2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországA Migration Aid szóvívőjének kollaborációja ellen tiltakoznak

A Migration Aid szóvívőjének kollaborációja ellen tiltakoznak

-

AN

Zsohár Zsuzsa, a Migration Aid szóvivője önkéntesként interjút adott az Orbán-kormányt támogató és menekültellenes propagandát folytató ATV „Egyenes beszéd” című műsorának, amelyben az Orbánnal kollaboráló tévé és az Orbán-kormány közös gyűlöletkeltő propagandáját erősítő nyilatkozatot tett. A felháborító nyilatkozat miatt az önkéntes segítők közül Göbl Gabriella „Ne az én nevemben” címmel nyílt levélben határolódott el Zsohár Zsuzsa kijelentéseitől, sok hasonlóan felháborodott társa nevében. Az alábbiakban közöljük Göbl Gabriella nyílt levelét. 

NE AZ ÉN NEVEMBEN

Nyílt levél Zsohár Zsuzsának

Tiltakozom Zsohár Zsuzsa, a Migration Aid szóvivője december 8-án az ATV „Egyenes beszéd” című műsorában tett kijelentései ellen, melyekkel az Orbánkormány embertelen menekültellenes intézkedéseit próbálta tisztára mosni.

Zsohár frissen szerzett negatív görögországi tapasztalatai alapján hasonlította össze a magyar és a görög menekültügyi helyezet és jelentette ki, hogy „fel kell, hogy mentsem a magyar hatóságokat”. Tekintettel arra, hogy egyik atrocitás nem mentheti föl a másikat és semmiféle bűn nem igazolhat egy újabb bűnt, Zsohár nagy nyilvánosság előtt tett kijelentései nem csak felháborítóak és elfogadhatatlanok, de rendkívül kártékonyak is.

Ugyan az interjút kísérő felirat szerint Zsohár nem szóvivőként nyilatkozott, hanem önkéntesként, ő mégiscsak egy olyan mozgalom képviselője, mely többezer önkéntes és támogató segítségével éppen azért küzd, hogy a kormány szégyenletes gyűlölet-propagandájával és gyalázatos intézkedéseivel szemben, legalább az alapvető emberi szükségletei biztosítva legyenek a Magyarországra érkező menekülteknek.

Zsohár kijelentései igazolják a magyar kormány populista, xenofób politikáját és hozzájárulnak a menekülteket démonizáló, mesterségesen keltett tömeghisztériához.

A Migration Aid egyik tiltakozó akciójának –melyet épp Zsohár szervezett– az volt a szlogenje, hogy AZ ÉN NEVEMBEN NE / NOT IN MY NAME, és épp a félelemgerjesztő, látszatintézkedések megszüntetésére, a kiszolgáltatottak démonizálásának beszüntetésére, az európai integrációs politikában való aktív nemzetközi szerepvállalásra szólította fel a kormányt.

A Migration Aiddel egykor együttműködő önkénteseként és a menekülteket, migránsokat és terroristákat összemosó kormányzati gyűlöletpropagandát elítélő állampolgárként visszautasítom, hogy valaki az én nevemben olyan kijelentéseket tegyen, mint amilyenek Zsohár tett. Not in my name.

Gőbl Gabi

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések