A tiniszexet tanulmányozhatta a KDNP-s alpolgármester?

Szabó Ferenc, Körmend KDNP-s alpolgármestere a hét elején mondott le, hivatalos indoklása szerint „őstörténeti kutatásaira” szeretne koncentrálni, illetve magánéleti problémái vannak.

Hogy milyen jellegűek, arra egy most 16 éves lány szüleinek feljelentése világított rá: szerintük a lányuknak évek óta viszonya volt a nála 40 évvel idősebb (akkor még) általános iskolai tanárával.

A város honlapjának szlogenje: ahol mindig jó együtt lenni. Kiötlője valószínűleg nem az effajta időtöltésre gondolt.

Szabó önkormányzati képviselői mandátumát függetlenként megtartaná, ám ez ellen a Societas, az MSZP, az Együtt és a Jobbik helyi szervezetei egyaránt tiltakoznak.

Azt tanácsolnánk Németh Szilárd Fidesz frakcióvezető-helyettes alelnöknek, hogy az álcivilek helyett az álkeresztény álpolitikusokra feküdjön rá inkább.