teljes pusztulástól. Még nem reménytelen és nem lehetetlen. De ha nem tesznek semmit ellene, akkor lehetetlenné válik. Most kell kitenni a plakátokat, hogy „Stop Finkelstein”, de ahhoz meg kell tudnia az országnak, ki ez a Finkelstein, hágy országot tett már tönkre. „Ne hagyjuk, hogy Finkelstein nevessen a végén!”

Meg kell nézni, hogy a Birnbaum interjú után Orbán oldalán néma csend. Egy szóval nem tesznek említést róla, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Ott folytatják, ahol Finkelstein irányítása alatt elkezdték. Nincs más receptjük, csak az, amit a Sátántól kaptak. A liberalizmus, a szabadság, a jog, az emberség, a törvényesség, a becsület, a szabadság elleni uszítás, gyűlöletkeltés, hazugság, és nincs más, mint a liberalizmus megszemélyesítőjének, Soros Györgynek naponkénti támadása és gyalázása. Mintha nem derült volna ki, hogy a Soros elleni gyűlöletkeltés „politikai termék”, kitaláció és hazugság. Arra építenek, amire az ő Mesterük tanította őket: nem számít a lelepleződés, úgy kell tenni, mintha semmi nem történt volna. Ezt elfelejtik az emberek, de arra emlékeznek, amitől félnek, és csak meg kell őket félemlíteni. Ismételni, ismételni és ismételni a hazugságokat.

A pokol szája nyílt meg. Ki akar abban elveszni? Ha félni akartok, akkor féljetek Finkelstein sátáni praktikájától, cinikus hazugságaitól, és gonoszságától. Féljetek a szolgájától, Orbán Viktortól, aki eladta a lelkét és benneteket is az ördögnek. Megkísértették, hogy a világ országai fölött uralkodhat, és ő igent mondott erre a kísértésre. A Sátánt imádja, neki lett a szolgája. Mert Finkelsteinben az ördög és annak minden aljassága jött ebbe a világba. Nem igaz, hogy a magyar identitás a gonoszsággal és az aljassággal azonos. Ezek az emberek a gonoszok, nem az emberi méltóságot tiszteletben tartó liberálisok és zsidók. A magyarok nem erre születtek, mutassátok meg, hogy gyűlölködjenek, és a gyengéken tapossanak. Elembertelenít benneteket ez az embergyilkos ideológia.

Magyarok, rabok lesztek vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések