2024, április16, kedd
KezdőlapKultúraA Fidesz eltörölte a rendszerváltást, mit ünnepel rajta?

A Fidesz eltörölte a rendszerváltást, mit ünnepel rajta?

-

Zajlanak az ízléstelen és botor előkészületek a rendszerváltás 30. évfordulójának „megünneplésére”, amelyet a többi történelemhamisítással együtt Schmidt Mária áltörténész szervez. Schmidt Mária kénytelen volt már visszavonni annak a bélyegsorozatnak a tervét, amelyben egykori rendszerváltók (későbbi SZDSZ-es) elhunyt politikusok szreepeltek volna. Schmidt Mária eddigi bűnei, egyebek mellett a holokauszt relativizálása és meghamisítása mellé kis híján felírhatta volna a halottgyalázást is. Halottak már nem tudnak tiltakozni, s ha van, ami ellen még holtában is tiltakozna Solt Ottilia és Rajk lászló, akkor az Schmidt Mária képmutató, történelemhamisító rendezvénysorozatában való részvétel a rendszerváltás évfordulóján.

A Fidesz szemrebbenés nélkül hamisítja meg és ünnepli mindazokat a történelmi évfordulókat, amelyek kifejezetten Orbán-rendszere ellen szólnak. 1848 mácius 15-e vagy 1956 október 23-a minden, csak nem a Fidesz és Orbán ünnepe, mert ezek az évfordulók a liberális polgári jogokért, a szabadságért és a nemzeti önrendelkezésért vívott harcról szólnak, csupa olyan értéket emelnek fel, amelyeket Orbán fasiszta rendszere két lábbal tapos. A fasiszt rendszerek sajátja azonban a történelemhamisítás is. A diktatúrák általában az „igazi” demokrácia csúcsának nevezik magukat. Nincs ez másképp Obán rendszerében sem, amelynek hazugsága még szembeötlőbb a rendszerváltás évfordulóján, mert többségében még élnek az igazi rendszerváltók és a szemtanúk, akik Orbán rendszerének is elszánt ellenfelei és gyűlölői.

Emellett Orbán a NER hajnalán nyilatkozott az 1990. évi rendszerváltásról, és a rendszerváltás után létrejött nyugati típusú liberális demokráciát az átmenet „zavaros két évtizedének” nevezte, amely csak átmenet az „igazi” rendszerváltásba, az ő egyeduralmát jelentő, demokráciának álcázott fasiszta diktatúrába. Ebben az értelemben Szent Istvántól 2010-ig minden csak „átmenet” volt, míg el nem jött a csoda, a keresztény nemzeti megváltó, aki az „Isten Igéjével”, Európa DNS-ével azonosítja magát. Ezért a rendszerváltás 30. évfordulóját a Fidesz propagandistáknak Schmidt vezetésével csak az Orbánhoz vezető út egyik zavaros átmeneti állomásaként lenne szabad ünnepelnie. Különös tekintettel arra, hogy az 1990-es rendszerváltásnak Orbán vetett véget, amikor államcsínyt hajtott végre és megdöntötte az alkotmányos rendet.

Nincs bizarrabb annál, amikor a NER szolgái közpénzen azt a rendszert ünneplik, amelyet maguk döntöttek meg. Annál ízléstelenebb plakát sincs, amelyen Schmidt Mária történelemhamisító propagandista, fasiszta ideológus látható a rendszerváltás jelképeként, amint a demokratikus rendszert 2010 után megdöntő Orbánról bazsalyog. A programsorozat jelmondatát, „30 éve szabadon”, jól példázza a külföldi nagykövetségeknek megküldött lista, hogy kiket hívjanak meg a 30 éves megemlékezésekre. Ezek mindegyike a NER kiszolgálója, talpnyalója, még véletlenül sincs közöttük egyetlen rendszerváltó vagy becsületes és tisztességes ember. A fideszes „szabadság” nevében megmondják még a külföldi nagykövetségeknek is, hogy kiket hívhatnak meg, ha nem akarnak diplomáciai botrányt, és el akarják kerülni Szijjártó szokásos otromba, durva és minősíthetetlen kioktatását.

A világ állapotára jellemző, hogy nem lesz egyetlen szabad ország sem, amelynek nagykövetsége vállalná, hogy az állítlólag szabad és demokratikus Magyarországon olyan személyiségeket hív meg, akik valóban részesei és aktív szereplői voltak a rendszerváltásnak. A legnagyobb ellenállásnak az minősül majd, ha Orbán fasiszta diktatúrjában szabad országok külképviseletei nem ünneplik meg a szabadságot.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések