Csütörtökön Ausztria legjelentősebb zsidó szervezetét, a Bécsi Zsidó Hitközséget (IKG) vezető Oskar Deutsch bejelentette, bojkottálni fogják az osztrák parlament holokauszt-megemlékezését a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) előretörése miatt.

Deutsch az ORF osztrák rádiónak azt mondta: “Nem akarjuk, hogy közünk legyen ezekhez az emberekhez, és nem akarunk ilyen emberekkel megemlékezni a soah (holokauszt) áldozatairól. El kellene gondolkozni arról, hogy milyen emberek ülnek a kormányban, és kik kerültek be a parlamentbe”. Ez a kiállás példamutató a magyar zsidó szervezetek számára is. Ki lehet mondani az antiszemitákról és a nácikról, hogy azok.

A tavalyi választásokon harmadikként befutó Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amellyel a győztes konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) koalícióra lépett, egykori nácik alapították, több tagjuk neonáci botrányokban volt érintett. A Szabadságpárt vezetése hiába állítja, hogy a tömörülés maga mögött hagyta náci múltját, a bécsi zsidókat ez nem téveszti meg.

Jól is teszik, hiszen éppen a héten Udo Landbauernek az alsó-ausztriai tartományi gyűlés egy szabadságpárti képviselőjének fel kellett függesztenie tagságát egy diákszervezetben, mert kiderült, hogy a csoport náci tartalmú daloskönyveket osztogatott. Az ügy az igazságszolgáltatás elé került, Oskar Deutsch pedig a politikus lemondását követelte.

Ő itt Udo Landbauer, a náci szimpatizáns. Ugye nem látszik elsőre? Mégis az. (Fotó: Heute)

Mikor Izrael közölte, hogy nem vesz fel közvetlen kapcsolatot az Osztrák Szabadságpárt vezetőivel, hiába állnak a külügyi, a belügyi, és a védelmi tárca élén is az FPÖ politikusai, Sebastian Kurz néppárti kancellár azt ígérte, hogy harcolni fog az antiszemitizmus ellen.

Wolfgang Sobotka konzervatív házelnök pedig azt mondta: megérti az IKG hozzáállását, és sajnálja, hogy néhányan (!) nem jönnek el a megemlékezésre. Úgy látszik, az nem zavarja, hogy az a “néhány” ember pont azok, akikről a megemlékezésnek szólnia kellene.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben a Holokauszt Nemzetközi Emléknapjává nyilvánította január 27-ét, amely napon a szovjetek 1945-ben felszabadították a legnagyobb náci haláltábort, Auschwitz-Birkenaut.

Magyarországon eközben arra tettek kísérletet némelyek, hogy Horthy Miklósért éppen erre a napra időzítve tartsanak ún. “emlékmisét” (mely típusú mise a katolikus liturgiában nem is létezik, a politikai demonstráció pedig kifejezetten pápai tilalmat sért).

A “mise” végül ugyan elmarad, de a szervező “keresztények” segítettek megérteni, hogy 70-80 éve miért nem segítettek halálba hurcolt felebarátaikon – valószínűleg mert nyakig benne voltak a szervezésben, mint nálunk a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), mely nem szervezte az eseményt, csupán aláírták a meghívót és a gyakorlati rendezésben vettek részt (=szervezték).

Visszatérve Bécsre: az ottani zsidók nagyon jól teszik, hogy nem engedik elmaszatolni a Szabadságpárt voltaképpen meg sem tagadott, csak tessék-lássék elhazudott múltját. Ez a társaság az maradt, ami volt, éppúgy, mint Magyarországon a Jobbik, kedves “ellenzékiek”.







3 hozzászólás : A bécsi zsidók nácikkal nem vesznek részt a holokauszt-megemlékezésen

  1. illegitim hatalmú orbánrezsim

    január 25th, 2018

    A köpönyegforgató , kis takony Sebastian Kurz… ő fog “harcolni” az antiszemitizmus ellen… gyorsan szövetségre is lépett az FPÖ-vel, jó kis harckezdet. Elszámította magát a csóka, semmit sem tanult a történelemből.
    Ebből a miséből nem lett semmise, de majd mennek a fideSSpapok kitörésnapozni februárban a B-középpel.
    Egyébként a 2006-os tv-ostromban nem egy térdrecsuhás ott rázta az öklét kapucnis pulóverben, sállal az arca előtt az MTV bejárata előtt.

    Válasz
  2. NERKeseru

    január 25th, 2018

    Ha barhol, ismetlem barhol barki olyat lat egy “szervezet” neveben, hogy ertelmisegi, 100%-ban biztos lehet benne, hogy ostoba naci kretenek altal grundolt szanalmas, egymast elteto senkikrol van szo, akik atlag IQ-ja nem tesz ki 100-zat.

    Válasz
    • NERKeseru

      január 25th, 2018

      100-at akart lenni, ha mar ertelmisegrol hadovalok 🙂

      Válasz

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)