2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországA tolvajok fejedelmének hat pontja a bukás előszele

A tolvajok fejedelmének hat pontja a bukás előszele

-

A hosszútávú bukás biztos előjele, amikor egy politikus egymás után többpontos programokkal áll elő. Minél több a pont, annál közelbbi a bukás. Orbán ugyan távol van még a szocialisták rossz emlékű 100 pontos programjától, de a most bejelentett 6 pontos gazdasági programjának üressége, semmit mondása és halandzsája teljes mértékben arra a tanácstalanságra és kamu rögtönzésre emlékeztet, amit az MSZP kormányzás helyett bemutatott, és amelyre az őszödi beszédben Dobrev Klára DK-politikus férje utalt.

Mivel nem mindenki számára érthető a tolvajok fejedelmének 6 pontja és a magyar gazdaságról előadott víziója, ezért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó rendezvényén elhangzott beszédet most lefordítjuk magyar nyelvre, hogy mindenki értse. Orbán szerint „egy magyar modell kialakítására van szükség, ami gazdasági, részben pedig társadalompolitikai modellből áll”. A „magyar modell” igényét már azelőtt érezhette minden magyar a zsigereiben, hogy a rendezvény elkezdődött volna, mert a legjobb fasizmus-definíciók mindegyike szerint a speciális nemzeti modell és a nemzeti újjászületés a programok programja. Magyarországon csakis magyar modell segíthet. Mindenki más hülye, és mi annyira különlegesek és mások vagyunk, hogy nekünk csak egy „magyar modell” lehet jó.

Hogy mit is jelent a „magyar modell”, azt Orbán megmondja: „A társadalompolitikai modell az egyén és a közösség közötti kapcsolat egyensúlyának megteremtését jelenti, vagyis azt, hogy nem lehet, hogy a nyereség egyéni legyen, a költségeket pedig a közösség állja.” Mit jelent ez? Azt, hogy a „magyar modell” ennek az ellenkezője: a költség az államé, a haszon Orbán strómanjai, a családjáé és az oligarcháié. Ha Orbán ez ellen akar harcolni, akkor fel kell számolnia a NER-t, mert a NER arisztokrácia feltőkésítése ennek alapján zajlik. Példa erre a letelepedési kötvény, ahol a költségeket az állam viseli, a haszont pedig offshore cégeken keresztül a NER-maffia zsebeli be. A programot Rogán irányítja, és a Fidesz szavazta meg. De ilyen az állatgyilkos Semjén vadászatait finanszírozó ember szállodabiznisze is. Most a saját lábon álló lánya és az országot sötétségbe borító veje ügyleteiről, valamint a világ leggazdagabb embere címre hajtó gázszerelő iskolatárs tulajdonáról nem is beszélve.

A fenti modell kitalálója és irányítója maga Orbán Viktor, aki miniszterelnökként viseli büszkén a „tolvajok fejedelme” megtisztelő címet egy nagyon erős illiberális versenyben. Aki mindezt kereszténydemokrácia címszóval teszi, hogy az istenkáromlás se maradjon ki belőle: „Szintén fontos része a kereszténydemokrácia, ami a keresztény kultúrából kinőtt vívmányok rehabilitációjáról szól, olyanokról is, mint az egyéni méltóság, a tulajdon és vállalkozás szabadsága.” Jegyezzük fel: a Soros Györgyöt gyalázó, a CEU-t elüldöző, az MTA-t felszámoló, a Népszabadságot kivégző, a G. nap után Simicska zsebeit kiforgató és az ideológiai ellenfeleket vagy üzletfeleket rendőrségi lerohanással, a konkurens pártokat ÁSZ vizsgálattal ellehetetlenítő Orbán Viktor az egyéni méltóságról, a tulajdon és a vállalkozás szabadságáról beszél.

Totális tudathasadásban él ez az ember, aki ellenkezejőt teszi, mint amit mond, és fordítva. Mintha nem a saját „új társadalmi-politikai rendszerében” élne, amit a „fülkeforradalomra”, mint alkotmányos alapra hivatkozva létrehozott. De még ezt is felülmúlja a gazdasági eszesség: „A magyar modell a gazdaságban azt jelenti, hogy a pénzügyeknek mindig rendben kell lennie, különben kihúzzák a talajt a lábunk alól. A pénzügyekben ezért semmifajta kilengést nem szabad megengedni, például választási években. A költségvetési hiányt 3 százalék alatt kell tartani, az államadósságot csökkenteni kell, sőt, egy idő után Magyarországnak hitelezővé kell válnia”. Mondja ezt az ember, aki két generációra eladósította az oroszoknak Magyarországot egy csendes délutánon, amikor bárki megkérdezése nélkül Putyinnak átadta Paks II építését, és aki totális ráfizetéssel épít kínaiaknak Belgrád-Budapest vasútvonalat, kínai hitelből kínai cégeket fizetve. Költségvetési pazarlásról beszél az, aki milliárdokat költ plakátokra, propagandára, klotyó papírnak sem alkalmas „leveleire” és konzultációkra. Ez valóban „magyar modell”.

A modell eleme a családpolitika is. Mint mondta, „a demográfiai fordulat megvalósítása Novák Katalin feladata”. Novák Katalinon nem fog múlni semmi, az látszik rajta, sajnos a biológia törvényei bizonyos határokat szabnak az igyekezetnek: egy nő csak kilenc havonta szülhet, és azt is csak korlátozott mennyiségben. A népesség fogyása azért sem állítható meg, mert többen szaladnak el a bevándorláspárti, hanyatló liberális Nyugatra, mint ahány gyereket meg lehet szülni akár 10 millió forintért darabonként. Mivel több dolgozó nem lesz, csak kevesebb, fejlesztésekre van szükség, aminek alapfeltétele a nyílt verseny lenne, de ha minden erőforrás Orbán családjához, strómanjaihoz és oligarcháihoz megy, akkor a verseny nem termeli ki a fejlesztést. Ha mindenki előbb-utóbb Mészáros alkalmazott lesz, az sem indítbe semmiféle versenyt vagy innovációt.

De nézzük a haramiavezért 6 pontját. Orbán ezt akarja elérni:

  1. az EU legjobb öt államába kerüljön Magyarország abban, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni;
  2. az öt legversenyképesebb ország között legyen Magyarország Európában;
  3. megálljon a népességfogyás;
  4. újraépüljön a Kárpát-medence fizikai értelemben is, (a területek összekötésével, vagyis az autópályák határig kiépítésével) és gazdasági értelemben is.
  5. az energiafüggetlenség elérése, amelyhez Paks és a megújulók fejlesztése mellett új fosszilis forrásokat kell kiépíteni, vagyis meg kell építeni a Török Áramlat gázvezetéket, el kell juttatni Magyarországra a Romániában kitermelt gázt és az olasz kikötőkbe érkező cseppfolyós gázt is;
  6. és végül az, hogy valóságos gazdasági térséggé váljon Közép-Európa, mert ez az a térség, ahonnan a következő tíz évben az európai fejlődés nagy része megtörténik majd.

Hogy az 1. pontban hol áll magyarország, és ennek mekkora esélyt ad a helyi lakosság, azt a kivándorlás gyorsuló üteme mutatja. Magyarország minden lehetséges mutatót tekintve az uniós statisztiták végén foglal helyet. A voluntarizmus ezen nem segít, ha minden más ez ellen dolgozik (lásd: fent). A 2. pont ugyanolyan handabanda, amely nem fogja megerőszakolni a világot és a természet törvényeit. A harmadik pont a fentiek mellett lehetetlen, ahhoz először azt kellene megakadályozni, hogy a magyarok meneküljenek az országból és a legtehetségesebb, legmozgékonyabb és legképzettebb emberek a gonosz liberális Nyugatot válasszák, a csodálatos illiberális Töndérország helyett, ahol még a tereket is a múlt sötét korszakaira alakítják át, és ahol megszüntetik a tudomány szabadságát.

A 4. pont a határon túli magyar területek gazdasági gyarmatosításának programja, amely még a magyarnál is fejletlenebb régiókat akar összekapcsolni, ahol a magyar adófizetők pénzének kilopásából lehet befektetni és fejlődést beindítani, majd a helyieket a „nemzeti” jelszó és a Himnusz hangjai mellett kizsákmányolni. Mindez sok pénzbe kerül, nagy korrupcióval jár, és a gazdasági haszna a nulláhopz közelít. Az 5. pontban az energiafüggőség megszüntetésével együtt emlegeti az orosz paksi beruházást, amelynek áráért bárhol bármennyi energiahordozót vásárolhatna. A tolvajok 6. pontja pedig újra egy jámbor óhaj, hogy „valóságos gazdasági térséggé váljon Közép-Európa”, aminek semmiféle feltétele nem adott, de olyan mértékben nem, hogy most már az olcsó munkaerő kizsákmányolása miatt befektető multiknak sincs elég munkaerő. Majd a süket duma, hogy „mert ez az a térség, ahonnan a következő tíz évben az európai fejlődés nagy része megtörténik majd”. Mi? Micsoda történik? Innen? A lyukas gatyából, ahonnan még az orvosok is elmenekülnek? Ahova nem költözik senki?

Orbánnak volt egyetlen jó mondata: „ki kell fektetni a magyar gazdaságot”, amin ő azt értette, hogy „ki kell vinni a magyar működőtőkét”. Ami azt illeti, a protekcionizmussal, a tulajdonviszonyok mesterséges átalakításával, az államilag szervezett korrupcióval Orbán jól kifektette a magyar gazdaságot, azt sem lehet tudni, valaha képes lesz-e talpra állni. Ami pedig a „magyar működőtőke” kivitelét illeti, az érdekes lesz, mert működőtőkéje itt lassan csak neki, a strómajnainak, az oligarcháinak, a futballcsapatoknak lesz, és azt is a közösből lopta el. Ha ezt a pénzt kiviszik, és más országban fektetik be, akkor azt jelenti, hogy Magyarországról elviszik a munkahelyteremtő beruházásokat, még annyi munka sem lesz, mint eddig, a lopott pénzt külföldön fektetiuk be, és a külföldön megszerzett profitot majd offshore cégekben tüntetik el a magyar adózás elől. Na, ez lesz az ország kifosztásának és elnyomorításának utolsó lépcsője, a kegyelemdöfés Magyarországnak.

Móricka és Sobri Jóska keveréke ad majd propagandát és a „magyar modell” nagy jövőjéről szóló handabandát az ország békés, nyugodt és szabad élete, felvirágzása helyett. Mindennek Soros és Brüsszel lesz az oka, meg a bevándorláspárti gonosz liberálisok, akik a NER-ből kiszökött magyaroknak adnak munkát és a hazaküldött pénzből megélhetést Tündérország öklöt rázó lakóinak, akit az imperialista brüsszeliek elnyomnak. „Még jó, hogy itt van nekünk a Viktor…”

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések