2024, március29, péntek
KezdőlapAmerikaA vallásos erkölcscsőszök szörnyetegek

A vallásos erkölcscsőszök szörnyetegek

-

Trump megválasztása és támogatása önmagában és az amerikai evangéliumi keresztény mozgalom totális csődje és szégyene. Lehet, hogy van a szépségkirálynő választások révén a világ elitprostitációjához ezer szállal kötődő Trumpnál is mocskosabb ember a világon (aki nem túl meggyőzően tagadta például az orosz titkosszolgálat róla készült pisiszex videóit), de nem túl sok lehet.

A finomodó emberi jogok épp a nők elleni erőszak területére terjedtek ki Trump elnöksége idején, amikor a világ elsőszámú hatalmának élén egy erőszakoló szörnyeteg ül a Fehér Házban, akinek ideológiája szerint egy nő arra való, hogy elkapják a pináját. Trump képes volt egy férjes asszonyt egy üzletben megtámadni. Tucatnyi nő vallott ellene, hogy Trump erőszakoskodott velük.

De a világ „erkölcsi megújításáról” képmutatóskodó evangéliumi sarlatánok milliók támogatását állították a világ legnagyobb szörnyetege mellé. A pénz és a hatalom fontosabb mindennél. Összevissza hazudoznak Trumpról, hogy megtért keresztény, mosolyognak rajta, hogy „kicsit túl férfias”, de az „Isten embere”. Mert a melegeket korlátozza, hogy ne házasodhassanak. Mintha ez lenne az egyház küldetése.

Közben a Trump kormányzás szörnyűséges két éve mástól sem hangos, mint erkölcsöket hirdető, mások nadrágjában és ágyában turkáló republikánusok botrányairól. Az egyik tinédzser lányokat erőszakolt, a másik fiúkat, a mostani legfelsőbb bírósági bírójelöltről pedig naponta derülnek ki egyre borzalmasabb történetek, hogy nemi szervét a lányok arcába nyomta, csoportos megerőszakolásokban vett részt.

Ez az ember azért kapta Trump és a „keresztény” vallásos republikánusok jelölését, hogy a Legfelsőbb Bíróságot a vallásos jobboldal szájaíze szerint végleg jobbra tolja, és a bíróság az egyéni szabadság és az emberi jogok korlátja, a vallásos képmutatás, az erkölcscsőszök tanyája legyen. Brett Kavanaugh természetesen az abortusz, a melegek házassága s egyéb ügyekben is az ultrakonzervatív álláspontot képviseli, ezért jelölték. Miközben egy szexuális ragadozó, erőszakoló szörnyeteg.

Mindebben semmi meglepő nincs, a történelemben a kereszténységtől elszakadt katolikus egyház őrködött az erkölcsök felett az állam erejével, de a Biblia leírásával összhangban a törvény nemcsak haragot nemz, de a bűn ereje a törvényben van. Ahol erősödik a törvény, ott erősödik a bűn. A pápai udvarnál romlottabb hely nem volt a világon, nem véletlen az, hogy ma is a pedofíliától hangos az erkölcsvédő egyház.

A legnagyobb fröcsögő erkölcscsőszök titokban a legnagyobb bűnösök, leginkább a bűn szolgái. A kereszténység és törvény közötti különbséget a házasságtörő asszony története mutatja be, akit olyanok akartak megkövezni, akik nála is bűnösebbek. Jézus nem azért engedte el a nőt, mert egyetértett azzal, amit tett, hanem azért, mert ismeri a szellemi szabályt, hogy a kegyelem változtat meg, a törvény nem. Erre épül az egész megváltás.

Ezért kell az egyházat elválasztani az államtól, mert szörnyetegek erkölcscsősz, képmutató szörnyállamát hozzák létre. Miközben az erkölcsök kegyelem által javulnak, nem a törvény szigora, a kegyetlen, törvénykező vallásos emberek keménysége által. Aki másokat tanít arra, hogy ne kövessen el bűnt, azoktól kérdezi Pál apostol, hogy nem ugyanazt követik-e el? Amikor valaki nagyon köpköd a melegekre, a szexuális aberrációkra, legyen gyanús, az illető valószínűleg súlyosan aberrált titokban.

Ezért az egyháztól elválasztott liberális jogállam áll leginkább összhangban a keresztény elvekkel. Az államnak nem lehet köze a polgárok világnézetéhez, vallásához, hitéhez és az erkölcseihez. Ez magánügy, ezekben Isten szabadságot adott az embernek. Az egyháznak az a dolga, hogy az Igét és az evangéliumot hirdesse, az állam pedig őrködik a rend és a jog felett. A liberalizmus definícióját Jézus Krisztus adta meg a búzáról és konkolyról szóló példázatban: a konkolyt nem szabad kiszaggatni, mert a búzát is kiszzaggatnák vele.

A konkoly és a búza, a jó és a rossz erkölcs egymás mellett nő a világban, ebbe nem kell beleavatkozni, majd a világ végén az angyalok szétválogatják a búzát és a konkolyt. Azt kell tenni, amit Jézus mondott, hogy vetni a tiszta jó magot, hogy minél több búza legyen. Amikor az egyházak és a gyülekezetek az állammal beavatkoznak az erkölcsbe, az maga a konkoly. Konkolyt vetnek és nem búzát. A konkolyt pedig az ellenség veti.

Az államot a jognak („jogászoknak”) kell vezetni, nem papoknak és lelkészeknek.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések