2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírAgyrém: a Fidesz érte el, hogy a liberálisok ne szavazzanak Weberre, akit...

Agyrém: a Fidesz érte el, hogy a liberálisok ne szavazzanak Weberre, akit ők megszavaztak

-

Nem szeretnénk azokhoz csatlakozni, akik Orbán Viktort különféle graz-i és egyéb egészségügyi intézményekkel hozzák összefüggésbe, mert bizonyítékot ezekre még senki nem mutatott. Az állapotát viszont látjuk, és éppen ideje lenne felkeresnie orvosát és gyógyszerészét. Mint beszámoltunk róla, az európai parlamenti választás a liberálisok és a baloldal erősödését, a Néppárt gyengülését, és az Orbán-vezette szélsőjobb vereségét hozta a reményeikhez képest. Ezért Orbán lopakodik vissza a Néppártba, és ennek érdekében még Manfred Weber néppárti csúcsjelölt EB elnökké választását is támogatta.

De miután a liberálisok és a szocialisták bejelentették, hogy Weber-t nem támogatják, Orbán úgy adta elő Magyarországon, mintha ő akadályozta volna meg a 751 fős parlamentben levő 14 helyével Weber megválasztását, miközben Weber megválasztását ő megszavazta. A liberálisok és a szocialisták éppen azért tartják Webert alkalmatlannak, mert Orbánt nem rúgta ki, de Orbán úgy tesz, mintha rajta múlott volna, és nem a politikai ellenfelein.

Ez már tényleg agyrém, hogy a liberális és szocialista vétót Orbán saját magának és saját sikerének tulajdonítja, egy olyan ügyben, amelyben ő ezzel ellentétesen szavazott. Ráadásul úgy, hogy már akkor is kacsasegget csinált a szájából, mert előtte azt mondta, nem támogatja Webert. Megsértődött, mert Weber érzékelve az európai Orbán-utálatot, azt mondta, hogy Orbán szavazataival nem akar elnök lenni. Orbán szerint ezzel Weber a „magyar népet”, a „magyar embereket” sértette meg. De miután Európa Orbán ellen szavazott, és Orbánnak a semmibe kellene hullania, visszanyalja magát a Néppártba, s ennek érdekében ő is támogatta Weber elnökké választását. Mintha korábban egy szót sem szólt volna a „magyar emberek” megsértéséről. Ilyen egy igazi „szar ember”, hogy hozzá hasonlóan népieskedjünk mi is.

Miután pedig a megerősödött liberálisok és szocialisták, akik nélkül nincs koalíciós kormányzás az EU-ban, megvétózták Webert, ezt Orbán magának tulajdonítja, és a propagandasajtó azt hiteti el a magyarok millióival, hogy Orbán máris megállította a két csúcsjelöltet, Webert és Timmermanst. Orbán ugyanis ezt állítja, mintha Timmermans-t is ő állította volna meg. Timmermans a szocialisták csúcsjelöltje elvérzett azzal, hogy nem a szocialisták, hanem a Néppárt kapta a legtöbb mandátumot (de nem eleget, hogy egyedül irányítsa az EU-t). S ha kilőtték a néppárti csúcsjelöltet (és ezzel az egész csúcsjelölti rendszert), Timmermans szóba sem kerülhet, mint a kisebb frakcióval rendelkező szocialisták csúcsjelöltje. Orbánnak ehhez semmi köze nincs.

Ma már ott tart az orbáni-goebbels-i propaganda, hogy az illiberális fasiszta Orbán az európai liberálisok es szociáldemokraták vétóját is magának tulajdonítja. Ilyen pofátlan közönséges hazudozást magyar miniszterelnök még nem folytatott. Ez az ember vagy olyan súlyosan elmebeteg, hogy azonnali kezelésre szorul, vagy annyira aljas, hogy nem töltheti be a jelenlegi közjogi funkcióját. A „magyar embereket” becsapja, félrevezeti, félretájékoztatja, ami a demokrácia totális felszámolását jelenti, mert ahol a polgárok nincsenek és nem lehetnek a valós tények ismeretének birtokában, ott nincs demokrácia. Ez, persze, nem újdonság, Magyarország régóta nem demokrácia, nem jogállam, de a hamis látszat még mindig ez, ezért erről még mindig komolyan kell beszélni, mintha ez nem lenne evidencia.

Nem is értjük, hogy Orbán hazugságait nem fordítják le európai nyelvekre, nem juttatják el a Néppárt, a többi frakció, a tagországok és az EU egészéhez? Hogy mer ilyen arcátlanul hazudni? Jó lenne, ha a DK és a Momentum frissen megválasztott EP-képviselői gyorsan megtalálnák az utat az európai mainstream médiához, miután Orbán a szélsőjobboldallal fontos személyiséggé tette magát, és el kellene mondani az európai sajtónak, hogy a senki által nem értett, titkosnak tekinthető magyar nyelven Orbán miket hazudozik a magyar népnek. Mindezzel egyidőben azt állította, hogy a Fidesz 53 százalékos EP-választási eredménye „példátlan, Európában ilyen szinte senkinek sincs”. Az biztos, hogy példátlan, mert Európában mindenhol máshol demokrácia és sajtószabadság van, nem goebbels-i hazug propaganda.

Ha Orbán csókos barátai, az ázsiai posztkommunista diktatúrák is az EU tagja lennének, esetükben nem lenne 90 százalék alatti eredmény. Ahhoz képest, hogy Magyarországon diktatúra van, sajtószabadság nincs, az 53 százalék egy totális vereség, egy nagy bukás. Európa pedig kifejezetten Orbán ellen szavazott, márpedig ez európai választás volt, nem magyar. Ennek a választásnak a legnagyobb vesztese lett Orbán, miközben Magyarországon ünnepelteti magát, és úgy állítja be, mintha mindent ő mondana meg a 14 agymosott robotjával az Európai Unióban.

Orbán azt a hazugságot állította, hogy „Weberek elbuktak, a magyar emberek nem akarták őket”, ezzel szemben a valóság az, hogy Weeber elbukott, mert nem rúgta ki Orbánt, és ezért Orbán ellenfelei, a liberálisok és a szocialisták nem akarták őt.

Épeszűnek látszó magyar újságok minden kommentár nélkül közölnek ilyen állatságokat, hogy „Orbán azt is vállalta, hogy nem lesz olyan vezetője az uniónak, aki ne adná meg a tiszteletet Magyarországnak és a közép-európai országoknak”. Ezt könnyen vállalta, Európában mindenki megadja a tiszteletet mindenkinek, ez alól egyedül ők a kivételek, Orbán és Szijjártó, a két bunkó, akik még tisztességesen egyetlen alkalommal sem tudtak szólni senkihez, kizárólag keleti diktatúrákhoz. Orbán hazugsága az is, hogy „ezzel a támogatottsággal meg tudja akadályozni, hogy olyan vezetői legyenek az Európai Uniónak, akik a bevándorlást pártfogolják”. Orbán semmit nem tud sem elérni, sem megakadályozni, örül, hogy lyuk van a seggén (hogy újra a pénteki rádióinterjúi „népies” stílusában szóljunk), és megtűrik a Néppártban.

Abban az értelemben pedig, ahogy Orbán használja, senki nem támogatja a „bevándorlást”. Abban az értelemben, hogy a valódi menekülteket be kell fogadni, ezen kívül minden ország törvényes lehetőséget nyújt a legális bevándorlásra, Orbánon kívül mindenki egyetért, mindenki a bevándorlás támogatója, mert homogén társadalomról és a „kevert társadalmak” elvetéséről szóló fasiszta és náci ideológiát egyedül Orbán hirdet az egész Európai Unióban (és időnként a V4 – Vérszívó 4-ek – némelyike, ha sokat lop). Adolf Hitler mélységesen egyetértene vele.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések