A Momentum Mozgalom 266 ezer 151 aláírást adott le az olimpiaellenes népszavazásra. Ez minden dicséretet megérdemel, s akkor is győzelem, ha lesz népszavazás, és akkor is az, ha visszavonják az olimpiai pályázatot. Az akció rámutat arra, hogy az ellenzék még saját lehetőségeit is mennyire kevésbé használta ki eddig.

Rámutat arra is, hogy civilszervezetként mennyivel nagyobb tömeget képes megmozdítani bárki, mint az Orbán díszletparlamentjében kollaboráló és emiatt hitelüket vesztett pártok. Ez még akkor is így van, ha értékes segítséget nyújtva az utolsó pillanatban rárepültek ők is a sikeresnek látszó olimpiaellenes aláírásgyűjtésre.

Mindez bizonyítéka annak is, hogy aki az Orbán-rendszer ellen hatékonyan tenni akar, és azt akarja, hogy a nép mögé álljon, annak nem szabad résztvennie a választáson, amely kizárólag Orbán ligitmációjáról és az ellenzék részére fenntartott pénz elosztásáról szól. Nem szabad felesküdnie Orbán alaptörvényére, s nem szabad bemennie a diktatúra és az önkény parlamentjébe.

Mint tudjuk, a Momentum Mozgalom erre készül, és elhagyni szeretné azt a rendszeren kívüli pozícióját, amely az olimpia esztelensége mellett sikerük záloga volt. Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit a Momentum Mozgalom hirdet. Az aláírások összegyűjtése nem vonhatja el a figyelmet arról a politikai programról, amelyet ez a párttá alakulni készülő mozgalom hirdet.

Fekete-Győr András a Momentum Mozgalom elnöke az Indexen megjelent videó tanúsága szerint megismételte, hogy ők összemossák az elmúlt 27 évet. Nem tesznek különbséget a 2010 előtti és utáni közjogi rendszer, a liberális demokrácia és az illiberális állam között. Emellett el akarják törölni a jobboldal és a baloldal közötti szembenállást, ami azt jelenti, hogy kiegyezést hirdetnek Orbán Viktorral.

Fekete-Győr szó szerint a következőt mondta: „Az elmúlt 27 évben sajnos nem sikerült lebontani azt a falat, amit 40 év szocializmusa alatt körénk építettek. Ha ez sikerült volna, akkor a Momentum nem állna itt és nem létezne tulajdonképpen. Ennek már nagyon itt volt az ideje. Már nagyon szükség volt arra, hogy foglalkozzunk kicsit a saját ügyeinkkel. Hogy ne hagyjuk magunkat eltiporni.”

Fekete-Győr egy szóval sem említi, kik akarják eltiporni, kik félemlítik meg az embereket, hogy állami hivatalnokok attól félnek, elveszítik az állásukat, ha aláírnak egy népszavazási kezdeményezést, rokkantak attól félnek, elveszítik a nyugdíjukat. Azt mondja, félelem van az országban. De azt nem mondja, hogy ezt a félelmet ki okozza. Mintha ez a baloldal és a jobboldal közös terméke, a jobboldal és a baloldal szembenállásának következménye lenne.

Fekete-Győr hazudik, amikor azt állítja, hogy az elmúlt 27 évben nem sikerült lebontani azt a falat, amit 40 év szocializmusa alatt körénk építettek. 1989 után ezt a falat lebontotta a magyar társadalom. Magyarország nyitott, demokratikus és szabad ország volt. Egészen 2010-ig, amikor az alkotmányos rendszert Orbán erőszakosan lebontotta, és a falat újra visszaépítette.




Fekete-Győr az olimpiaellenes népszavazás kezdeményezésével hasznos ügyet karolt fel, és minden elismerést megérdemel a mozgalma, és mindazok, akik végrehajtották. De amit ez az ember beszél, több, mint riasztó: „Mi arra buzdítunk mindenkit – mondta -, hogy dobjuk el a jobboldali-baloldali szembenállást, végre egyezzünk ki egymással, foglalkozzunk a közös problémákkal, és keressünk közös megoldásokat”. Ez szószerinti idézet.

Miután Orbán lebontotta a jogállamot, megdöntötte az alkotmányos rendet, megszállta és kifosztotta az országot, felejtsük el. Szeressük egymást gyerekek, dobjuk el végre a csúnya szembenállást, és egyezzünk ki. Foglalkozzunk a közös problémákkal és keressünk közös megoldásokat. Ezt maga Orbán is mondhatta volna, felkínálva, hogy mindenki beléphet a centrális erőtérbe, ha feladja végre a szembenállását.

Fekete-Győr András azt elfelejti mondani, mi a kiegyezés alapja: Orbán mondja fel a diktatórikus törekvéseit vagy az ellenfelei mondják fel az önkény elutasítását? Ha nem Orbánt szólítja fel, aki erőszakot tett Magyarországon, hogy állítsa vissza a jogállamot, akkor ez a kiegyezési javaslat nem az Orbán-rendszer megdöntéséről, hanem a rendszer ellenfeleinek kapitulációjáról szól.

Hogy ne legyen efelől kétsége senkinek, Fekete-Győr András még egyszer hozzáteszi: „Mi mindenkit képviselni szeretnénk Magyarországon, aki azt gondolja, hogy a baloldali és a jobboldali szembenállást fel kell most már számolni.” Igen, de ha mi a jobboldallal szemben felszámoljuk az ellenállásunkat, akkor Orbánnal szemben számoljuk fel, mert a jobboldalt Orbán Viktornak hívják. Ő maradhat ugyanolyan, csak mi fogadjuk el a NER-t?

