2024, április20, szombat
KezdőlapMagyarországAz alkotmányjog professzora szerint továbbra sem legitim a kormány és az országgyűlés

Az alkotmányjog professzora szerint továbbra sem legitim a kormány és az országgyűlés

-

Dr. Vörös Imre alkotmányjogász 2011 óta követekezetesen ugyanazon az állásponton van. Dr. Kálóczi Zsuzsanna készített vele interjút, amiből szemelvényeket közlünk.

„Professzor úr már idejében, aktualitásukkor, az események menetében, 2012 tavaszától kezdve három nyilatkozatot tett – óriási olvasottsági elérést produkálva, amelyek itt találhatók:

http://hvg.hu/velemeny/20120308_allmcsinytevok_voros_imre

https://www.vasarnapihirek.hu/…/eltemetett_demokracia_voros…

https://www.vasarnapihirek.hu/…/alkotmanyos_jogunk_torvenyt…

Azóta nem.

Professzor Úr! Miért nem mondott a későbbiek során véleményt az Ön által megtapasztaltakról szakmai szempontból?

Nyilvánvalóan azért nem, mert 2014. őszén már mindent elmondtam: azokhoz nincs hozzátenni valóm. A 2014. évi két választás jogi keretéül szolgáló választási rendszerről – az akkori kormány által meghívott nemzetközi szervezet: az EBESz-megfigyelők jelentésével egyet értve – akkor már kimerítő véleményt tettem közzé. A megfigyelők a magyar választójogban 36 módosítást javasoltak annak érdekében, hogy azt demokratikusnak lehessen minősíteni. Ez azóta sem történt meg, így fenntartom a 2014. októberi interjúmban kifejtett álláspontomat: jogászi-jogtudósi szemmel nézve antidemokratikus rendszerben élünk, a 2014. évi választások, és a mostani 2018. éviek sem voltak demokratikusak, márpedig ilyenekből legitim országgyűlés és kormány nem következhet. A mostani választásokon jelen lévő EBESz-megfigyelők a választások másnapján közzé tett gyorsjelentésükben – melyet a végleges jelentés hamarosan követ – annyit máris megjegyeztek, hogy a választások jogi és tényleges környezete 2014. óta még romlott is. Jómagam tehát a változtatások elmaradása miatt nem láttam értelmét, hogy papagájkommandó módjára ismételgessem, hogy antidemokratikus választási rendszerből csak antidemokratikus, következőleg a választói akarat artikulálásával köszönőviszonyban sem lévő, eltorzított, tehát illegitim választási eredmény jöhet ki, amint a mostani választással is ez a helyzet. Hangsúlyozom: 2014-ben a szavazatok 44%ához a választási rendszer az országgyűlési képviselői helyek kétharmadát rendelte, amint a mostani – nem tiszta körülmények között megszületett – 49%-os szavazatarányhoz ugyanezt. Tehát a kétharmadosként reklámozott többség nem a választók többsége, hanem a képviselőké. Magyarul: már a második kisebbségi kormány alakul úgy, hogy a kisebbség a képviselői helyek kétharmadát bitorolja – egyszerű választójogi trükközéssel (ha itt még jogról egyáltalán beszélni lehet). Magyarország közjogi állapotának illegitimitása jottányit sem változott – az én véleményem sem, ezért nem nyilatkoztam. Minek is?

Ez abból a szempontból teljesen igaz állítás, hogy Ön , már 2012-ben felállította a diagnózist és kifejtette miből ,mi és miért következik. Aztán az Ön által prognosztizáltak szerint alakult minden ,pontról, pontra, szóról, szóra. S jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Összegezve: kijelenthető, hogy ma, a FIDESZ 2/3-os „ sajátos alkotmányozásos munkálkodása” mentén, alkotmányjogi szempontból minden FIDESZ által hozott törvény, jogszabályi változtatás, illegitim, semmis, mindkettő, 2014-es és 2018-as parlamenti választással együtt?

Én nem mondanék véleményt egyetlen politikai pártról sem – jogtudósként nem ez a feladatom. Az tény, hogy mind az Alaptörvényt, mind a választási jogszabályokat egyetlen párt parlamenti frakciójának szavazataival fogadták el, ezek tehát egypárti törvények, így maga a közjogi rendszer is ezeken a jogi alapokon egypárt-rendszer. Ilyen utoljára 1989-ben volt. Tehát közjogi szempontból az akkor politikai hatalmat egyedül, kizárólagosan gyakorló bolsevikok, és a mai bolsevikok között nem látok semmi különbséget. A kérdését nem szeretném megkerülni, de a választ megadtam az imént: illegitim választás alapján működő törvényhozó és végrehajtó hatalom aktusai nélkülözik a törvényes alapot: ezt az állapotot fejezi ki az, hogy álláspontom szerint illegitimek.”

(…)

Közép-Európában élünk. A Nemzetközi Sajtószabadság Napján, Deák Ferencet, a „Haza Bölcsét” idézi mindenki, én csak a lényegét: hazudni nem szabad, s ugye ő volt az 1867-es Kiegyezés szellemi atyja is, no és Zala szülötteként, ott látható a szobra a Zalaegerszegi Törvényszék épülete előtt. A jogtudós hihetetlenül éles szemével Professzor Úr lát esélyt a mai magyar közjogi helyzetben egy magyar-magyar „KIEGYEZÉSRE”, az illegitim helyzet feloldására, az 1989-es Alkotmányunk, a Magyar Köztársaság, a régi választójogi törvény, stb., egyszóval a magyar jogállamiság valamiféle „ in integrum restitutio”-jára?

Sajnos nem teljesen stimmel, hogy hihetetlenül éles lenne a szemem: éppen az időskorban – 74 éves vagyok – gyakori macula degeneratio-val kezelnek, szerencsére sikeresen. De a tréfát – aminek tényleg nincs itt az ideje – félretéve: a jogtudós mindig elméleti síkon formál véleményt az adott közjogi fejlemények, történések megítélése tekintetében is. Mivel egyetemi oktatóként vizsgáztatom is a joghallgatókat, válaszként azt a példát tudom felhozni: amennyiben a joghallgató saját jól felfogott érdekében felkészül a vizsgára, eredményesen tud azon megfelelni. Abban az esetben, ha nem felelősen veszi kézbe a nem csekély mennyiségű vizsgaanyagot, esélytelen az „elégséges”-re. Márpedig a felelősség vállalásához a régi Alkotmány 2. § (3) bekezdéséből az Alaptörvény említett C) cikk (2) bekezdésébe szó szerint átvett, közjogi rendszerűnk egészét, így mindannyiunk mindennapi életét közvetlenül meghatározó alkotmányos szintű tilalom szolgál – ezúttal valóban – gránitszilárdságú alkotmányjogi alapként, amit nem lehet eleget idézni: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”

A teljes interjú Dr. Kálóczi Zsuzsanna facebook-oldalán olvasható.





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések