500 millió forinttal támogatjuk a Torontói Első Magyar Reformátusokat

Itt van a különböző külföldi célokat támogató magyar ámokfutás következő állomása (többek között Szíria, Olaszország, a Fülöp-szigetek, Ghána, Partium és Nigéria után), a legújabb rászorulók, akiket támogatnunk kell Kanadában élnek.

A Magyar Nemzet fedezte fel a Magyar Közlönyben, hogy idén és jövőre is 250 millió forintot kap a kormánytól a Torontói Első Magyar Református Egyház (TEMRE), mely összeget Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter küldi át az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI). A kormányhatározat arról is rendelkezik, hogy egy Magyar Diaszpóra Missziós Központ nevű szervezetet hozzanak létre Torontóban. Ez vélhetőleg nem lesz akadálya a pénz tengerentúli útjának.

A TEMRE már több mint nyolcvan éve működik, és jóban van a jelenlegi kormánnyal: Balog Zoltán EMMI-miniszter 2014-ben már járt a templomukban, 2017 júniusában pedig egy torontói istentiszteletükön áldásban részesített egy székely zászlót.

Két hónappal később Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntette a gyülekezet tagjait.

A gyülekezet egyébként körülbelül 200 fős, és Vass Zoltán lelkipásztor vezeti, aki tavaly november 8-án látogatott Budapestre, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinati találkozójára, melynek fő témája Isten Igéje  a kormány és az MRE-vel kötött új megállapodás volt.

Az egyház – külalakilag és tartalmilag/stilisztikailag finoman szólva nem túl igényes, ritkán frissített – honlapján (angol nyelvű verzió) az elsőként szembeötlő téma hogy miképpen lehet Vass Zoltán lelkész segítségével könnyen magyar állampolgárságot szerezniük az arra alkalmasoknak (magyar határokon kívül született magyarul beszélőknek), illetve piros betűkkel a „ha magyar vagy, légy magyar állampolgár” felhívás.

A magyar verzió esetében szintén dominál a magyar állampolgárságról szóló tudnivaló, de szó esik még emlék-ebédről („gulyásleves és rántott csirke körítéssel”) tombolával, böjti úrvacsoráról és egyházközségi közgyűlésről.

A kormány és az MRE közti egyezmény 23. cikkelye alapján a kabinet támogatja a református egyházat a diaszpóra magyarság identitásmegőrző munkájában, vélhetőleg emiatt kapja a félmilliárdos támogatást a gyülekezet, s így Vass Zoltán gyülekezete alapíthat missziós központot Torontóban.

És akkor most képzeljünk el egy keresztény kormányt, mely eképpen szól a torontói atyafiakhoz: kedvelünk benneteket, sok áldást kívánunk nektek addig is, míg többet nem tehetünk, ti. rengeteg az Istentől kapott és a választóinktól elvárt feladatunk itthon – táplálni az éhezőt, felruházni a mezítelent, képezni az alulképzetteket, javítani az oktatást és az életszínvonalt, fedélt szerezni a hajléktalanok feje fölé, házat építeni a hospice-szolgálatot végzőknek, együttérző, jól felszerelt és korrektül megfizetett szakemberekkel működő egészségügyet kialakítani, óvni a környezetünket, természeti kincseinket és gondoskodni a hozzánk menekülőkről, stb. stb.

Mire a torontói atyafiak szintén Isten áldását kívánnák a kormánynak, és kikérnék maguknak a gondolatot is, hogy pénzt, pláne ekkora összeget fogadjanak el sok sebből vérző anyaországuk vezetőitől.

Sőt, az érző szívű kanadai testvérnők összedobnának egy kis pénzt mondjuk 5 darab pelenkázóra a Budai Gyermekkórháznak (legyen ez kábé 100 ezer forint, csak az összehasonlítás végett).

No comment. (Fotó: Facebook/Vastagbőr)

Jó reggelt.