2024, április19, péntek
KezdőlapJegyzetA hívő embereket aljas célokra használják fel

A hívő embereket aljas célokra használják fel

-

A közösségi média romboló hatása mellett, amely szerint a közösségi média teremtett hidat a demokrácia és a diktatúra között, a második nyilvánosságnak vannak előnyei is. A szabályozatlanság oka, hogy az álhírek, az orosz propaganda, a hamis tájékoztatás, a választásokba való beavatkozás egyelőre nagyobb hatású, mint az a pozitív jelenség, hogy a hivatalos nyilvánosság mellett a közösségi médiában önálló életre kelnek olyan gondolatok, üzenetek, amelyek a hivatalos csatornákon nem jutnak el az emberekhez.

Leginkább igaz ez olyan tekintélyelvű szervezeteknél, mint az egyházak, ahol a hívők irányított üzeneteket és propagandát kapnak, amelyet meg sem kérdőjelezhetnek, mert az Isten elleni lázadásnak minősül egyes helyeken. A közösségi médiában azonban értékes felvilágosító munka zajlik. Mondhatni, hogy ebbe a térbe szorultak ki a bibliai kereszténység reformirányzatai az intézményesült, a hittől és a Bibliától elszakadt egyházakkal szemben, amelyek evilági érdekeik mentén használják fel a naiv jószándékú hívőket.

Ezeken a fórumokon elsősorban olyan jelenlegi vagy korábbi egyházi, gyülekezeti vezetők, presbiterek mondják el a hivatalostól eltérő álláspontjukat, akik éppen a Bibliához való ragaszkodásuk miatt távoztak valamilyen hivatalos bevett felekezetből. A Facebookon ma Varga János, volt helyi gyülekezeti vezető figyelmezteti az embereket, hogy a politikai hatalom oldalán felhasznált kereszténység elfogadhatatlan a bibliai mércék szerint és a Biblia kifejezetten felszólítja a hívő embereket, hogy az evilági hatalommal összefonódó egyházakat hagyják el, „fussanak ki” azokból.

A karácsony előtti időszakban különösen fontos, hogy nem ateista, nem hitetlen, nem egyház- és keresztényellenes, hanem igaz hívő emberek mondják el a véleményüket a hamis kereszténységről, a hamis egyházakról, a politikai hatalommal való összefonódásról és a keresztény egyházak politikai tevékenységéről. A hívők jelentős része eszköz a Bibliától elszakadt egyházi vezetők, pásztorok kezében, akiket egyszerűen eladnak, kiárusítanak a politikai hatalomnak, és a szavazatukat áruba bocsátják. Mindezt személyes hatalomért és pénzért cserébe. Ez a kufárkodás bibliaellenes és istentelen.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Varga János a Facebookon tett bejegyzésében azt írja, hogy az államhatalommal összefonódó keresztény egyházak, gyülekezetek a Jelenések Könyvében szereplő „parázna asszony” részei, aki a „fenevadon” lovagol, amely az elnyomó politikai hatalom jelképe. Olyan diktatúra, amely a magukat kereszténynek nevező egyházakkal összefonódott, magát kereszténynek mondja. Ezeket a gyülekezeteket, egyházakat, amelyek ilyen államhatalommal összefonódnak, azt támogatják, az igazi hívőknek el kell hagyniuk.

Varga János azt mondja: „Ne a címkékre figyelj – katolikus, református, hitgyülis, jehova, baptista, evangélista, metodista, adventista, bármiista -, azt figyeld, hogyan viszonyul a hatalomhoz. Ha látod, hogy parancsra: nem ad enni az éhezőnek, inni a szomjazónak; nem öltözeti a meztelent; sebet nem kötöz; részvétet nem érez; menekültet be nem fogad; özvegyet és árvát nem támogat; szótlanul tűri a szegények nyomorgatását, hajléktalanok kivetését, a hatalmaskodók törvényszegését; a markát tartja állami pénzekért; azt tanácsolom FUSS. Az élet méltósága, hogy szabadon, józanon, fiúságban éljünk; ne kába részegen, csörgő láncokkal legyünk tántorgó alattvalói a fenevadnak és a rajta lovagló ‘szajhának’.”

A bibliai „szajha”, a parázna, az a hamis kereszténység, amely vallásos ideológiát ad az evilági elnyomó politikai hatalomnak és összefonódik vele. Az a pásztor, aki bármilyen hazugsággal egy diktatúrát, egy evilági politikai hatalmat támogat, azzal együttműködik, attól pénzt fogad el, előnyöket élvez, antikrisztusi ember, aki a bibliai „nagy parázna” része. Az ilyen hamis pásztorokat, hamis tanítókat, hamis egyházi vezetőket az igaz hívőknek a Biblia útmutatása szerint el kell hagyni, az ilyen egyházakból és gyülekezetekből ki kell futni.

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, aki Trump-hívő és Orbán-rajongó. A Hit Gyülekezetét Orbán pénzeli, a Hit Gyülekezete politikai szervezet is, amely az evilági hatalom bűvöletében él.

Varga János azt a bibliai részt idézi, amely azt mondja: „Fussatok ki Babilonból, ne legyetek részesek a bűneiben, hogy ne kapjatok a csapásaiból.” Majd magyarázatul hozzáteszi: „Mindegyikünknek szól ez a határozott felszólítás a Jelenések könyvéből. Tiszta, érthető: „Babilon” az államhatalommal összefonódott hamis vallások összessége, az emberi történelem végéig jelen lesz a földön. Szerepe könnyen érthető: egyrészt távol tartja az embereket Istentől, másrészt biztosítja a hatalom számára az engedelmes, manipulálható tömegeket.

Varga János emlékeztet a bibliai leírásra, miszerint „Saját borával részegíti, elkábítja az embereket és eladja őket a hatalomnak, mint a barmokat. Babilon egy hatékony gyár, ami „legyártja” az engedelmes alattvalókat és kereskedik a lelkükkel. Emberek vérétől részeg „ribanc”, a hatalom szajhája, bármikor szétteszi a lábát aranyért, ezüstért, befolyásért, pozícióért, ja és néha egy kis vérért, a próféták és szentek vére a legrészegítőbb számára. Hamis egyház, amit nem lehet csupán egy szervezetre rámutatva beazonosítani.”

A „Fussatok ki” aktív cselekvést, menekülést jelent. Nem passzivitást, nem néma tűrést, nem cinkos hallgatást és semmiképpen sem együttműködést, a rendszer támogatását. A hatalom halálos ölelésére az egyetlen elfogadható reakció a futás, a menekülés, ahogy József menekült Potifárné ölelése elöl – írja Varga János. „Ha nem futsz, vállald a következményeket. Személyes döntés, mindenki magért felel. Nem elfogadható kifogás, hogy megbújsz a tömegben. Van Bibliád, nem? A részegítő, kábító bor a hamis tanítás, kifordított, kiüresített, szembe köpött evangélium” – teszi hozzá.

Nos, a közösségi média egyetlen előnye, hogy a második nyilvánosság megteremtésével lehetőséget ad arra, hogy megjelenjenek a hívők számára olyan hangok, üzenetek, amelyek eltérnek a hivatalos hamis egyházi tanításoktól, amelyekkel becsapják és manipulálják a hívőket. Felhasználják őket személyes előnyeik, gazdagodásuk érdekében. Ez azért is fontos, mert a Bibliát nem ismerő emberek számára is világossá teszi, hogy a „kereszténységre” hivatkozó politikai propaganda hamis, ellentétes a kereszténység valódi tanításával és bibliaellenes.

Nem áll Isten és a kereszténység az ilyen politikai hatalmak mögött, és nem áll az ilyen egyházi tevékenység mögött. Az ilyen pásztoroknak minden szava tömény hazugság. A Biblia figyelmezteti a valódi hívőket, hogy ne engedjék magukat felhasználni, megtéveszteni, mert mindenkinek egyéni felelőssége van, hogy Isten beszédére, a Bibliára hallgat, vagy a Mammontól megrészegült, pénzéhes és hataloméhes hamis pásztorok eszköze lesz a piszkos játékaikban. Isten óva int, hogy az ilyen egyházi vezetőket érő és rájuk következő csapásoktól az ártatlanokat megvédje.

 

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések