2024, március29, péntek
KezdőlapFesz leszA Hit Gyülekezete obszcén mocskolódással reagált Bartus László Fesz lesz című könyvére

A Hit Gyülekezete obszcén mocskolódással reagált Bartus László Fesz lesz című könyvére

-

A Hit Gyülekezete pdf változatban feltöltötte Bartus László most megjelent „Fesz lesz” című könyvét ugyanarra az internetes oldalra, ahol a szerzőről szóló névtelen „6-os karton” című irományt is közzétette. A Fesz lesz című könyvben megjelent információk szerint a névtelen koholmány Németh Sándor vezető lelkész és Szlazsánszky Ferenc, az ATV-híradó főszerkesztőjének közös alkotása. A pdf másolatba belenyúltak, több helyen átírták és minősíthetetlen, obszcén megjegyzésekkel látták el. A szerzőnek hagyott üzenetben megismétlik Németh Sándor hamis ügynökvádját és rágalmait.

A Fesz lesz című könyvben olvasható, hogy Németh Sándor évtizedek óta hasonló módszerekkel dolgozik, ilyen munkatársakat nevel ki, s az efféle akciókhoz a megbízásokat és az engedélyt ő adja. Nélküle egy ilyen akciót senki nem merne végrehajtani, ráadásul ugyanott, ahova az általuk készített névtelen szennyirat is felkerült, azzal egyező stílusban és tartalommal. Mindez annak a jele, hogy az első döbbenet után Németh Sándor megkezdte a válaszadást a róla szóló leleplező könyvre, méghozzá pontosan abban a stílusban, amit a könyv is bemutat.

A meghamisított pdf változatban a szerző nevét „Bunkó Lászlóra” változtatták, a kiadó nevét Olivia Médiáról Abortusz Médiára írták át. A köszönetnyilvánításban a könyvet „szar”-nak nevezik. Az első fejezet „Cardiff” címet „Curdiff”-ra írták át, és a könyv elejére a következő szöveget írták: „Könyvem írása közben végig azon gondolkodtam, milyen érzés volt a szex anyámmal. I love mother-sex”. Mindez egy bevett, elismert egyház részéről, amely kereszténynek nevezi magát. Németh Sándor ilyen embereket nevel ki, ilyen módszerekre tanítja őket, és ilyen akciókra ad utasításokat. Nem most kezdte, harminc éve ezt teszi.

Így dolgozik a Hit Gyülekezete, amelynek van egy nyilvánosság felé mutatott arca, amikor Németh Istenről beszél, Jézus Krisztust veszi a szájára, és van egy nem látható tevékenysége, amely a legalpáribb mószerekkel támadja névtelenül, a sötétben bujkálva Németh Sándor kritikusait, szisztematikusan átkozva őket. Németh Sándor hamis ügynökvádját ismétli meg a meghamisított pdf verzió a könyv végén, és a Hit Gyülekezete tagjai ezeket posztolják a Facebook hozzászólásaikban, a pásztoraik is ezt hangoztatják a suttogópropagandában. Innen lehet tudni, mikor mit adott ki Németh Sándor. A Fesz lesz című könyv ügynöki munka, ezzel próbálja elintézni.

Csakhogy Bartus László már több pert megnyert a hamis ügynökvád ügyében, Németh Sándor nem tudott bizonyítani semmit. Egyetlen bizonyítékot nem tudott bemutatni, a fesz lesz című könyv részletesen bemutatja, hogyan hazudozott a bíróság előtt, és végül elismerte, hogy semmiféle bizonyítéka nincs, az ügynökvád csupán az ő feltételezése. Németh Sándor ügyvédje védte Mészáros Imrét, a Gój Motoros Egyesület elnökét, akivel Németh Sándor által vásárolt hamis 6-os kartont nyilvánosságra hozatták. Aki meg akarja ismerni Magyarország elmúlt évtizedeinek egyik legsötétebb fejezetét, itt tudja megvásárolni a könyvet.

Aki elolvassa a Fesz lesz című könyvet, annak nem maradnak kétségei afelől, hogy Németh Sándor kicsoda. Hogyan jutott el az SZDSZ-től az MSZP és az MDF érintésével a Fideszhez, hogyan lopta el a Hit Gyülekezet ATV-ben levő tulajdonrészének 60 százalékát, hogyan tartja kontroll és lelki terror alatt a hívőket, akiket arra tanít, hogyan átkozzák meg az ő kritikusait. Mindezekre nem válasz az a hazugság, hogy Bartus László ügynök volt, de Németh Sándornak a Fesz lesz című könyv által felvetett kérdésekre nincsenek válaszi. Marad a suttogópropaganda és a névtelen mocskolódás a sötétben, alvilági stílusban.

Ahogy ez nem válasz arra sem, hogy a könyv bűncselekmények tucatját tartalmazza, amelyekért németh Sándort csak azért nem vonják felelősségre, mert átállt a Fidesz oldalára és Orbán védelmét élvezi. A Fidesz egykor destruktív szektának nevezte a Hit Gyülekezetét, ez volt a Fidesz utolsó értelmes, normális és igaz megnyilvánulása. De ha Németh Sándor nekik kampányol, nekik gyűjti a kopogtatócédulát, az ATV Orbánnak dolgozik, akkor a Hit Gyülekezete máris nem destruktív szekta. Pedig ezek a módszerek éppen azt bizonyítják, hogy a Hit Gyülekezete destruktív szekta.

Németh Sándor emellett titkosszolgálati eszközöket használ, tiltott adatszerzést folytat, behatolnak magánlakásokba, ellopnak hivatalos iratokat, követnek, lefényképeznek embereket, névtelen lejárató szennyet készítenek és terjesztenek politikusokról, újságírókról, közéleti szereplőkről. Ez egy titkos szervezet, amely a tevékenységének jelentős részét, az embereket megátkozó imakommandókkal együtt, a nyilvánosság elől elzárva végzi. Németh Sándor több milliárdos látható vagyona csak úgy jöhetett létre, ha harminc éve minimum havi tízmillió forint jövedelme van a hívők kifosztásából. Mennyit adózott ebből?

Ezek a nyilvánosság legitim kérdései a magyar közélet egyik legsötétebb szervezetéről és annak vezetőjéről. Ezekre Németh Sándor stílusában ilyen válaszokat adnak (bemásoljuk a hamisított pdf változatban tett javításokat, amelyeket a Hit Gyülekezete követett el). Ez Németh Sándor és a Hit Gyülekezete igazi arca. Erről szól a Fesz lesz című könyv, ezek csak illusztrálják azt, hogy a könyv minden szava igaz.

 

 

 

 

Ez pedig a könyv végén elhelyezett személyes üzenet, ami teljes összhangban áll a Németh Sándor által kiadott ügynöközős silabusszal. Nagyon gyenge próbálkozás arra, hogy azt a látszatot keltse, mintha nem ők, hanem róluk írta volna valaki. Teljesen tipikus eljárás. Szlazsánszky éppen ebben a stílusban készítette el az irományait és ugyanebben a stílusban írták meg a „6-os karton” című szennyet. Ez Németh Sándor ügyintézésénak stílusa is, ha ő nem erre tanítaná és nem ilyen módszerekre használná az embereit, soha nem írnának ilyeneket, és nem hajtanának végre ilyen akciókat maguktól.

 

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések