2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországA kereszténységgel visszaélő populisták jelentik a legnagyobb fenyegetést Európára

A kereszténységgel visszaélő populisták jelentik a legnagyobb fenyegetést Európára

-

Érdekes világ, ahol a katolicizmus egyes irányzatai a legaktuálisabbak és legproresszívebbek, mert a kereszténység nevével való visszélés ellen szólalnak fel a populistákkal szemben. A Magyar Kurír című katolikus hírportál tette közzé Tomaš Halík, Templeton-díjas cseh katolikus pap és vallásfilozófus gondolatait, hogy Európára a legnagyobb veszélyt azok a fasistzák jelentik, akik a kereszténység nevével élnek vissza. Tomaš Halík intette az európai polgárokat, ne bízzanak a populista politikusokban, akik a kereszténységet arra használják fel, hogy a saját populista programjukat mozdítsák elő vele – Halík szerint ez jelenti a legnagyobb veszélyt az Európai Unióra nézve.

„Ismét tanúi lehetünk, hogy Istent összemossák a nemzettel, a keresztény hitet pedig az idegengyűlölet és a populizmus veszélyes bálványaival” – fogalmazott Tomaš Halík előadásában, melyben a Közép-Európában a kereszténység előtt álló kihívásokról beszélt egy mariazelli konferencián. Halík 2014-ben kapott Templeton-díjat a vallás és spiritualitás területén végzett tevékenységéért; Prágában a Károly Egyetemen oktat filozófiát és teológiát.

„Sok szenvedélyes beszéd hangzik el arról, milyen fontos védelmezni a keresztény értékeket Európában, főleg a menekültektől és muszlimoktól való félelem kapcsán – mindez azonban csupán üres szó, buborékok, melyekkel a populisták a hatalmi igényeiket leplezik, s közben megkísérlik a parlamentáris demokrácia helyére az autokratikus rendszereket állítani” – mondta a 70 éves pap és tudós. A mariazelli konferencia nem sokkal a május végi választások előtt zajlott: az Unió 28 tagállamának állampolgárai május 23. és 26. között járultak az urnákhoz, hogy európai parlamenti képviselőket válasszanak.

Halík megjegyezte: egyes politikusok a „keresztény Európához” és a „keresztény értékekhez” való visszatérésre szólítanak fel. Azonban, figyelmeztetett, az ilyen felszólítások különösen gyanúsak az olyan  populista politikusok szájából, akik jó eséllyel soha nem olvasták az Újszövetséget.

Utalt a lengyel kormánypárt (PiS) támogatóira, akik „Istent akarjuk” feliratú táblákkal vonulnak fel, ugyanakkor antiszemita szlogeneket hajtogatnak: „Kénytelen voltam feltenni magamnak a kérdést, vajon miféle Istent akarnak? Biztos, hogy nem azt az Istent, akit a Názáreti Jézus Atyjának hív” – tette hozzá a vallásfilozófus.

A Katolikus Egyház jelen válságáról is szót ejtett Tomaš Halík, a régóta eltitkolt, s napjainkban napvilágra kerülő ügyekről. Érthető, hogy amikor ilyen titkokra derül fény, az megrendíti az Egyház hitelességét, nem csak a szekuláris társadalomban, hanem a katolikusok között is – mondta. Utalt rá, hogy Ferenc pápa úgy diagnosztizálta a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket, mint amiknek a hátterében a hatalommal, tekintéllyel, bizalommal való visszaélés áll, amit klerikalizmusnak nevezhetünk. Ez egybehangzik Jézus farizeusokat illető kritikáival: a törvény és a tiltás terheit rakják másokra, amit saját maguk nem tartanak be.

A cseh pap megemlítette, hogy már a II. vatikáni zsinaton (1962–65) is elhangzott a felhívás, mely szerint véget kell vetni a klerikalizmusnak. A „Katakomba-szerződést” negyvenkét püspök írta alá, később még ötszáz főpap csatlakozott a következő néhány hónapban. „Az a tény, hogy ez a forradalom az Egyházban befejezetlen maradt, mutatja, hogy a klerikalizmust nem lehet az egyházi struktúrák reformjával legyőzni. A gondolkodás, a hozzáállás reformjára van szükség, a metanoiára [megtérés – a Szerk.]” – fogalmazott Halík.

„A valódi reform előfeltétele a spirituális forradalom. Ez magában foglalja a klerikális struktúrák, a »farizeusok kovásza« megsemmisítését a hívek, a papság és a laikusok gondolkodásában egyaránt.”

„Az Egyházat úgy kellene értenünk és megtapasztalnunk, mint az evangéliumi üzenetben” – szögezte le Tomaš Halík.

„A hajdanvolt hagyományos kereszténység hatalmas hajója süllyedőben van, és nem vesztegethetjük az időnket azzal, hogy a Titanic fedélzetének egyik oldaláról a másikra tologatjuk a nyugágyakat” – intett.

Szóvá tette, hogy akik abban bíznak, hogy a gyermekbántalmazás botrányainak időszaka majd elmúlik, és megint minden a régi lesz, azok becsapják magukat. Jézus feltámadásának valódi jelentését komolyabban kell venni, ha a kereszténység nem akar egy „zárt szektává” válni. Halík utalt rá, hogy a tanítványok nem ismerték fel Jézust az emmauszi úton, Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, Tamás apostol pedig bizonyítékot akart a sebeiről. Vagyis elengedhetetlen napjainkban, hogy ne a múltba tekintsünk vissza nosztalgikusan, hanem Krisztust keressük azokban, akik sebeket hordoznak.

Végül leszögezte, ma az a legfontosabb, hogy a kereszténység megújulásáért fórumokat teremtsünk a párbeszédre, a tanulásra és a reflexióra. Az „idők jeleit” így kereshetjük, és így lelhetünk válaszokra.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések