2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországA németek ragaszkodtak egy német európai bizottsági elnökhöz

A németek ragaszkodtak egy német európai bizottsági elnökhöz

-

Miután Orbán miatt Manfred Weber csúcsjelölt megbukott, mert a szocialisták és főleg a liberálisok elfogadhatatlannak tartották, hogy Orbánt nem rúgta ki a Néppártból, a németek csak taktikai okokból tettek úgy, mintha a szociáldemokrata Frans Timmermans jelölését támogatnák. Bár a pártcsaládban rendes tagsággal rendelkező néppártiak is kifogásolták, hogy ne néppárti jelölt kerüljön az Európai Bizottság élére, de minden bizonnyal még ezt is lenyelték voln a német kereszténydemokraták, ha az illető német.

Az ugyanis biztosnak látszik, hogy a legtöbb mandátumot kapott Néppárt német tagpártjai leginkább ahhoz ragaszkodtak, hogy német vezetője legyen az Európai Uniónak. Ha nem Weber, akkor valaki más. A német érdekek kevésbé érvényesültek volna egy holland szociáldemokrata által.

Ezért végül ügyes taktikázás után Merkelnek sikerült egyik saját emberét elfogadtatnia, így Ursula von der Leyen német védelmi miniszter lesz az Európai Bizottság új elnöke. Az új elnök egyértelműen Merkel embere, azóta Merkel kormányainak tagja, mióta Merkel először kancellár lett. Egyre fontosabb tárcákat kapott, először családi és ifjúság miniszter, majd munkaügyi és szociális miniszter lett, utána került a német védelmi miniszteri posztra. Cserébe, hogy Merkel engedte megbukni Webert, megkapta azt a lehetőséget, hogy ő jelöljön mást helyette. A zavarosban sertepertélő senkiháziak közül Orbán és a visegrádi futottak még Merkelnek udvaroltak azzal, hogy „támogatták” Ursula von der Leyen jelölését, másrészt menekültek egy benelux vagy északi politikus elől, aki igazi demokrata, és nincs a németek kontrollja alatt.

Orbán fasiszta állama a németek védelmének és támogatásának köszönhetően jöhetett létre, épülhetett ki és konszolidálódhatott az Unió első fasiszta államaként, amely már másokat is fertőz. Személyesen Merkelt és Webert terheli ezért a legnagyobb felelősség, ezért Orbán reménykedhetett abban, hogy Merkel emberének „támogatása” (nem mintha Orbán véleménye egy bolhaköhögéssel felérne) jól jöhet neki, hogy visszanyalja magát a Néppártba és a civilizált emberek társaságába, ahova egyébként ő nem való.

Merkelnek is jól jött mindenki, akit fel tudott sorolni a jelöltje mellett hivatkozásként, de Ursula von der Leyen kizárólag az ő jelöltje, és német érdekeket szolgál. Németország nem akarja kiengedni a kezéből az európai ügyek ellenőrzését és irányítását, ezért kellett Timmermans helyére német jelöltet találni. Ezzel megbuktatták saját csúcsjelölti rendszerüket, amely sokkal demokratikusabb eljárás lenne, mert nem a színfalak közötti egyezkedések döntik el az Unió első emberének személyét. Hátránya, hogy olyan tökéletesen alkalmatlan karrieristák is jelöltekké lehetnek, mint az Orbánnak menlevelet adó Weber.

Ursula von der Leyen egyáltalán nem az a személy, akit egyébként Magyarország diktátora támogatásra méltónak találna. Először is nő, másodszor a menekültekkel emberséges, az emberi jogokat tiszteli, ezt jelzi, hogy a melegházasságot is támogatja CDU-s politikus létére, ami egyébként teljesen normális lenne, hiszen a polgári jogokat nem lehet a bibliai erkölcs alapján korlátozni, csak egyre kevésbé szokás. Azt is ellene vetné egy Orbán-féle fasiszta, hogy saját lakásában fogadott és vendégül látott egy szír menekültet. Orbán ún. „támogatása” azonban Merkelnek szólt, a Néppártban való helyezkedését szolgálta, és a legrosszabbat akarta elkerülni, hogy egy igazi liberális demokrata kerüljön az EU élére, akinek első dolga lenne – ha normális -, hogy az Orbán-féle fasisztákat válaszút elé állítsa, és az EU-t megtisztítsa.

Ehhez képest Orbán még reménykedhet a németek eddigi sunyiságában és kétszínűségében, az asztal alatti megállapodásokban, hogy túlélje ezt a legutóbbi győzedelmes aurópai parlamenti választást, amely ellene szóló voksolássá változott, és amelynek európai szinten a legnagyobb vesztese Orbán volt. Európa megint a gyengülés útját választotta ezzel, és reménykedve várjuk a Merkel utáni korszakot, hátha egy egyenes ember, egy igazi demokrata és nem egy megalkuvó, sunyi személy kerül végre Németország élére.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések