2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarország2019 az Ellenállás Éve lesz

2019 az Ellenállás Éve lesz

-

Megelőzzük Orbán Viktor februári „évértékelő” beszédét, és nevet adunk a 2019-es évnek. 2019 világszerte, így Magyarországon is az Ellenállás Éve lesz. Felébred a világ a bénultságából és az emberek megértik a szemérmesen „illiberálisnak” nevezett rendszerek és politikusok veszélyét, és megkezdődik az ellenállás, illetve a hagyományos demokratikus értékekhez való visszatérés, és a szabadság iránti vágy és ragaszkodás.

Ezt támasztják alá az elmúlt évi események, Magyarországon például a decemberi fordulat, amely gyökeres változást hozott nemcsak a parlamenti ellenzék életében, hanem az egész országban az Orbán-rendszerhez való viszonyban. Ezt jelezte tavaly a Sargentini-jelentés elfogadása, és az is, hogy Orbán kevés híján hivatalosan is a szélsőjobboldali perifériára sodródott, és hajszál (meg egy karrierista német politikus, a pávatáncot járó Manfred Weber) választotta el attól, hogy kitegyék az európai politika centrumából és az Európai Néppártból. Ellenfelei saját pártcsaládjában is megsokasodtak.

Erre utal az is, hogy az év elején az EP elfogadta azt a határozatot, amely 2021-től a jogállamiság követelményeihez és a korrupció megállításához köti az uniós támogatások kifizetését. A javaslatot Orbán pártja nem szavazta meg, élesen tiltakozott ellene, amely csak nyilvánvalóvá tette, hogy Orbán tudatosan és szándékosan rombolja le a jogállamiságot és az uniós pénzek ellopásáról nem hajlandó lemondani. Az egész Európai Uniót erre a modellre szeretné átalakítani, Európát az önkényuralom és a korrupció földrészévé szeretné változtatni, amit ő „kereszténydemokráciának” nevez. Az európaiak érzik ennek a veszélyét, és a hátuk közepére sem kívánják Orbánt és eszmetársait.

Ezek a lépések apró, de fontos lépések, és üzenetek a májusi európai parlamenti választások előtt az európai szavazóknak, hogy különbséget tudjanak tenni illiberális tolvaj fasiszták, és a jogállamot tisztelő, a korrupció ellen harcoló demokraták között. A választóvonal ugyanis itt húzódik, nem a bevándorlás támogatása vagy ellenzése között. Az is a demokratikus konszolidáció és az ellenállás mellett szól, hogy a menekülthullám, a migránsválság véget ért, és ha Trump segítségével az oroszoknak nem sikerül Európára zúdítaniuk egy újabb menekülthullámot, hogy ezzel segítse meg a Nyugat szétverésén dolgozó szélsőjobboldaliakat, akkor a választás előtt a demokratikus oldal éppen azt kommunikálhatja a választók felé, hogy megoldották a krízist, az illegális bevándorlásnak ellenálltak, a valóban menekülteket pedig törvényesen befogadták és integrálták a nyugati társadalmakba. Nincs szükség a probléma megoldásához a fasiszta diktatúrákra, amelyek a problémát csak ürügyként használják.

Hasonlóan vélekedett már 2018-ról a The Guardian is, amely éppen a fehérsapkás magyar parlamenti képviselőnők tüntetésével illusztrálta azt a cikkét, amely szerint a populista szélsőjobboldali illiberálisokkal szemben megerősödött, és kezd talpra állni az ellenállás. Az emberek kezdik megismerni ezek igazi arcát, és kevésbé hatnak a demagóg hazugságok és az „elittel” szembeni propaganda. A legrosszabb elit is jobb, ha demokratikus, mint a legnagyszerűbb diktatúra. Az elitellenes orosz propaganda kezd besülni. Amerikában is nő a Trump-ellenesség, nagyon sokan elbizonytalanodtak a republikánus bázison belül is, hogy meddig szabad Trump mellett kiállni.

Ezek a jelenségek trenddé kezdenek összeállni, láthatóan fordul a világ hangulata, és ezt jelzi Magyarországon is a bénultság oldódása. Lehullanak az álarcok, oldódnak a félelmek és a görcsök, a legnagyobb hátrány a szabad és demokratikus sajtó hiánya, a létező független sajtó gyávasága. De az emberek jelentős része enélkül is lát és hall, megbomlott az Orbán melletti vidéki egység, és ami intő jel lehet Orbán bűnszervezetének, hogy Nagy Blanka egy vidéki gimnazista lány, aki kristálytisztán és minden félelem nélkül olvasott be a zsarnokságnak. Nem maguktól és nem véletlenül történnek ilyen dolgok, a parlamenti ellenzék feltámadása természetfölötti csoda, és egy világjelenség része.

Ezért a 2019-es évre pozitív várakozással tekinthetünk, mert ha ez valóban egy szellemi fordulat a világban, akkor nem áll meg, hanem erősödik, és a világ önmagára találhat. Akkor elszámította magát Orbán, még nincs itt a világ vége, és nem jön a világdiktatúra. A magyar ellenzéknek és a magyar demokratáknak meg kell érezniük ezt a levegőben levő fordulatot, fel kell bátorodniuk, és a demokratikus jogokat használva provokálnia kell az önkényuralmat, hogy az kénytelen legyen megmutatni az arcát: a demokratikus jogokkal való élést ugyanis nem tűrheti el. Ez viszont csak felgyorsítja a rendszer erózióját és a hazugság lelepleződését. A magyaroknak Orbán miatt különösen nagy a felelősségük Európa és a világ felé, mert minden szem Magyarországra néz. Meg kell mutatniuk a világnak az Orbán-rendszer igazi arcát, hogy az illiberális orbáni keresztényfasizmus ne legyen alternatíva a liberális jogállami demokráciákkal szemben. Láthatják, hogy minden erőteljes megmozdulásuknak milyen pozitív hatása van a világ hangulatára és gondolkodására. Amit tesznek azonnal a világpolitika része lesz és a világsajtó címlapjaira kerül. Ezt a felelősséget vállalniuk kell, és meg kell felelniük ennek.

Ha ez a trend erősödik, az illiberális demagóg fasiszták cselekedetei pedig elkezdenek visszafelé elsülni, kontraproduktívakká válnak, ha Európa nem engedi, hogy Putyin a közel-keleti konfliktusokkal rájuk eresszen még egy menekültáradatot, akkor a demokraták bátran, lendülettel és optimistán vághatnak bele a májusi európai parlamenti választásokba, mert ha jól kommunikálják a tétet és a választás igazi tartalmát, hogy kik és mi között kell választani, akkor jelentős vereséget mérhetnek az illiberális populista hazudozó fasisztákra. De ehhez valóban elszántságra, összefogásra, „szent” haragra és bátorságra van szükség egy hazug, tolvaj, embertelen és antidemokratikus bűnszervezettel szemben. Meg kell érteni, hogy a hazugságokat szóló nagy szájtól nem szabad megijedni, a sorsunk a saját kezünkben van.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések