A New York-i székhelyű Mercer üzleti tanácsadó cég 231 nagyvárost vizsgált meg az ott dolgozó külföldiek szempontjából, több tényező figyelembe vételével – úgy mint politikai stabilitás, egészségügy, oktatás, bűnözés, szabadidős és sportlehetőségek.

Idén ismét Bécs végzett az első helyen, azaz az osztrák főváros a világ legélhetőbb nagyvárosa a külföldiek számára a Mercer-féle ranglistán, Budapest pedig a 76. helyen szerepel.

A cég által közreadott ranglista első tíz nagyvárosa között nyolc európai található, ezek közül három-három Németországban és Svájcban található, valamint Új-Zéland, Kanada és Ausztrália találhatók még e rangos társaságban.

Bécs már kilencedik éve tartja előkelő első helyét élénk kulturális életének, jó egészségügyi ellátásának és mérsékelt lakhatási költségeinek köszönhetően.

A második helyen Zürich következik, a harmadikon Auckland és München fej-fej mellett végzett, az ötödiken pedig Vancouver áll, mint az észak-amerikai kontinens legélhetőbb metropolisza.

Ázsiában Szingapúr a listavezető a maga 25. helyével, Latin-Amerikában pedig a 77. helyen (éppen Budapest után) szereplő Montevideo vezeti a térség listáját. Afrikában a 89. helyen álló Durban a legjobb.

Mint fentebb említettük, a magyar főváros a 76. helyen végzett a kelet-európai régió legélhetőbb városa, Prága (69.) mögött, közvetlenül Ljubljana (75.) után. Mögöttünk van Pozsony (80.) és Vilnius (81.).

Martine Ferland, a Mercer európai és csendes-óceáni térséggel foglalkozó elnöke, egészségügyi társelnöke azt mondta, a megnövekedett életszínvonalnak, a versenyképes munkaerőpiacnak és a tehetségeknek köszönhetően a multinacionális vállalatok számára sok kelet-európai város vált vonzóvá.

A ranglista sereghajtója már egy évtizede Bagdad, idén a 231 helyen áll, még a polgárháború sújtotta szíriai Damaszkusz is hat hellyel előzi meg.

A felmérés eredménye annak fényében különösen pikáns, hogy – mint bizonyára mindannyian emlékszünk – nemrégiben Lázár János miniszter nyíltan rasszista és bevándorló-ellenes videót készített Bécs Favoriten kerületében, mellyel hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki. A bécsiek nemcsak hogy kikérték maguknak hivatalos szinten is, hanem azt kezdték firtatni magyar rendszámú autókra helyezett szórólapokon, hogy miért nem maradnak tulajdonosaik inkább otthon, ha Bécsben olyan rossz.

A furmányos egyszeri magyar átlag választópolgáron azonban nem könnyű kifogni: szerintük a Mercer listájának élén szereplő városok pont a külföldiek (ezt ők így fordítják: menekültek) számára élhetők, tehát joggal feltételezzük, hogy még büszkék is Budapest 76. helyezésére.

Nyilván Bécsben meg azért jó a menekülteknek, mert szeretnek koszban, életveszélyben és szellemi sötétségben leledzeni. Ezért ment éppen Favoritenbe a bécsi magyarok nagy része is.

Bécs példája kiválóan illusztrálja a kormánypárti politikusok gátlástalan propagandája és a valóság között feszülő ellentétet, valamint a magát ettől nem zavartató magyar választópolgárok (egyelőre) többségének fejében uralkodó reménytelen sötétséget.







Please follow and like us:

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)