Ebben a formában ez semmi mást nem jelent, minthogy 1. Orbán nem felel semmiért, ami ma Magyarországon van, mert az elmúlt 27 év terméke az illiberális állam. 2. Ne tegyük felelőssé Orbánt semmiért, ne támadjuk, hanem felejtsünk el mindent, ami történt, ne legyen szembenállás vele, hanem egyezzünk ki vele, keressük vele a közös megoldásokat. A kiegyezésnek nem feltétele az alkotmányos rend visszaállítása.

A Momentum az olimpiai aláírásgyűjtés sikerét felhasználva lebénítaná Orbán rendszerének ellenfeleit, lebeszélné őket az ellenállásról. Lefegyverezné ezen az oldalon az ellenzéket és arra buzdít, a jelenlegi állapotot fogadjuk el, egyezzünk ki az elnyomóval, és egy centrális erőtérben oldjuk fel az ellentéteket, s oldjuk meg a problémákat közösen.

Hol? Kivel? Nem Magyarországon él Fekete-Győr? Mikor és kit vont be Orbán a problémák megoldásába? Az ellenzék jogait, a szabad közmédiát, a fékek és az ellensúlyok rendszerét felszámolta. Orbán kedvenc Prohászka-parafrázisával élve: a tyúkok és a róka egyezzenek ki. Ehhez az kell, hogy a tyúkok legyenek kedvesek ezentúl a rókához, aki továbbra is róka marad.

Ha nem lenne egy felszámolt jogállam, egy megdöntött alkotmányos rend, putyini rendszer, akkor is veszedelmes jobboldal és baloldal felszámolásáról beszélni. Amikor Fekete-Győr ezt mondja, akkor gyakorlatilag a demokráciáról való lemondást javasolja. Ezeket nem én találom ki, hanem ő mondja. Nem először. Ez a meggyőződése, ez a programjuk. Nincs mit várni arra, hogy kiderüljön, mit akarnak. Megmondta: ezt.

A demokrácia bizony többpártrendszert jelent, ami nem az ördögtől van, hanem az érdekek ütköztetésének és képviseletének szabályozott és legitim módja. Mussolini fasiszta állama tett kísérletet arra, hogy az ellentéteket az állam keretein belül kiegyenlítse és feloldja. Amiről Fekete-Győr beszél, az diktatúrák sajátja. Ez nem más, mint Mussolini korporációs rendszere, ahol feloldjuk a politikai ellentéteket, és keressük a közös megoldásokat.

Ha nincs baloldali és jobboldali szembenállás, akkor nincs hatalmi váltógazdálkodás sem, mert akkor nincs politikai küzdelem, nincsenek választások sem. Csak a centrális erőtér van. Ennél még Orbán is demokratikusabb látszatot tart fenn, mert ugyan a centrális erőtér kormányoz, de fenntartja a többpártrendszer és a demokrácia hamis látszatát. Fekete-Győr javaslata még a látszatot is megszüntetné, egy centrális erőtérbe tömörítene mindenkit.

Ha a Momentum-elnök azok szavazatára hajt, akik egyaránt kiábrándultak a jobboldali és a baloldali pártokból is, s azt ígéri, ő kiegyenlíti a jobboldalt és a baloldalt, megszünteti a baloldali és a jobboldali szembenállást, az populista demagógia, szemenszedett hazugság, az emberek becsapása.

Ennél azok a kollaboráns ellenzéki pártok is különbek, akik évi százmilliós állami támogatás fejében képesek asszisztálni és fenntartani a rendszert, mert nem akarják felszámolni az Orbán-rendszerrel szembeni ellenállást és nem hirdetnek álnokul kiegyezést Orbánnal.

Azt pedig minden demokratának a leghatározottabban vissza kell utasítania, hogy ez az ember összemossa a liberális demokráciát és az illiberális NER-t, egyenlőségjelet húzzon egy sok hibával működő jogállam és egy önkényen alapuló autokratikus rendszer között. A Momentum el akarja takarítani a fülkeforradalom, az alkotmányos rend megdöntésének a nyomát. Ez az ember demokratává teszi Orbánt és az aláírásgyűjtésével be akarja zsarolni az ellenzéket egy Orbánnal való kiegyezésbe, Orbán rendszerébe való feloldódásba.

Ma nincs veszélyesebb ember Fekete-Győr Andrásnál, és nincs veszélyesebb politikai erő a Momentum Mozgalomnál. Lehet hőzöngeni, de aki annyira vak, hogy ebből nem látja, hogy ezek nem Orbán ellen vannak, és nem az Orbán-rendszert akarják megdönteni, hanem az ellenállást akarják felszámolni, az egyelőre ne hülyézzen le senkit.

Lehet örülni az aláírásoknak és az olimpiallenes mozgalom sikerének. Lehet reménykedni, hogy jöjjenek újak. De ez nem mentesít senkit a gondolkodás alól. Ez nem bianco csekk. Aki össze akarja békíteni a diktátort az elnyomottakkal, a bárányokat a farkassal, aki a bárányokat nevezi farkasnak, a juhnyájat azonosítja a farkascsordával, az közveszélyes.