2024, március28, csütörtök
KezdőlapKultúraA "három bölcs" felkérése ellentétes a jogállamiság elveivel

A „három bölcs” felkérése ellentétes a jogállamiság elveivel

-

Csak iróniával tudjuk leírni a „három bölcs” megnevezést, mert mitől lenne bölcsebb ez a három ember, mint az Európai Parlament, amely elfogadta a Sargentini-jelentést a magyar „jogállamiság” helyzetéről. Az elnevezés azt kívánja sugallni, mintha itt három olyan kivételes képességű és erkölcsiségű emberről lenne szó, akik felette állnak az európai uniós intézményrendszeren, és a döntésük felírhatja a jogállam intézményeit. A szituáció ugyanaz, mint Orbán esetében: a jogállam intézményei, a törvények, a demokratikus döntések fölött még állnak egyes emberek, akik ezeket felülbírálhatják.

Talán nem véletlen az sem, hogy a három személy „(a belga Herman van Rompuy, aki a „bölcsek” vezetője, talán a bölcsek bölcse, a német Hans-Gert Pöttering és az osztrák Wolfgang Schüssel) esetében a sajtó is azt vizsgálja, hogy Orbán melyikkel milyen viszonyban van, ebből fakadóan milyen „bölcs” és „objektív” döntést fog hozni arról, hogy Magyarországon milyen rendszer működik. Ebből is látszik az, hogy a „bölcseket” úgy válogatták össze, hogy az Európai Néppárt vezetőinek aktuális szándéka szerint Orbánt kirúgják vagy piros szőnyeget terítsenek neki.

Ez utóbbi várható, miután az európai parlamenti választáson Orbán és fasisztái megbuktak, Európa Orbán ellen szavazott. Ezt már a válastzás előtt lehetett tudni, azt csak a zseni Orbán nem érzékelte, hogy aki ellene van, arra szavaznak. Még a Néppárt, saját pártcsaládja is azzal próbálta növelni a támogatottságát, hogy folyamatosan tőle határolódott el. Most pedig, amikor ezt elhitték nekik a válastzók, hagyják, hogy a képmutató álnok Orbán újabb esélyt kapjon arra, hogy az Európai Néppártot szétverje és elfoglalja, vagy a helyére egy szélsőjobboldali koalíciót állítson. Addig is fasiszt rendszerét a Néppárt oltalma alá helyezze, és a legnagyobb pártcsaládból rombolja a demokratikus Európát.

Ehhez kell a három „bölcs”, akiket a leginkább alkalmasnak találták arra, hogy majd a pártvezetés iránymutatása alapján hozzák meg „bölcs” döntésüket, nagy ívben tojva le az Európai Unió magyar polgárait, akik egy fasiszta diktatúrában, egy zsarnoki önkényuralomban élnek, és nem élvezhetnek azonos jogokat Európa más polgáraival. Ők Orbán tulajdonai, jobbágyai, kifosztott, elnyomott népe, egy tönkretett és lebutított ország alattvalói. Az Európai Néppárt az európai értékeket akarná számon kérni, de csak azután, hogy Orbán nekik támadt, de ezt is az európai értékek lábbal taposásával teszik. Mert ha a „bölcsek” döntése felülírja és „bölcsebb”, mint az Európai Parlament, amely megszavazta (a Néppárttal együtt) a Sargentini-jelentést, „bölcsebb”, mint az Európai Bizottság, amely ennek alapján elindította a 7. cikkelyt Orbán ellen, akkor minek ezek az intézmények, minek a jogállamiság? Orbán is azt mondja, hogy ennél jobb egy „bölcset” állítani az országok és az EU élére, mint amilyen ő maga.

Ez a „bölcsekkel” való bohóckodás megcsúfolása a jogállamiságnak, az uniós intézményeinek, az emberi tisztességnek és Magyarország lakóinak. Nem véletlen, és ezzel egyenrangúan cinikus lépés volt, hogy a Fidesz is kinevezte a maga három „bölcsét”, Novák Katalint, Varga Katalint és Szájer Józsefet, ami egy gúny. Majd a hat „bölcs” eldönt mindent a törvények, az EB, az Európai Bíróság, az Európai Parlament fölött. Magyarországon felszámolták az alkotmányos rendet, a hatalmi ágak szétválasztását, nincsenek egyenlő és tisztességes, szabad választások, nincs sajtószabadság, információs szabadság, számolnak fel minden szabad és független intézményt, tudományos műhelyt, elüldözik a nemzetközi hírű egyetemet, mert demokratikus elveket tanít, egy zsarnok uralma zajlik, és mindezt három korrupt ember dönti el.

Az Európai Néppárt kétszínű és képmutató politikusai nem tudják, pedig tudhatnák: az ilyen jellemtelen, gerinctelen, elvtelen emberek készítik elő az utat a fasiszta hatalomátvételhez. Emlékezzenek majd rá.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések