2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszAdócsalás miatt őrizetbe vették a Hit Gyülekezete egyik reklámarcát

Adócsalás miatt őrizetbe vették a Hit Gyülekezete egyik reklámarcát

-

Többszázmilliós adócsalás gyanújával őrizetbe vették Joób Márton szegedi MSZP-s önkormányzati képviselőt, háromszoros kenuvilágbajnokot, tizenegy gyermek édesapját, a Hit Gyülekezete egyik legfontosabb reklámarcát, akinek édesapja a szegedi Hit Gyülekezete vezetője. Joób Márton még abból az időből ragadt az MSZP-ben, amikor a Hit Gyülekezete már elhagyta az SZDSZ-t, már a szocialista párt holdudvarába tartozott, és még nem lett a Fidesz egyháza. Joób Márton azzal indokolta, hogy az MSZP mellett maradt, mert Szegeden az MSZP van abban a helyzetben, mint országosan a Fidesz.

A Hit Gyülekezete és az MSZP szegedi összefonódásáról cikkezett a kormánypárti sajtó is, mert Szegeden egyedül a Hit Gyülekezete kapott a város egyházügyi alapjából, majd Botka László polgármestere, akinek az őrizetbe vett Joób Márton egyik legközelebbi munkatársa, ezt követően megszüntette ezt az alapot. A Hit Gyülekezete szegedi közösségi háza ennek a támogatásnak a segítségével épült fel. Írtak arról is, hogy Botka László polgármester közpénzből újíttatta fel saját lakása és a Hit Gyülekezete közösségi háza közötti utat. Rossz visszhangja volt annak is, hogy az egyik szegedi általános iskola „családbarát” bált rendezett a Hit Gyülekezete közösségi házában Joób Mártonnal, aki akkor MSZP-s képviselőjelöltként kampányrendezvényként szervezte az estet, és szégyenfalra kerültek az iskolában azok, akik nem vettek jegyet az adománygyűjtő rendezvényre.

Joób Márton ellen már hosszabb ideje nyomozott a NAV áfacsalás ügyében. Lapinformációk szerint Joób Márton valamelyik cége számlavásárlásban érintett. Joób Mártonnak három cége van, az egyik futárszolgálattal, a másik reklámtevékenységgel, a harmadik építkezésekkel foglalkozik. Bartus László Fesz lesz című könyvében több esetet említ, amikor a Hit Gyülekezetéhez tartozó vállalkozók a gyülekezetben gyakorlattá vált áfacsalás segítségével építkeztek, s emiatt többen letöltendő börtönbüntetést is kaptak. Mint közülük egyesek elmondták, csak az nem kapott semmi büntetést, aki prédikációiban, hol burkoltan, hol nyíltan buzdította adócsalásra őket. Németh Sándor vezető lelkész ellen az ATV ellopása, hűtlen kezelés és adócsalás miatt feljelentést tett a Fesz lesz című könyv szerzője, és nem lehet kétsége senkinek, hogy Németh Sándort is őrizetbe vennék, ha nem állt volna a Fidesz mellé az MSZP és az MDF után.

A kormánymédia szerint Joób Mártont adócsalás gyanújával hallgatta ki már korábban a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, mert a reklámújság terjesztésével foglalkozó cége hamis számlákat vásárolt. Ez a cég adja ki és terjeszti a Szeged és környéki ingyenes hirdetési újságot. A Kisokos és egyéb hirdetési újságok szintén régi gyülekezeti vállalkozások voltak. Vannak bizonyos típusú hites vállalkozások, a hirdetési újság is ilyen. Ha egyszer valaki feldolgozná a Hit Gyülekezete és tagjai által politikai támogatásokkal végzett üzleti tevékenységét, ügyleteit, könnyen juthatna arra a megállapításra, hogy a Hit Gyülekezete egy szervezett bűnözői csoport, mert minden bevétel minimum tíz százaléka a gyülekezet vezetését és Németh Sándort illeti, illetve a gyülekezeti vagyont gyarapítja. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a NAV szerint áfacsalással szerzett pénz tíz százalékát Joób Márton leadta-e Németh Sándornak? A maffia is így működik, csak nem nevezik egyháznak, és a főnök eészesedését nem egyházi tizednek mondják.

Az MSZP-s kötődés miatt jól tájékozott Pesti Srácok azt írta: „az Opten szerint a Műsorkalauz Kft.-nek 2014 és 2018 között évente 200-300 millió forint bevétele volt. Az adózás előtti eredménye egyszer érte el a 10 millió forintot. A másik családi cég, a SALEM Kft. árbevétele 2018-ban ugrott meg jelentősen, néhány százezer forintról előbb 133, majd 2019-ben 326 millióra. Adózás előtti eredményük még ebben az évben sem érte el a 10 millió forintot.  Úgy tudjuk, a túlzottan nagy összegű költségszámlák miatt kezdett vizsgálódni az adóhatóság. Ezzel egybevág, hogy egy éve a Fidesz szegedi alelnöke sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy számlákat vásárolhatott adócsökkentési céllal az önkormányzati képviselő. Tápai Péter arra szólította fel Joóbot, hogy tisztázza magát. A szocialista politikus nemcsak a Fidesz alelnökének nem reagált, hanem a sajtómegkeresések elől is bujkált”.

Az kérdéses, hogy a Hit Gyülekezete vezető lelkészét is őrizetbe veszik-e a Fesz lesz című könyvben bizonyított bűncselekményei miatt, miután éppen a múlt héten kötött egyházával megállapodást az Orbán-kormány arról, hogy bevett egyházként a történelmi felekezetekkel egyenlő támogatásban részesítik Németh Sándor bizniszegyházát. A megállapodást az a Semjén Zsolt írta alá, aki a Hit Gyülekezetét destruktív családellenes szektának nevezte, és egy időben azért akarta az egyházi törvényt megváltoztatni, hogy a Hit Gyülekezete egyházi státuszát megvonják. Csakhogy a 2010-es kampányban Németh Sándor és Orbán Viktor paktumot kötött az MDF kivégzéséről az egyházi státuszért cserébe, és a politikai védelemért Németh Sándor a Hit Gyülekezetét teljes egészében Orbán Viktor mellé állította.

Joób Márton Botka László egyik embereként, az MSZP volt képviselőjelöltjeként nem élvez Németh Sándorhoz hasonló politikai védelmet és az őrizetbe vétel után nagy valószínűséggel le is tartóztatják. Joób Márton és nagy családja a Hit Gyülekezete állandó reklámarca. A szegedi Hit Gyülekezete vezetőjének, Joób Istvánnak fia a 24.hu-nak tavaly adott interjújában kiállt Németh Sándor Fidesz-t támogató politikája mellett, nagycsaládos keresztényként egyetértett a Hit Gyülekezete menekültellenes uszító propagandájával, mint mondta, az értékrendje „inkább a jobboldalhoz áll közel”. Mint elmondta, „míg országos szinten inkább a jobboldal képviseli a nézeteinket, Szegeden a gyülekezet a jelenlegi városvezetéssel is ki tudott alakítani egy jó kapcsolatot”. Németh Sándornak nyilván nem volt ellenére, hogy Szegeden maradjanak az MSZP mellett, ha abból származik a gyülekezetnek haszna. A Hit Gyülekezete politikai rohamcsapatát pedig szívesen fogadta a továbbiakban is az MSZP, amivel a Hit Gyülekezete ingatlanokat szerez meg országszerte, s amelyekre nagy értékű bankhiteleket vesznek fel, megforgatva ezeket a pénzeket.

A Hit Gyülekezete politikai támogatásokkal folytatott üzletelése, amely harminc éve a börtön árnyékában folyik, újabb állomásához érkezett, amikor az egyháznak látszó magánvállalkozás egyik ismert arca, egy nagycsaládos apa került őrizetbe. Németh Sándor politikai manőverei, pártoknak nyújtott politikai szolgáltatásai, melynek során Istenre hivatkozva politikai pártok kiszolgálására veszi rá a gyülekezete tagjait és érdekei szerint árusítja ki a szavazataikat a pártok számára, nem védenek meg mindenkit. Joób Márton sokadik gyülekezeti vállalkozó, aki a gyülekezet egyik fő profiljába tartozó tevékenység, az áfacsalás miatt börtönbe kerülhet. Tizenegy kisgyermek maradhat egyedül az édesanyjával, de biztos lehet mindenki abban, hogy senkinek a gondolataiban nem merül fel annak az embernek a felelőssége, akinek minden utasítását vakon követik, és akinek prédikációi csak a paráznaságtól, mint főbűntől tartja vissza a Hit Gyülekezete tagjait, de lopni, csalni, hazudni, rágalmazni és mocskolódni lehet, mert Istennek tetsző cselekedet és az ördöggel szembeni „szellemi harc”.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések