2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországA NER leszállította a tankötelezettséget, most a szülőt büntetnék ezért

A NER leszállította a tankötelezettséget, most a szülőt büntetnék ezért

-

Az esztelenség és a tisztességtelen eljárás mintapéldája az, hogy az Orbán-rezsim megszüntette a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, amely idő alatt szakmát (szakképzettséget) lehet szerezni. Most pedig a KDNP (egy soha senki által meg nem választott kormánypárt, amelynek támogatottsága nem éri el a parlamentbe jutási küszöb töredékét) a szülőket kötelezné arra, hogy a gyerekeiket taníttassák tovább 18 éves koráig, vagy legalább egy részszakma megszerzéséig. Ellenkező esetben anyagi megvonásokkal büntetnék a zömében úgyis hátrányos helyzetű családokat.

A NER most a szülőket kötelezi arra, amit maga szüntetett meg. A szülő a törvény szerint nem köteles 18 éves koráig taníttatni a gyerekét, de ha a gyerek nem szerez szakmát, márpedig ez 16 éves koráig nem minden esetben lehetséges, akkor a szülő felelőssége, hogy korrigálja az Orbán-rezsim rossz törvényét, amelynek következményei előre láthatóak voltak. A családbarát kormány a szülőket, a családot bünteti azért, amit ő maga követett el. A javaslat szerint a gyerek után járó minden jogosultságot meg kellene a szülőktől vonni, ha nem szerez a gyerek legalább egy részszakmát.

Az Orbán-rendszer több szempontból erkölcstelen, embertelen és tisztességtelen eljárása olyan dolgokat kapcsol össze, amelyek nem tartoznak egymáshoz. A gyerek után járó támogatásokat a család nem azért kapja, mert doktort nevelnek a gyerekükből, vagy akár csak kőművest, hanem azért, mert a törvények szerint az alanyi jogon jár, és a család nehéz körülményei között a gyerekek gondozását és ellátását szolgálja. Ehhez nincs hozzákötve az elérendő iskolai végzettség. A javaslat egyébként sem logikus, mert akkor a magasabb végzettségért és jobb iskolai előmenetelért több támogatás járna.

Az iskola elvégzése és a szakma megtanulása nem mindig csupán akarat vagy szándék kérdése. A NER azonban azzal, hogy alulra nivellál, és a következő generációk elbutításán munkálkodik, hogy nekik kisozlgáltatott, engedelmes alattvalókat neveljen, a tankötelezettség leszállításával megnyitotta az utat a szakképzettség nélküli életpályák tervezése előtt. A szabályozás el is érte a célját, egyre több gyerek nem szerez szakképzettséget, hanem elhagyja az iskolát, amint lehet és megy fizikai munkát végezni vagy tekeregni. Most ezért a szülőket büntetik és az eddig is tragikus családi helyzetüket tovább rontják.

Várható, hogy ez a szankció nem éri el a célját, mert ha nem kötelező 16 éves kor után iskolába járni, a szülő nem tudja elküldeni a gyerekét, aki nem akar, és abban is bízhatnak, hogy a gyerek majd megkeresi azt a pénzt, amit emiatt elvesznek a családtól. A hátrányos helyzetből az egyetlen kivezető út a tanulás lenne, de az Orbán-rendszer nem mobilizálni igyekszik a hátrányos helyzetű rétegeket, hanem belesüllyeszti őket még mélyebben a kilátástalan helyzetükbe, és egyre nagyobb rétegeket butít el. Ez már nem csupán a hátrányos helyzetű roma családokat érinti, hanem az ő szintjükre került többi családot is.

Mivel az érintettek egy része roma család az évtizedek óta halmozódó hátrányos helyzetük miatt, ezért nincs értelme semmiféle romapolitikáról beszélni. Minden forint kidobott pénz, ha az állam nem az oktatás révén próbálja felemelni ezeket a családokat és az új generációkat. A KDNP a hülyék filozófiájánál nem jut tovább, ami a vallásos emberek rögeszméje is, hogy büntessen. Nem segít, hanem büntet. Nem ad, hanem elvesz. Ettől várják, hogy saját rossz, tisztességtelen, szakmailag elfogadhatatlan döntéseik negatív következményei megváltoznak. Büntetéssel még soha senki sehol nem tette jobbá a világot.

Nincs sötétebb briganti, mint a KDNP. Valaki segíthetne rajtuk, mert a jelszavukban könyöregnek azért, hogy „Több fényt”. Valaki adhatna nekik egy kicsit több fényt, hogy a felvilágosodás révén az értelem fénye világítson a sötét fejeikben.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések