2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországA Demokrata Párt egyesíti az erőket Sanders ellen

A Demokrata Párt egyesíti az erőket Sanders ellen

-

Pete Buttigieg két nappal a „szuperkedd” előtt kiszállt az amerikai elnökjelöltségért folytatott küzdelemből, és ezzel nagy támogatást nyújtott a Demokrata Párt által leginkább támogatott Joe Bidennek. A döntés azért meglepő, mert Pete Buttigieg kiválóan szerepelt eddig az előválasztásokon, Iowa-t megnyerte, New Hampshire-ben második lett. Első győzelme óta pedig egyre népszerűbb lett, az önbizalma is megjött, ha a végső győzelemre nem is volt nagy esélye, semmi nem indokolta, hogy éppen a „szuperkedden” ne mérje meg magát.

Hirtelen és váratlan döntésének nem lehet más logikus oka, hogy a legfőbb esélyessé vált Bernie Sanders ellen egyesítsék a mérsékelt, centrumpárti, moderált demokrata szavazókat a „szuperkedd” előtt. A dél-karolinai előválasztást Joe Biden nyerte, ami újra reménységet adott a Demokrata Párt elitjének, hogy az általuk kiszemelt Biden nyerhet, és legyőzheti a „szocialista” programjával egyre nagyobb ijedelmet keltő Bernie Sanderst. Pete vagy maga ismerte fel, hogy a visszalépése gyengítheti Sanders esélyeit, aki ellen kifejezetten kampányolt is, vagy a demokrata párti vezetőkkel jutott valamilyen egyezségre, hogy a 15 államban egyszerre zajló keddi voksolás előtt ne ossza meg a centrum erőit.

Akárhogy is történt, a visszalépése veszteség a publikumnak is, a demokráciának is, mert mégiscsak egy spekuláció áll mögötte, ami Pete szimpatizánsaiban is megtörhette a melegségét nyíltan vállaló, melegházasságban élő fiatalember erősödő nimbuszát. Pete Buttigieg az elmúlt hetekben bizonyította, hogy több van benne, mint ami látszik, és amire kezdetben gondoltak, hogy teszteli az amerikai nép toleranciaszintjét. Egyrészt ez a toleranciaszint meglepően magas volt, másrészt Buttigieg több volt annál, mint az első nyíltan meleg elnökjelölt-jelölt.

A demokrácia veszteségét jelenti az is, hogy a párt Hillary Clinton után újra befolyásolni igyekszik a demokrata előválasztásokat, és a teljes mezőny legunalmasabb, legérdektelenebb emberét jelöli Trump ellen, akinek a legyőzése majdnem biztos, de még annyi örömöt sem okoz, hogy legalább jól szórakozott a publikum. Emellett az is bosszantó, hogy már megint nem az emberek válastzanak, hanem manipulálják az esélyeket. Bernie Sanders ebben a kampányban az egészségbiztosításon és a tandíjon kívül megvillantotta egyéb „szocialista” nézeteit is, amelyek valóban riasztóak. A gazdagok elleni uszítása és forradalmi hevülete lejáratja azokat a fontos törekvéseit is, amelyeket egy normális kapitalista társadalomban is helyeselni lehet.

Ezért ha a párt elbuktatja Sanderst „Savanyú Jóska” javára, akiről mindent elmond, hogy amerikai alelnökként hagyta, hogy a fia egy ukrán maffiózó energiacég felügyelő bizottságába beüljön, és ezzel máris olyan támadási felületet hord magán, amit nem lehet kivédeni. Ráadásul esélye sincs egy populistával szemben. Sanders ugyanúgy veszítene Trump ellen az említett okok miatt, de legalább két populista érdekes showműsorát láthatná a publikum. A Demokrata Pártnak nincs elfogadható és győzelemre alkalmas jelöltje, mert Mike Bloomberg sem az ő jelöltjük, és mindent megtesznek majd azért is, hogy a túl visszafogott Bloomberget kigolyózzák.

A Demokrata Párt egyetlen valamire való önálló jelöltje Pete Buttigieg volt, aki most lépett vissza. Még az is érdekesebb lett volna, ha a Trumpot az erkölcs nevében támogató, a melegházasságot elutasító evangéliumi keresztények szembesültek volna egy melegházasságban élő jelölttel, aki egymilliószor különb ember és alkalmasabb jelölt, mint az általuk támogatott immorális szörnyeteg. Sajnos, ez a szintén izgalmas felállás is kútba esett. Nincs más, mint azért szurkolni, hogy Bloomberg mutasson életjeleket, és némi spirituszt, bátorságot, hogy helyére zökkentse a kimozdított világot.

Közben a demokrata pártvezetésnek sikerült megfűznie egy másik jelöltet is, Amy Klobuchar is kiszállt a versenyből. Ő is Biden javára lép vissza. Már csak Elizabeth Warren-t kell valamilyen ígérettel korrumpálni a „szuperkedd” előtt, hogy Biden győzelmében reménykedhessenek. Mindez olyan visszataszító, hogy az ember Sandersnek is szurkol, hogy csak ez ne sikerüljön. Azért se. Még szerencse, hogy van egy tartalékjátékos, Bloomberg.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések