2024, március28, csütörtök
KezdőlapKultúraAki okos, bátor, tisztességes, és nem álellenzéki, az úgy jár, mint Donáth...

Aki okos, bátor, tisztességes, és nem álellenzéki, az úgy jár, mint Donáth Anna

-

Ugye, senki nem hiszi, hogy egy héten belül véletlenül bukkan fel egy-egy áldozat, akik azt állítják, hogy Donáth László evangélikus lelkész zaklatott egy takarítónőt, majd egy másik azt állítja, hogy Donáth Anna, a lánya, a Momentum európai parlamenti képviselője, szexuálisan zaklatott egy lányt? Mindezt azután, hogy Donáth Anna (és momentumos társa, Cseh Katalin) az első magyar EP-képviselő, aki Orbán Viktort és ún. „pártját”, a Fideszt, annak nevezte, ami, s javasolta, hogy senki ne szavazzon a bizottsági tisztségek elosztásakor a Fidesz jelöltjeire. Ez az első tisztességes magyar kezdeményezés az EU-ban.

Orbánnak ez olyan csapás volt, amit egy ilyen gátlástalan, bosszúálló ember azonnal megtorol. Ráadásul, Donáth Annát azért is le kell járatni, mert a jövőben is várható, hogy az Európai Parlamentben még a magyar belpolitikát is befolyásoló kijelentéseket tesz, s az antiliberális, demokráciaellenes, Európa-ellenes, fasiszta diktatúrát építő Orbán nem tudja szabadon járni a hazug pávatáncát. Donáth Annát meg kell állítani, a hitelességét le kell rombolni, nevét szitokszóvá kell tenni. Az emberi méltóságát a sárba kell taposni, mert veszélyes lehet a diktátorra. Donáth Anna nem olyan, mint a magyar kollaboráns álellenzék.

Hogy a magyar közélet balliberális oldalán sem a sajtóban, sem az ellenzéki pártok között nincs egyetlen hiteles ellenzéki demokrata, azt bizonyítja, hogy Orbán propagandagépezete nem vett hasonlóképpen célba senkit. Mert ha valaki becsületes, okos, tisztességes, bátor és egyenes ember, az a NER-ben nem úszhatja meg üldözés, mocskolódás, lejáratás és karaktergyilkosság nélkül. Donáth Anna ezen kívül azért is veszélyes Orbánra és primitív fasiszta rendszerére, mert hívő keresztény ember, aki édesapja és családja révén pontosan tisztában van a kereszténység lényegével, és pontosan tudja, hogy Orbán nem keresztény, a „kereszténység” jelszava egy fasiszta rendszer fügefalevele. Donáth Anna erről egy olyan professzionális interjút adott, hogy az csupaszra vetkőztette Orbánt és leleplezte a hazugságait.

A baloldali közéletben kevesen vannak, akik értenek az ideológiához, és fogalmuk van a kereszténységről, tisztában vannak azzal, hogy Orbán hazugságai istentelenek, antikrisztusiak és sátániak. Donáth Anna a kevesek egyike, aki átlát ezen, és ezt hitelesen képes megfogalmazni is. Donáth Anna egyedül okosabb, mint az egész Fidesz-frakció, akiknek még akkor is otthon kellene hagyniuk az eszüket, ha lenne nekik. Egy ilyen fiatal női politikus, aki tökéletesen megfelel a világban (elsősorban Amerikában) elindult trendnek, életveszélyes a dagadt, eltunyult, buta, a legócskább propagandában bízó fasiszta diktátorokra nézve. Donáth Anna a magyar Alexandria Ocasio-Cortez, akiből ha a világ még megmarad egy ideig, és van igazság a földön, még hamarosan az Egyesült Államok elnöke lesz.

A sátáninak is nyugodtan nevezhető Fidesz-propaganda, amely a finkelsteini örökség folytatója, tökéletesen választotta ki a célszemélyt Donáth Anna személyében. A támadás egyben a Donáth-család ellen is irányul. Nagyapja Donáth Ferenc, a Nagy Imre-per másodrendű vádlottja. A támadás belerúg Nagy Imre, 1956 örökségébe, ami tökéletesen belevág az orbáni történelemhamisítás irányvonalába. Donáth Anna édesapja Donáth László evangélikus lelkész, keresztény lelkészként liberális gondolkodó, polgári jogi harcos, baloldali politikus, aki párton kívüliként az MSZP parlamenti képviselője volt ciklusokon át. A lánya, Donáth Anna, pedig liberális politikus. Máris az „apák és fiúk” („lányok”) antiszemita, náci kliséinél vagyunk, ami nem más, mint Orbán és a Fidesz náci gyökere.

Mi más lenne a baloldali-liberális családdal szembeni vád az antiszemita rendszer pribékjei részéről, mint a szexuális zaklatás? Ismert toposzokat hívnak elő: „tudjuk, ilyenek ezek”. Szemben a rendes magyar keresztény emberekkel, mint Orbán Viktor és bandája. Donáth Anna merészelt valódi ellenzéki, valódi demokrata lenni, szakított a magyar álellenzéki pártok és álellenzéki sajtó sunyi, hazug, kollaboráns magatartásával. Kijelentette az Európai Parlamentben, hogy a jogállamiság, az uniós értékek ellenségei, az uniós támogatások elrablói, egy fasiszta diktatúra építői nem lehetnek a jogállamiságot és az uniós pénzek felhasználását ellenőrző bizottságok alelnökei. Kecskére nem bízunk káposztát. Ezért lett belőle szexuális zaklató.

Ezért lett hirtelen apa és lánya szexuális ragadozó, egy héten belül mindkettő. Különben pedig, Magyarországon beszélnek szexuális zaklatásról, ahol norma az, hogy a főnökök kihasználják a beosztottakat, a buszon letapiznak bárkit, mindenki vadász és áldozat, mindez a kultúra része. Olyan természetes, mint a levegővétel. A szerelmi afférok, az egyéjszakás kalandok országában egyszerre szexuális zaklató lesz a fideszes mocsoksajtóban annak az európai parlamenti képviselőnek a lelkész édesapja, majd ő maga, aki merészelt Orbán ellen fellépni az EP-ben? Mikor csinált ehhez hasonlót bármelyik alibiző magyar ellenzéki európai parlamenti képviselő? Rossz volt olvasni azt a sok mellébeszélést, amivel védték magukat, hogy a „magyar érdek” miatt nem támadták az EU-ban Orbánt.

Donáth Anna azt is jól érezte meg, hogy az ügye hasonló ahhoz, amikor Vona Gábort mocskolták, ugyancsak szexuális alapon a „Fidesz” szennysajtójában, mert Vona hirtelen veszélyessé kezdett válni. Senki nem kerülheti el, hogy ez az aljas bűnszervezet az emberi méltóságába taposson, lejárassa, az emberi mivoltában sértse, támadja, morálisan kivégezze. Méghogy ezek nem fasiszták? Rosszabbak, mint a klasszikus fasiszták, mert azok betartottak bizonyos szabályokat, voltak belső „erkölcsi” normáik. Azok tisztességesebbek voltak, mert ilyen esetben odamentek, lelőtték az ellenséget, de soha nem süllyedtek volna odáig, hogy ilyen aljas eszközökkel próbálják a személyiségüket, az emberi méltóságukat és a hitelességüket összezúzni.

Donáth Annának nem szabad összeroppannia, ahogy az édesapjának sem. Tudniuk kell, hogy fasiszta gazemberek ellen harcolnak, tudomást sem kell venni róla, amit ezek művelnek, hanem menni kell tovább, és még elszántabban kell harcolni ellenük. Céljuk a megfélemlítés, a lelki összeroppantás, de ennek nem szabad engedni. Tervük csak akkor sikerülhet, ha ezt a támadást beengedik a szívükbe. Ne aggódjanak, a magyar társadalom olyan érzéketlen, erkölcstelen, nívótlan, hogy az ilyen vádak el sem érik az ingerküszöbüket. Ilyeneket naponta elkövetnek. A fasiszták közönségének pedig eddig sem volt jobb véleményük róluk. Őket etethetik, de abba a mocsokba, ahol ezek az emberek élnek, még letekinteni sem szabad.

Tudomásul kell venni, hogy ilyen söpredék ellen kell harcolni. Ez a támadás ezzel a harccal jár. Ne aggódjanak a megtámadottak, az ilyen emberek, akik ilyen eszközökkel próbálják a kritikus hangokat elnémítani, vereségre vannak ítélve. Donáth Anna legyen büszke, családi hagyományaihoz híven máris felnőtt elődei nagyságához. Magyarország diktátora retteg tőle. Gratulálunk!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések