2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországA németek is felismerték, hogy az EU pénzeli Orbán diktatúráját

A németek is felismerték, hogy az EU pénzeli Orbán diktatúráját

-

A német közszolgálati csatorna kilenc évvel a NER bejelentése és hét évvel a demokratikus Alkotmány eltörlése után megtalálta a kapcsolatot Orbán illiberális fasiszta rendszere és az uniós pénzek között, ezt azonban leszűkítette csak az Orbán-család lopására. Bemutatták Orbán strómanját, Mészáros Lőrincet a szerencsés vállalkozót, akit isten szeret, és aki a kilopott közpénzekből megvette a magyar sajtó nagy részét, ami propagandagyárként működik.

A német adófizetők megcsodálhatták a felcsúti stadiont, a kisvasutat, Orbán házát, és sok igazságot elmondtak arról, hogyan élnek vissza az uniós támogatásokkal, és hogy gyakorlatilag ebből bontják le a jogállamot. Arról kellett volna még több szót ejteni, hogy Orbán és rendszere kizárólag az uniós pénzeknek, „Brüsszelnek” kösöznheti a létezését, és az uniós pénzek nélkül az ország összeomlana. Eközben folyamatosan az Európai Unió ellen uszítanak, és a liberális demokraták pénzéből élnek, és abból finanszírozzák a fasiszta rendszerüket.

Ehhez érdemes lett volna még bemutatni, hogy Orbán a Néppártban megbújva támadja egész Európát, és már egész Európára akarja kiterjeszteni a fasiszta rendszerét. Az EU gyakorlatilag a demokratikus és szabad Európai Unió felszámolását és szélsőjobboldali elfoglalását finanszírozza.

Az egy fontos felismerés, hogy az ingyen pénz kedvez a fasiszta diktatúráknak, mert kényelmessé teszi az embereket, mert valódi problémákat csak demokráciában lehet megoldani. De ha jön az ingyen pénz feltétel nélkül, amit el is lehet lopni, ami megtart, akkor a demokrácia nem fontos. Az ingyen pénz megront, és nem arra költik, amire adták, hanem az ellenkezőjére. Főleg, ha nem is ellenőrzik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések