A kórházakban fertőződött meg az elhunytak fele, ami az Orbán-kormány felelőssége

Közzétéve July 16, 2020, 2:57 pm
7 mins

Napvilágra kerültek a jól sejtett adatok, hogy a magyarok jelentős része kórházakban kapta el a koronavírust és kórházakban fertőződött meg a vírusban elhunytaknak majdnem a fele. Mindez Müller Cecília tisztifőorvosnak a Főpolgármesteri Hivatalnak írott leveléből derült ki. Eszerint a fertőzöttek mintegy negyede kórházi fertőzésként kapta el a koronavírust, és a halálesetek csaknem fele is ilyen intézményi fertőzés nyomán következett be. Ez azt jelenti, hogy a magyarországi kórházak nemcsak jelentős terjesztői voltak a vírusfertőzésnek, hanem a vírus okozta elhalálozások majdnem fele is a kórházi fertőzések következményei. Az 595 halálesetből 260 kórházi fertőzés miatt történt.

Lapunk március 7-én számolt be arról, hogy “Magyarországon többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben” a TASZ honlapja szerint, amelyet a kórházi vírusfertőzések megszüntetése érdekében indított kampány érdekében hoztak létre. Még a koronavírus megjelenése előtt azzal volt tele a magyar sajtó, hogy a magyar kórházakban gyakori a vírusfertőzés, a betegek egy része akkor kerül életveszélybe, ha kórházba kerül, mert azok egy része a vírusfertőzések gócpontjai. Az Orbán-rezsim a harmadik világ szintjére süllyesztette a magyar egészségügyet, és ezzel néz szembe egy világjárvánnyal.

Ezért komoly életveszélyben vannak a magyar betegek, idősek, legyengültek, mert a koronavírus maga is életveszélyes, de az a kormányzat, egészségügy, a Mészáros Lőrinc strómanságáig terjedő intelligenciával bíró vezérrel, amely arra hivatott, hogy a legszakszerűbb ellátással kezelje, a legprofesszionálisabb módon a vírus terjedését megakadályozza, talán még a koronavírusnál is nagyobb veszélyt jelent. A magyar kórházakban a vírusfertőzés veszélye a koronavírus előtt is ismert volt, és nem tudunk semmiféle komoly intézkedésről, amely arra irányult volna, hogy a kórházi fertőzésveszélyt megszüntesse. Milliárdokat kaptak a strómanok mindenfélére, de komoly kórházi vírusmentesítés nem történt.

Az egyetlen látható intézkedés a kórházi ágyak 60 százalékának kiürítése volt, még krónikus betegeket is kitettek a kórházakból, és ezt azzal indokolták, hogy a koronavírussal fertőződő betegek számára készítenek helyet. Érthetetlen volt az intézkedés, mert ennyi fertőzésre biztosan nem lehetett számítani. Ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a kórházak fertőzési statisztikája alapján döntöttek úgy, hogy jobban járnak, ha a veszélyeztetett súlyos betegeket inkább hazaküldik, mert a betegek a kórházakban valószínűleg meghalnak, még ellátás nélkül is jobb helyük van otthon.

Ez a magyar egészségügy totális csődje, amikor a kórházakból azért teszik ki a betegeket, mert életveszélyben vannak, és az életben maradásukra bárhol nagyobb esély van, mint egy magyar kórházban. Ez egyértelműen a kormányzat felelőssége, amely lezülllesztette az egészségügyet, amely olyan mélyre süllyedt, hogy a kórházak nem gyógyító központok, hanem fertőző gócpontok, ahol az is meghalhat, aki a kórházba kerülés nélkül életben maradhatna. Nincs annál veszélyesebb egy beteg számára, mintha Magyarországon kórházba kell mennie. S ez így volt a koronavírus előtt és a koronavírus nélkül is. Nem tudunk arról, hogy a százmilliárdokat határon túli focicsapatokra költő kormány bármit is tett volna ennek a helyzetnek a megszüntetése érdekében.

Civilizált országokban, jogállami demokráciákban egy ilyen adat nyilvánosságra kerülése után megbukik a kormány, lemond a miniszterelnök, az egészségügyi miniszter, és a következő kormány első feladata ennek az állapotnak a megszüntetése. Magyarországon azonban semmi követekezménye nincs ennek, a sajtó közli a számot, többet egy szó sem esik róla, senkinek nem kell felelősséget vállalnia érte, és semmi nem történik. 260 magyar ember felesleges halála senkit nem érdekel. Az Orbán család meggazdagodott, a strómanok nevén dollármilliárdok vannak, az ország vagyona egy bűnszervezet szabad prédája. Az emberi élet pedig nem számít, ha nem az ő életük.

 





Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.