2024, március28, csütörtök
KezdőlapAmerikaAz Amerikai Népszava válasza a Nemzetpolitikai Kutatóintézetnek

Az Amerikai Népszava válasza a Nemzetpolitikai Kutatóintézetnek

-

Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Budapest

Tisztelt Gazsó Dániel,

Bartus László vagyok, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság című lapot kiadó cég tulajdonosa. Ez a legrégebbi magyar nyelvű lap a világon, amely megalapítása óta soha nem szűnt meg és nem szünetelt. Olyan személyiségek szerkesztették a lapot, mint Nagy Ferenc volt kisgazda miniszterelnök, olyanok publikáltak benne, mint Márai Sándor, Molnár Ferenc és Faludy György.

Köszönjük a megkeresését, amelyben azt kéri, hogy a határon túli magyar diaszpóra újságjainak nyilvántartásához és kutatásához megküldött kérdőívet kitöltve küldjük vissza. Tájékoztatom, hogy nem kívánunk élni a felkínált lehetőséggel és nem szeretnénk szerepelni az Önök nyilvántartásaiban.

Indoklásul előadom, hogy a Magyarországon létrejött új „társadalmi-gazdasági” rendszert, amelyet az Önök pártkormányának „Nemzeti Együttműködési Nyilatkozata” rögzített és Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett el, alkotmányellenesnek tekintjük, államellenes bűncselekménynek és államcsínynek tartjuk. Álláspontunk szerint Magyarországon jelenleg törvénytelen rendszer működik, törvénytelen hatalom uralkodik, amely az alkotmányos rend megdöntésével jött létre. Az országnak jelenleg nincs törvényes és legitim alkotmánya. Véleményünk szerint Orbán Viktort és bűntársait, az államellenes bűncselekmény elkövetőit, bíróság elé kell állítani és törvényesen felelősségre kell vonni. Az Amerikai Magyar Népszava Szabadságra érvényes amerikai törvények nem teszik lehetővé, hogy bűnözőkkel vagy őket képviselő szervezetekkel, álljunk kapcsolatban,

A hatalmat törvénytelenül birtokló Orbán-kormány által létrehozott Nemzetpolitikai Kutatóintézetet mesterséges képződménynek, sóhivatalnak, Kövér László házelnök erdélyi barátjának, Szász Jenőnek nyújtott ajándéknak, korrupciónak és pénzmosodának tekintjük. Az „intézet” létrehozására nyújtott 1,3 milliárd forint közpénzt hűtlen kezelésnek és lopásnak tartjuk. Az amerikai törvényekkel ellentétes, hogy egy amerikai cég, mint amilyen az Amerikai Magyar Népszava Szabadságot kiadó, az általam tulajdonolt és vezetett Olivia Media and Publishing Corporation olyan cégekkel, szervezetekkel álljon kapcsolatban, amelyek korrupcióval, törvénytelenséggel hozhatók összefüggésbe. Az Önök intézetéhez nem adhatjuk sem cégünk, sem lapunk nevét. Ezt erkölcsileg sem engedhetjük meg magunknak.

Az Önök által képviselt Orbán-rendszert önkényuralmi rendszernek tartjuk, amely harcot indított a civilizáció, a felvilágosodás, a humanizmus, a liberális demokráciák, az Európai Unió és a transzatlanti szövetség, valamint az Egyesült Államok értékei ellen, amely lábbal tapossa az emberi jogokat. Amerikaellenes és alig kódolt antiszemita uszítást folytat. Az állam központilag szervezi a korrupciót, a közvagyont a hatalomra került puccsisták alig leplezetten magánosítják. Az ország törvénytelen hatalmat gyakorló miniszterelnöke és klientúrája ellopja a nép vagyonát, családtagjainak milliárdokat lop ki a köz vagyonából. A hatalmi ágak szétválasztása megszűnt, demokratikus úton az uralmon levőket leváltani nem lehet. Ilyen országok (mint Irán, Észak-Korea, Magyarország, stb.) intézményeivel nem tartunk fenn kapcsolatokat.

Magyarországon jelenleg törvénytelen és illegitim hatalom uralkodik, az államforma egy törvényesen kiépített fasiszta diktatúra, amely lábbal tiporja a jogegyenlőséget, a sajtó és a lelkiismeret szabadságát, tervezett alaptörvénymódosításával pedig egy nyílt totális diktatúra törvényes kereteit teremti meg. Az Önök rendszerét, törvénytelen kormányát és intézetét a magunk részéről bojkottáljuk. Megtagadunk egy államcsínnyel létrejött hatalommal minden együttműködést, és Önöknek semmiféle adatot nem szolgáltatunk ki.

Bartus László

Amerikai Magyar Népszava Szabadság
kiadója és tulajdonosa

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések