2024, március28, csütörtök
KezdőlapMagyarországAlabamában fehér férfiak tiltották meg fekete nőknek az abortuszt

Alabamában fehér férfiak tiltották meg fekete nőknek az abortuszt

-

Szervezett akció a republikánus többségű államokban az abortusz teljes betiltása, hogy kikényszerítsék a Legfelsőbb Bíróság döntését az abortusz engedélyezésének szövetségi szintű eltörlésére. Ez arra utal, hogy a republikánusok elsősorban a vallásos szavazókat akarják mozgósítani, és az abortuszt, illetve az anyák döntési jogát, eszközként kívánják felhasználni a politikai hatalom megszerzéséhez. A fanatikus hívek szavazatainak megszerzésével anyák tízezreinek életét kockáztatják, miközben a fekete abortuszok, a magzati halálok és az anyák halálozási száma radikálisan nőni fog. Ugyanaz lesz a következmény, mint az ugyancsak remek fundamentalista keresztény ötlet, az alkoholtilalom következménye volt. Az alkoholtilalom soha nem látott mértékű iváshoz, az alvilág felvirágzásához, a rossz minőségű szeszek miatt tömeges elhalálozásokhoz vezetett. Ha a Trump által kulturharcosokkal feltöltött republikánus többségű Legfelsőbb Bíróság utat enged ennek, magzati mészárlás és nők tömeges elhalálozása lesz a vége.

A republikánus államokban sorban hozzák azokat a törvényeket, amelyek gyakorlatilag teljes mértékben betitltják az abortuszt. Egy kaptafára születnek a jogszabályok, még a nemi erőszakkal és vérfertőzéssel teherbe esett nők sem választhatják az abortuszt. Kizárólag az anya közvetlen életveszélye esetén lehet a terhességet megszakítani, de mivel 99 évre lehet büntetni azt az orvost, aki tiltott abortuszt hajt végre, kevés orvos kockáztatja majd meg, hogy az anya életveszélye miatt bevállalja a terhesség megszakítást. A másik oldalon eltorzult fejű, ordítozó fanatikusok állnak, akik ölni tudnának az „élet védelméért”.

Ezért nincs garancia arra, hogy utólag úgy döntsenek a hozzá nem értő laikusok, hogy nem volt veszélyben az anya, mert ők jobban tudják: nekik szellemi kijelentésük van róla, ezért az orvosi dianózis nem számít. A dolog legocsmányabb része Alabamában történt, ahol csopa fehér férfi döntött az abortusztilalomról, miközben az államban 75 százalékban fekete nők esnek át terhességmegszakításon. Így különös jelentést is kap az a tény, hogy Alabamában a fehér férfiak tiltották be az abortuszt a fekete nőknek. Amerika legsötétebb korszakainak egyike elevenedik meg, amiről még az ultrafundamentalista hamis próféta, Pat Robertson is azt állította, hogy „túlzás”, és hogy ezek a republikánus államok „túl messzire mentek”.

De itt nyilvánvalóan egy politikai támadásról van szó, Trump a kultúrharccal, a gyűlölet felkorbácsolásával akarja a következő választást megnyerni, amihez mindig legjobb partnerek a keresztények, akik fundamentalista fanatizmusa abszolút bibliaellenes, de ez őket nem zavarja. Ezért Trump maximálisan kiszolgálja az adóhivatali vizsgálatok elől menekülő milliárdos tévéprédikátorok által felúszított és elbutított hívő tömegek legvadabb várakozásait a melegek és a transzgenderek emberi jogaival szemben, az Izraelre vonatkozó hamis próféciák tekintetében, amellyel az izraeli szélsőjobbot segítik hatalomra, valamint az abortusz kérdésében. A józan, szakmailag és jogi szempontból korrekt megközelítéseket kriminalizálják, hazug álhíreket terjesztenek, amiben nagy támogatást kapnak az orosz titkosszolgálattól.

Ennek oka az, hogy az elbutított, megvadított, a liberális demokráciák ellen fordított fanatikus hívők alkalmasak a világ szétverésére. Ezért most az összes fasiszta diktátor a „kereszténységet” védi, ami nem más, mint a bűnbakoknak kipécézett egyes társadalmi csoportok, „bűnösök” elleni esztelen gyűlölet felkorbácsolása. Elhitetik ezekkel az emberekkel, hogy a „bűn” ellen a liberálisellenes fasiszták jelentik az egyetlen védelmet, ezért őrjöngve gyűlölködnek azokkal szemben, akikkel Jézus együtt evett, akiknek Jézus megbocsátott, akikért az életét adta, és szaladnak hatalomba segíteni azokat, akiket Jézus Krisztus a mérges kígyó fajzatainak, képmutató farizeusoknak nevezett. A maguk bűneiről megfeledkeznek, a fasiszták bűneit elnézik, a kiszemelt bűnbakokkal szemben gyilkos indulatokat gerjesztenek. Ezzel akarják a politikai hatalmukat megszerezni. Ennek vége borzalom, elnyomás, terror, pusztulás és népirtás lesz, mint mindig a történelem folyamán.

A republikánusok Trump elfogadásával és megválasztásával egy olyan sötét zsákutcába kormányozták magukat, amelyen ha végigmennek, annak katasztrofális társadalmi következményei lesznek, hacsak nem polgárháború. Trump populista hazugságaival hiszterizálja őket, elfelejtik, hogy Jézus mit mondott arról, hogy miért jött a földre, hogy Pál apostol mit mondott a bűnről és az erkölcsi törvényről, hogy azt nem lehet megtartani, ezért volt szükség megváltóra, ezért megtagadják a megváltást, amikor nem az evangélium hirdetésével és kegyelem által, hanem állami erővel, erőszakkal akarják korlátozni a bűnt, de kizárólag a mások bűneit, és nem a sajátjukat. Ezzel a másik politikai oldal szélsőségeseit energizálják, és ennek a következménye az lesz, hogy amikor a borzalmak elől menekülve megválasztják a másik oldalt, akkor az inga kileng az ellenkező irányba, és leshetnek. Azokat gyalázzák az antiliberális fanatikus elvakultak, akik leszedték őket a máglyákról, mert ma is a liberalizmusnak köszönhetik, hogy élnek.

A mostani törvények törvénytelenek, mert a szövetségi törvények az alkotmány 14. kiegészítése értelmében ilyen törvényeket nem tesznek lehetővé. A Roe vs. Wade törvény szövetségi szinten tette az anya privát jogává azt, hogy maga döntse el, meg kívánja tartani a terhességet vagy nem. Az egészségügyi törvények azt szabályozhatják a magzat védelmében, hogy ez a terhességmegszakítás milyen indokkal és a terhesség hányadik hetéig tehető meg. Ezt az egészségügyi határt a legliberálisabb emberi jogi harcosok is tiszteletben tartják. Senki nem akar csecsemőket és magzatokat gyilkolni. Az abortusszal szembeni zéró tolerancia elmaradott országokban létezik csupán, ahol a fekete abortuszok nyomán a terhes anyák és megzatok mészárlása zajlik, mert a terhes nők nem kerülnek be az ellátó rendszerbe, mely igyekszik segíteni rajtuk, hogy megtarthassák a megfogant gyermeket. A gyűlölködő „keresztények” általában a kisujjukat sem mozdítják, hogy egyetlen magzatot is megvédjenek azzal, hogy segítenek az anyáknak. Az „életpártiság” a gyűlölködésben merül ki, és leginkább abban, hogy leköpdösik a szerencsétlen nőket, akik valamilyen okból úgy érzik, nem tudják vállalni a gyermek megszületését.

A mostani szervezett, provokatív törvénykezés arra törekszik, hogy a Trump által minősíthetetlen alakokkal feltöltött Legfelsőbb Bíróság kihasználva a republikánus többséget, törölje el a Roe vs. Wade törvényt és szövetségi szinten tiltsa be az abortusz lehetőségét. Trump a bevándolók elleni uszítás mellett erre építi az újraválasztását, azonban ez nagyon érzékeny pontokat érint, és még visszafelé is elsülhet. Azok az „életpárti nők”, akik átgázolnának mindenkin, általában túl vannak a szülés idején, vagy annyira fiatalok, hogy nem tudják, kerülhetnek még az életben tragikus döntések elé. De az amerikai társadalom nagy része, és a nagyobb része kívül van ezeken a fundamentális szektákon, emberi jogainak nagyon érzékeny sérelmeként éli meg ezt, és a precedenst is, hogy félrevezetett fantikusok saját vallásukat erőltessék rájuk az állam által. Amerikában fel fognak lázadni a nők, és a világ fejlettebb országaiban is, ahol eleve nincsenek vallási és állami elnyomás alatt. mert az oroszok biztos megpróbálják ezt terjeszteni a világon annak érdekében, hogy a jogállamokban káoszt és zűrzavart okozzanak.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy az abortuszt szándékosan találták ki a republikánusok néhány evangéliumi karizmatikus egyházi vezetővel, hogy ezáltal a hívőket a demokraták oldaláról a republikánusok oldalára állítsák. Az abortusszal szedték rá a hívőket, hogy a demokraták helyett a republikánusokra szavazzanak. Ekkor még a bibliai kereszténység nem vallotta azt, hogy a magzat a fogantatás pillanatától teljes jogú élet. Ez politikai okoból változott meg. Ebben a cikkünkben olvasható, hogy mit mond a Biblia a magzatról, és miért nem tekinti a Biblia a magzatot egyenértékűnek a megszületett emberi élettel. Itt olvasható, hogy az abortuszt Magyarországon is hogyan teszik kampánytémává, és hogyan csinálnak ennek felhasználásával normális emberekből Orbán-szavazót.

Végezetül álljon itt Alexandria Ocasio-Cortez, a Bronxból kongresszusi képviselővé lett volt bártender Twitter bejegyzése, aki csak fiatal kora miatt nem indulhat az elnökségért, de Amerika legokosabb embere, aki miszlikre verné Trumpot egy holnapi választáson. Azt írta a Twitteren: „Ha a férfi politikusok teherbe eshetnének, annyi abortuszklinika lenne Amerikában, ahány postahivatal.” Nagyon igaz, de a döntéseket a nőkről ezek a férfi politikusok hozzák. Tehát vallási területről ez férfi-nő háborúvá válhat, és a nők, akik nem égetnének ma is boszorkányokat, a demokratákra fognak szavazni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések