2024, április16, kedd
KezdőlapAmerikaA pénzéhes tévéprédikátorok embertelensége: Joel Osteen hazugságai

A pénzéhes tévéprédikátorok embertelensége: Joel Osteen hazugságai

-

Tele van az amerikai sajtó azzal, hogy a közösségi média kritikái nyomán Joel Osteen dúsgazdag karizmatikus-pünkösdi TV-prédikátor megnyitotta végre a lakewood-i „megachurch” csarnokát a Harvey hurrikán áldozatai előtt Houstonban.

A prédikátor csak a sajtótámadások hatására tette meg ezt (méghozzá másnap), azt hazudva, hogy eddig ezt azért nem tették meg, mert maga a csarnok is veszélyben volt. Kimentek az emberek, és megállapították, hogy ebből egy szó sem igaz. A környéken levő boltok és kisebb templomok már régen kinyitották az ajtajaikat a menekültek előtt. Ezért is volt botrányos, hogy a hatalmas csarnokkal rendelkező Joel Osteen ezt nem tette meg.

Az esetnek általánosabb tanulságai is vannak. A CNN cikke leírja a valóságot, hogy délen, ahol ezek a csarnokokban működő nagy gyülekezetek vannak, mint amilyen Budapesten a Hit Gyülekezete, vannak a leggazdagabb prédikátorok és a legszegényebb emberek. Itt a legkisebb a szociális érzékenység, ezekben az államokban költenek nemcsak az államok, hanem ezek a gyülekezetek is a legkevesebbet a rászorulókra.

Az északi államokban működő tradicionálisabb egyházak és gyülekezetek, amelyekben szintén a Bibliát hirdetik, a pásztoroknak meghatározott fizetésük van, nem a pásztoré a gyülekezet, hanem a gyülekezeté a pásztor. A pásztort a gyülekezet veszi fel s alkalmazza. Ezek a liberális államokban működő gyülekezetek nem diktatúrák, nem egy pásztornak látszó üzletember családi vállalkozásai, mint a Trumpot támogató déli államokban, hanem Krisztusra emlékeztető módon az emberek szellemi, lelki és anyagi támogatói.

A karizmatikus-pünkösdi megagyülekezetek hazugságai egyetlen ember „karizmájára” hivatkozva egy ember kontroll nélküli uralmát és diktatúráját jelentik, akik kifosztják a gyülekezeteik tagjait, és gazdagságról hazudoznak nekik, miközben egyetlen gazdag ember van közöttük, a pásztoruk, aki meglopja őket. Kivéve, ha valaki máshol gazdagodik meg a világban, de azt is igyekeznek lekopasztani.

Az embereknek meghamisítják az evangéliumot, érzéketlenségre, a szegényekkel szembeni szívtelenségre nevelik őket. Ez a szemlélet és szocializáció jelenik meg a déli államokban a szociális kérdésekkel kapcsolatos mentalitásban. Aki szegény, az maga tehet róla, a bűnei miatt szegény, vagy Isten nem áldja meg, ezért róluk nem köteles gondoskodni senki. Azt a szegénységet és elmaradottságot, ami a déli államokban van, ezek a milliárdos pásztorok által vezetett megagyülekezetek termelik ki.

Ezek ugyanis sajnálják a pénzt az oktatásra, az egészségügyre, a szociális hálóra, ahogyan a pásztoraik is egyre harácsolóbbak és egyre szívtelenebbek lesznek. A pénz szeretete még a CNN szerint is megkeményíti az emberek szívét, s a Biblia is azt mondja, hogy nem lehet két úrnak szolgálni, Istennek és a Mammonnak. Elveszítik az érzékenységüket a szegények és a rászorulók szükségeivel szemben. Megszűnik az empátia, istentelenné válnak.

Csak egy példa, hogy egy másik pünkösdi-karizmatikus TV-prédikátor, a beszédes nevű Creflo Dollar egy 65 millió dolláros luxus magánrepülőgép megvásárlására vette rá a saját gyülekezetét, mert neki szüksége van rá, hogy „terjessze az Isten Igéjét”. Dollar azért nem tud menetrendszerinti repülőgépeken utazni, mert ott sok a bűnös ember és sok a démon. Új repülőre azért volt szükség, mert az előző túl öreg volt és sérült. Creflo Dollar is az ún. „bővölködés” evangéliumát hirdeti, benne a gazdagodást, amire ő a példa. Akinek mégsem sikerül meggazdagodni, az nem imádkozik elég jól és elég sokat. Neki erre sincsen nagy szüksége, neki elég beszedni a 30 ezer fős georgia-i gyülekezetben a havi tizedet.

Nem véletlenül készültek olyan filmek, amelyek bemutatják, hogy ha valaki Isten nélkül elkezdi hirdetni, hogy minden jó lesz, meggazdagodsz, a bűneid meg vannak bocsátva, vagy az ellenkezőjét, hogy bűntudatot ébreszt, kárhoztat, és azzal tart lelki fogságban, és utána kaszálja a pénzt, az Isten nélkül is működik. Minden istentelen szekta ugyanolyan nagy gyülekezetet képes létrehozni, mint ezek, és a vezetőik ugyanolyan dúsgazdagok, mint a pünkösdi-karizmatikus tévéprédikátorok. De a Biblia nem ezt tanítja a gyülekezetek működéséről. A Biblia szerint „karizmatikus” pápaság sincs.

Az évszázad árvíze pusztít Houstonban. Joel Osteen, az ottani megagyülekezet dúsgazdag TV-prédikátora, aki 10 millió dolláros házban lakik, saját yachtja van, nem nyitotta meg a 17 ezer főt befogadó csarnokát az árvíz által hontalanná lett áldozatok előtt. Ez az ember az Isten kegyelméről prédikál, dumál, kaszálja a pénzt, de amikor az emberek segítségre szorulnak, akkor bezárja a szívét. Amikor az általuk „istentelennek” mondott liberális sajtó megírja, mit művelnek, akkor másnap kinyitják az ajtót a botrány miatt, hazudoznak arról, hogy a víz fenyegette eddig az ő csarnokukat is.

Joel Osteen 38 ezer fős gyülekezete semmi segítséget nem ajánlott fel, miközben Osteen az apukától megörökölt gyülekezetben hirdeti a bővölködést, szedi a pénzt, neki is van egy magánrepülőgépe. De szíve az már nincs. A Washington Post ma arról írt, hogy miért utálják az emberek Osteen-t, az állandó műmosolyával, a pozitív gondolkodást hirdető „evangéliumával” (egyes hamis kultuszok ugyanezt hirdetik), a befésült séróval, és azzal a képmutatással, hogy amikor bajban vannak az emberek, akkor nem segít nekik.

Mi köze van ehhez Jézus Krisztusnak? A „világ” nem olyan embertelen, mint ezek. Az ateistákban több krisztusi alázat és együttérzés van, mint ezekben a pénzimádó hamis és hazug pásztorokban. Ezeknek a szívtelen, antikrisztusi, kegyetlen karizmatikus-pünkösdi gyülekezeteknek a hamis pénzéhes pásztorai ilyenkor azt tanítják, hogy Isten őket megvédte, a bűnösöket megbüntette, és azok vessenek magukra. Nagy ovációval megtapsoltatják magukat, hogy őket elkerülte az árvíz, de az nem jut eszükbe, hogy másokon segítsenek, hiszen azok az emberek „bűnösök”.

Csak a multimilliárdos pásztorok nem azok, akik számolatlanul szedik a pénzt ezektől a nyomorult emberektől, akik kapaszkodnak a reménységbe, és mindent odaadnak nekik. Ha ennek bármi köze van a Bibliához, az evangéliumokhoz, Krisztushoz, Jézus természetéhez, akkor az immorális szörny Trump, akit Joel Osteen is támogat, maga a Gábriel arkangyal.

A jelenség pontosan olyan, mint a hasonló profilú Hit Gyülekezete esetében, amelynek multimilliárdos vezetője van, a gyülekezete családi vállalkozás, aki a legkevésbé nyitja meg a szívét és a pénztárcáját a rászorultak előtt, csak propaganda céljából. A menekülteken semmit nem segítettek, Németh Sándor multimilliárdos, akinek nem fizetése van, hanem minden az övé, de a szegényekre nincs gondja, azok átok alatt vannak. Németh ezeket az amerikai déli hamis, pénzimádó gyülekezeteket másolja, és ugyanúgy ebből gazdagodik. Ez a világ legjobb gazdasági vállalkozása, amely már képmutatásból sem ad senkinek.

Ezek támogatják Trumpot, mert nem elég, hogy szívtelenek és kegyetlenek. Mivel az Isten kegyelmétől elszakadtak, az állam erejével akarják üldözni a bűnt és a bűnösöket. Nem elég a pénz, evilági hatalom is kell nekik. Beleavatkoznak a politikába, ahogyan Németh Sándor is teszi, ők akarják irányítani az evilágot, amely a Sátán alá van rendelve, így ők is alárendelik magukat. Pontosan olyanok, mint a Konstantinusszal kiegyezett névleges és hamis egyház volt. Maguk is azzá váltak.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések