Nem megnyugtató, hogy az ember azt hinné: ez tipikusan magyar történet. Európa nyugati feléről meg végképp illuzióink vannak, miszerint ott tudják, mi az érték és megbecsülik, vigyáznak is rá nagyon.

Éppen ezért is szívettépő az alábbi történet.

Lebushoz közel, az Odera partján valaki múlt szerdán egy vadbölényt látott, ami azért nagy szám, mert ez az állat 250 éve eltűnt Németországból.

A szerencsés illető felhívta a hatóságokat, amivel nem tett jót a bölénynek, ugyanis a brandenburgi tisztviselő utasította a vadászokat, hogy lőjék ki az állatot. Az indoka az volt, hogy az európai bölény (a kontinens legnagyobb emlőse) veszélyes az emberekre. Másnap agyon is lőtték a – valószínűleg a lengyel Ujście Warty Nemzeti Parkból átvándorolt – szerencsétlen állatot.

Elég hihetetlen és szomorú, hogy senki nem akadt, aki megállította volna ezt az őrültséget.

A WWF vadvilágvédő szervezet feljelentette az elmeroggyant tisztviselőt.

A brandenburgi környezetvédelmi miniszter, Jörg Vogelsänger azt találta mondani, hogy a bölény nem veszélyes állatként ismert, ellenkező esetben fél Lengyelország – ahol az állat nemzeti jelkép – veszélyzóna lenne.

Mélyen egyetértve vele hozzátesszük, hogy a túlbuzgó kolléga logikája alapján ki kellene lőni az összes kutyát, kígyót, medvét, farkast, tehenet, bikát, kakast, lovat… – kevés állat maradna életben, ami így vagy úgy nem lehet “veszélyes” az emberre. Aki maga a legnagyobb veszély.

Főleg az olyan példányok, amelyek ahelyett, hogy a földhöz vernék az alfelüket, amiért csoda történik a szemük előtt, csak az állat méreteit tudják szem előtt tartani.

Sovány vigasz volna, de reméljük, ezentúl valami nagyon ártalmatlan beosztásban tengeti tovább az életét, a bölények pedig adnak egy újabb esélyt Németországnak.

Magyarországon is él egyébként néhány európai bölény, melyeket Lengyelországból hoztak: Füzérkomlóson 2008-tól egy helyi vállalkozó közel 500 hektáros vadaskertjének egyik elkerített szegmensében található öt egyed. E sorok írója látta őket, bár nem volt könnyű, mert kifejezetten félénken, rejtőzködőn viselkedtek az állatok.
Hazánkban a Budakeszi Vadasparkban és a Nyíregyházi Állatparkban lehet még európai bölényekkel találkozni.

 







Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)