2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországA New York Times utolérte az Amerikai Népszavát

A New York Times utolérte az Amerikai Népszavát

-

A New York Times karácsonyi számában egyértelműen azt írja, hogy Magyarországon fasiszta állam működik, amely demokráciának álcázza magát, de nem az. Ezzel a New York Times csaknem nyolcéves késéssel utolérte az Amerikai Népszavát (Bartus László: Az Unió első fasiszta állama, 2011. május 18.). A lap teljesen világossá teszi, hogy a klasszikus fasizmus és Orbán fasizmusa közötti különbség abban áll, hogy Orbán nem fizikai erőszakkal, hanem látszólag törvényes eszközökkel építi ki és hozza létre ugyanazt. Ez a „találmánya” lényege, de ez lényegileg semmi különbséget nem jelent. Mindezt csupán az tette lehetővé, hogy nem szorult erőszakra. Amint ez megváltozik, Orbán rendszere ugyanolyan látható fasizmus lesz, mint bármelyik elődje. A fizikai erőszak a forma, a lényeg a jogfosztás.

Ezt az Amerikai Népszava évek óta írja, de Magyarországon még most sem fogadják el ezt az egyértelmű igazságot. Mert ha elfogadnák, akkor Orbán nem működtethetne egy fasiszta rendszert a demokrácia látszata alatt. Ehhez kellett az értelmiség, a politikai ellenzék és a magyar nép semmittevése. Azoknak az egyszerű embereknek, akik nem látnak át ilyen folyamatokon, és az Orbán által megszállt propaganda hazugságain élnek, van mentségük. De azoknak a budapesti liberális demokrata értelmiségieknek, akik úgy tettek, mintha a látszatot el kellene fogadni valóságnak, és letagadták a látszat alatti valóságot (vagy bagatellizálták azt), azoknak nincs mentségük. Azoknak sincs mentségük, akik hivatásszerűen foglalkoznak politikával, politikusok vagy politológusok, akik a mai napig hazudoznak Orbán rendszeréről.

Hazugság, hogy nem lehet látni azt, hogy ez egy diktatúra. Hazugság, hogy a díszleteket, a kiüresített demokratikus intézményeket, a látszatokat a demokrácia megmaradt és létező elemeinek kell tekinteni. Hazugság, hogy Magyarországnak törvényes rendszere, kormánya, alaptörvénye van. Hazugság, hogy Magyarországon 2010 után egyetlen demokratikus, törvényes és legitim választást is tartottak volna. A legnagyobb hazugság (ameddig eljutott a gyáva, hazug, korrupt kollaboráns és korlátolt politikai értelmiség), hogy Orbán rendszere hibrid rendszer lenne, amely vegyesen tartalmazza a diktatúra és a demokrácia elemeit. Semmiféle hibrid rendszer nincs. Az Orbán-rendszer minden eleme a diktatúra része, mert a látszólag demokratikus elemek is az ő kezében vannak.

A „demokratikusnak” látszó elemeket és intézményeket is Orbán tartja fenn, ő kontrollálja, az ő ellenőrzése alatt vannak. Beleértve a viszonylag szabad sajtót is. Akkor szüntetné meg, amikor akarja, ahogy meg is tette azokkal, amelyekkel akarta. Ezek mind a látszat fenntartásához kellenek. Próbálják ki, írják azt, amit az Amerikai Népszava, hogy ez egy törvénytelen rendszer, az alkotmányos rendet megdöntötték, le kell tartóztatni Orbánt. Aztán meglátjuk, mi lesz velük. A még viszonylag szabad sajtó sem az igazat írja. S pontosan tudják, hogy miért nem. Azonnal megszűnik az állásuk.

Akik pedig elhitték, hogy „ez még mindig egy demokrácia”, azoknak nem lett volna joguk hülyének lenni. Ahhoz csak egy olyan oligarcha bűnözőnek van joga, mint amilyen Simicska volt. Hazugság az is, hogy amit ma már látnak, kapisgálnak egyesek, azt nem lehetett látni 2011-ben. Az Amerikai Népszavában nem látnokok ülnek, hanem hús-vér emberek, akik annyiban különböznek magyarországi társaik többségétől, hogy nem korruptak sem anyagilag, sem lelkileg, nem keresik a rendszerrel való kiegyezés, együttélés lehetőségét, a lehetséges hasznot, a kényelmet.

2011-ben már minden látható volt. Egy éven belül kiépültek a diktatúra jogi keretei, amelyek lényegileg azóta sem változtak. Csak elkezdték használni őket. A hurok pedig egyre szorosabb lesz a demokráciát emlegető értelmiségiek és a magyar nép nyakán. Kezdenek fulladozni. Ezért van némi köhécselés, de ez még mindig nem a fasiszták által felakasztott ember életösztöne, igazi veszélyérzete, rúgkapálása. A rendszer továbbra is erős és virágzik, pedig a New York Times a CEU példáján mutatja be a teljesen átlátható modellt. Orbán úgy üldözte el az egyetemet, hogy semmiféle erőszakra nem szorult, adminisztratív módon lehetetlenné tette a maradását, majd cinikusan széttárta a karját, hogy ez az egyetem saját döntése volt, nem is érti, a szabályokat be kell tartani, de valójában a CEU el sem ment. Aljas gazember.

Ez a hókuszpókusz zajlik nyolc éve, és a közönség úgy tesz, mintha a bűvész trükkjeit elhinné. Mintha nem tudná, hogy csalás az egész. A demokrácia hamis látszata alatt egy ízig-vérig fasiszta diktatúra működik, amit már rég le kellett volna leplezni, el kellett volna söpörni, az alkotmányos rendet megdöntő bűnözőket már rég el kellett volna ítélni. Ehelyett már Európát akarják elfoglalni, működőképesnek látszik a „modell”, ami csak azért működhet, mert a német kereszténydemokraták aljas és hazug módon támogatják és fenntartják Orbánt, az Unió többsége ellenére finanszírozzák a fasiszta rendszerét, s mert a magyar nép, a magyar demokraták nyolc éve eljátsszák a hülyét, mintha nem látnák, hogy itt egy ember parancsol, egy ember élet és halál ura, hogy csak azt lehet, amit ő megenged. Mindenkinek pofa be.

A magyar holokauszt után elnézik, hogy egy zsidó pénzügyi befektető arcmását tegyék gigaposzterre azzal, hogy csak nehogy ő nevessen a végén. Ez a náci propaganda másolása, a zsidó világösszeesküvés teóriája. Orbán már nem is csak egy fasiszta, hanem egy náci, akinek a rendszere ugyanarra az antiszemitizmusra épül, mint a hitleri Németországé. Csak az is éppen úgy van leplezve, mint a diktatúra, ezért ezt sem hajlandó észrevenni senki. Az Amerikai Népszava egy másik kontinensről kenterbe vágta a teljes magyar politológus szakmát (lehet hörögni, pancserek), mert abból az egyetlen tiszta felismerésből, amit már a magyarul nem tudó, nem olvasó nyugati világsajtó is megír, hogy ez egy demokrácia látszatába öltöztetett, tőrőlmetszett fasiszta rendszer, minden prognózisa bevált. Míg a hivatalos tanácsadóknak, a túlfizetett nagyszájú megmondóknak, az öntelt pojáca politológusoknak egyetlen előrejelzése sem jött be. Beleértve a választások eredményét, és a választások bojkottjának szükségességét is.

Aki semmit nem vett észre ebből, az hazudik. Hazudik. Harmadszor is: hazudik. Érdeke volt nem észrevenni, vagy félt a többi gyáva, sunyi, korrupt haverja véleményétől. Kerülte a konfrontációt, a kényelmet választotta, az elismerést, a pénzt, az állást, az ösztöndíjat, mindazt, amit el fog veszíteni az utolsó szálig. Amit Orbán ellenőriz, az nem szabad. Ahova az embereit beültette, az nem szabad. Amit bármikor betilthat, és csak az érdekei miatt hagy működni, az nem szabad. Magyarország nem szabad. Magyarország nem ismeri, elfelejtette az igazi szabadságot, a szabad levegőt, amikor felszabadultan tehetett mindent, amit akart. Hozzászokott a pszichikai elnyomáshoz, a kontrollhoz, az alkalmazkodáshoz, a sunyításhoz. A választási rendszer a mindenkori kétharmados győzelemre lett átalakítva. Nem lehet Orbánt demokratikus úton leváltani. Nem csupán ennyi a demokratikus követelmény, ez már a vége. De már ez sem létezik.

Elfoglalta a médiát, a teljes magyar sajtó propagandaeszköz a kezében. Kivéve azt a néhány rétegújságot, amely nem jut el tömegekhez. Ami igen, az is tudja a határokat. Az Index például nem azt írja, amit az Amerikai Népszava, pedig – ha tetszik, ha nem – ez az igazság. Ugyanezt mondja a New York Times is. Az ATV a legmocskosabb szemfényvesztés, egy illiberális szektavezér kezében, akit kiszolgálnak aljas korrupt újságírók, akik megteremtik azt a látszatot, mintha ez egy demokratikus ellenzéki csatorna lenne. Egy Trump-imádó, Orbán-hívő tulajdonos kezében, aki milliárdokat kap Orbántól. Közben ez nem más, mint a gőz levezetésére szolgáló eszköz, a félrevezetés, az elaltatás eszköze. A budapesti korrupt értelmiség egymásnak szerepel, egymást nézik, egymás vállát veregetik, egy fasiszta diktatúra közepén, miközben a milliókhoz eljutó közmédiában a legdurvább goebbelsi propaganda zajlik. Ezek meg szerepelgetnek egymásnak, jól megmondják egymásnak, és örülnek, hogy nem kell bátran szembeszállni a diktatúrával, és demokráciát hazudhatnak. Mindenki lemérheti a maga tisztességét: akit már nem hívnak az ATV-be, az rendes ember. Akit tévedésből hívnak, és nem megy be, az is. A többi selejt.

Nyilvánvalóan orosz támogatással fasizálják a világot. Fenyegetik Európát. Az Unió öngyilkos politikája, hogy ezt engedi. Maholnap Európa megszavazza a fasizmust, mert nem tudják, hogy Orbán rendszere micsoda. Már Amerikának is egy fasiszta illiberális elnöke van, aki átadja a világot az oroszoknak. De ez még tényleg egy hibrid rendszer: áll az alkotmányos jogállam, és egy fasiszta, rasszista szörnyeteg vezeti. Ennek örül a sunyi magyar értelmiségi, mert akkor neki semmi felelőssége nincs. Írja a hazug cikkeit arról, hogy ez a „világtrend”. De nincs világtrend. Csak korrupt és hülye emberek vannak, akik megengedik azt, hogy a fasiszták orosz támogatással elfoglalják és lerombolják a világot.

Az egy álca, hogy a 20. századi autokráciák, diktatúrák modelljét kérik számon a mai fasisztákon, és ha nem tudják azonosítani a 21. századi diktatúrát ezekkel, akkor arra azt mondják, hogy demokrácia. Ezzel szemben a valóság az, amit a New York Times is megírt, hogy ez az egyszemélyes diktatúrák új formája, amelynek belső tartalma ugyanaz, mint a korábbi diktatúráké. A lényegre kell figyelni elvtársak, nem a formára. Ehhez nem volt elég nyolc év? Aki elolvassa az alaptörvényfirkálmány preambulumát, annak nem esik le, hogy milyen ideológia alapján teremtik meg a diktatúra hamis demokratikus látszatát? Ehhez egyetem kell?

A New York Times cikkében megszólal Jason Stanley, a Yale University professzora, a „Hogyan működik a fasizmus” című könyv szerzője, aki szerint Orbán szövegeiben egyértelműen kimutathatók a korábbi fasiszta rendszerek és ideológiák jellegzetességei. Ergo: Orbán egy fasiszta. Az ideológiája, a taktikája is hajszálpontosan egyezik a fasisztákkal. Orbán olvassa ezeket a fasisztákat, és felkészült, az ellenfelei viszont nem. Orbán merész, az ellenfelei gyávák. Úgy kellene elkapni a grabancát, hogy levegőhöz se jusson. Rendes országban már nem állna a felcsúti stadion, a rendszer jelképe. Aztán a világ rájönne, hogy ez mégsem „trend”, hanem a cselekvés hiánya. Ideje lenyomni a fasisztákat, és visszakergetni az oroszokat.

Stanley is azt írja: attól, hogy nincs Gestapo, attól ez még egy fasiszta rendszer. Más eszközöket használ, de ez felismerhető. A New York Times szerint is elegendő lenne, ha a magyarok csupán használnák azokat a jogokat, amelyek a látszat szerint megvannak, de valójában nincsenek. Akkor azonnal kiderülne, hogy itt fasizmus van, és Orbán azonnal rákényszerül az erőszak alkalmazására, amellyel megszűnik a hamis látszat, a nevetséges paraván, amely állítólag eltakarja a rendszer igazi arcát. A helyzet az, hogy miközben a magyarok elfogadják valódinak a hamis látszatot, a diktatúrához alkalmazkodnak, és nem a hamis látszat szerint élnek. Mert akkor követelniük kellene a jogaikat, amit nem tesznek. A baj az, hogy mire felébrednek, mire felháborodnak, mire ellenállnak, már késő lesz. Versenyfutás van az idővel. A májusi európai parlamenti választások előtt nem lehet nyugalom Orbán fasiszta rendszerében, mert akkor minta lesz a bevándorlás veszélyével riogatott európai szavazóknak.

Európában nem tudják, hogy ez egy fasizmus. A migráció propagandája mögött egy mocskos fasiszta, náci, egy aljas gazember zsarnoksága lapul. Ezt világossá kell tenni, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. A világ előbb-utóbb elpusztul, és ezek fogják elpusztítani. Világdiktatúra lesz, iszonyat pokollá változik a Föld. El kell olvasni a Jelenések Könyvét. Akkora lesz a szenvedés és a nyomor, olyan lesz a pusztulás, hogy Isten elragadja belőle az övéit. A Messiás visszajövetele vet véget ennek, de muszáj ezt elősegíteni? Muszáj ezt gyorsítani? Muszáj, hogy ez a felcsúti gazember Magyarországot ennek a pusztításnak az egyik centrumává tegye? Muszáj, hogy Magyarország a kecskék közé kerüljön és eltöröljék a Föld színéről?

Kicsoda ez az ember, hogy nem lehet elkapni a grabancát, és számon kérni rajta nem a látszatot, hanem a valóságot? Miért érzik még mindig úgy azok is, akik pedig azt mondják, hogy „elég volt!”, hogy bármit tárgyalni, egyezkedni kell ezekkel a bűnözőkkel? Orbánnal és bandájával nincs mit tárgyalni. Velük a vádlottak padján kell először szóba állni. A New York Times már leírta a valóságot. Mikor jönnek rá, fogadják el ezt a magyarok? Mikor kezdenek el úgy viselkedni, ahogy egy fasisztával szemben kell?







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések