2024, április18, csütörtök
KezdőlapAmerikaAz alkotmányosság győzött Trump ellen és mégsem

Az alkotmányosság győzött Trump ellen és mégsem

-

Az amerikai képviselőház demokrata többsége megszavazta Donald Trump ellen az alkotmányos vádemelési eljárást a hatalommal való visszaélés és a Kongresszus munkájának akadályozása miatt. Trump a harmadik amerikai elnök a történelemben, akivel szemben impeachment eljárás indult. Az eljárási forma az alkotmányosság védelmét szolgálja, hogy egyetlen elnök sem teheti magát diktátorrá és a törvények felett állóvá. Trumpról számos írás megjelent, hogy törvény felettinek gondolja magát és úgy viselkedik, mint egy király.

Amit Trump az impeacment során kifogásolt cselekedeteivel elkövetett, az köztörvényes bűncselekmény, az elnöki hatalommal való visszaélés és a Kongresszus munkájának akadályozása, a demokratikus és alkotmányos rend működésének korlátozása a legsúlyosabb, amit egy elnök elkövethet. Az elnök legfőbb feladata ezek védelme, erre esküdött fel. Ezért az impeachment képviselőházi elfogadása az amerikai demokrácia és alkotmányosság győzelmének és erejének is tekinthető egy öntörvényű emberrel szemben, aki azt képzeli, hogy ő a törvények és az alkotmány fölött áll.

Hogy ez még sincs teljesen így, annak oka az, hogy mégsem az alkotmányosság megsértésének ténye dönti el Trump sorsát, hanem a képviselőház után a szenátus, ahol az alkotmányos vádeljárásra sor kerül, és ahol jelenleg republikánus többség van, amely politikai okokból nem fogja megszavazni, hogy Trumpnak távozni kelljen, függetlenül az alkotmányosság megsértésének tényétől. A tárgyszerű az lenne, ha ilyenkor egy független alkotmánybírói testület döntene a bizonyítékok alapján, nem az aktuális szenátusi többség, amely a rossz döntésével most ugyanúgy az alkotmányosság fölé helyezi magát, mint Trump.

Ezzel együtt ez még mindig egy jogállam, ahol ezt meg lehet tenni, mert gondoljunk bele, hogy Orbánnal szemben mikor lehetne ezt megcsinálni. Az ő rendszere kizár bármilyen kontrollt vagy ellensúlyt. Ő maga az alkotmány, bármire csinál egy törvényt, oszt jónapot. Egész tevékenysége az alkotmányosság lerombolása. Nem véletlenül mondta Trump, hogy olyan hatalmat szeretne magának Amerikában, mint Orbán Magyarországon. Ez voltaképpen egy korlátlan hatalom. Kiegészítve azzal, hogy Orbánt le sem lehet váltani. Amíg él, amíg a családból valakinek át nem adja, amíg egy forradalom fel nem koncolja, addig uralkodni fog. Nagyobb hatalommal, mint a királyok.

Ez az aktus azonban akkor sem hatástalan, ha Trumpot a republikánusok hatalomban tartják és az evangéliumi karizmatikus keresztényfasiszták fanatizálásával, az Izraelt tévesen Netanjahu politikájával azonosító szavazók, valamint az ország kirekesztő fajgyűlölőinek mozgósításával esetleg újra is választják. Trumpnak akkor is maximum négy éve lehet, és Amerika már sok szörnyeteget túlélt, ezt is túléli. Viszont a személyiségét hűen tükrözi, hogy az amerikai történelem harmadik elnöke, akit bűnözőnek találtak, és róla ezt a bélyeget soha senki nem mossa le, és valamelyest ez befolyásolhatja a választást is.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések