2024, március28, csütörtök
KezdőlapKultúraAz ATV mikor kér bocsánatot Dobrev Klárától?

Az ATV mikor kér bocsánatot Dobrev Klárától?

-

Morvay Péter „külpolitikai szakértő” a Facebook oldalán posztolta Dobrev Klára egyik hirdetését azzal a szöveggel, hogy „büszkén kiárusítaná a nemzeti szuverenitást a posztkommunista baloldal”. Morvay nem más, mint Németh Sándor, az ATV többségi tulajdonosának közvetlen munkatársa, a Hetek rovatvezetője, az ATV külpolitikai szakértője, aki éveken át a műsorok szerkesztésében is részt vett. Mndenképp az ATV tulajdonosi köréhez közelálló személy, aki az ATV-t birtokló Németh Sándor és a Hit Gyülekezete egyik legnagyobb befolyással bíró médiapolitikusa. Véleménye elválaszthatatlan Németh Sándortól és az ATV-től, függetlenül attól, hogy egy adott időszakban formálisan milyen funkciót tölt be az „ellenzéki” televízióban. Amit ő mond, az tükrözi az ATV-tulajdonos világnézetét és álláspontját.

Ezért döbbenetes és példátlan, hogy egy magát ellenzékinek nevező televízióhoz köthető személy harminc évvel a rendszerváltás után leposztkommunistázza az egyik ellenzéki párt (talán most éppen a legnagyobb ellenzéki párt) elnökének feleségét, a párt európai parlamenti képviselőjét, az Európai Parlament alelnökét. Ráadásul, ez a személy, Morvay Péter, a kommunista rendszerben III/III-as besúgó volt, a diktatúra önkéntes ügynöke, aki az ügynöki munkájáért BM-jutalomban részesült. Ez a pozíció annak a kommunista rendszernek a legalja, legbecstelenebb része volt, míg Dobrev Klárának semmiféle tisztsége vagy funkciója nem volt a pártállamban. Ha Morvay a szülei múltja alapján posztkommunistázza Dobrev Klárát, akkor máris az apák és fiúk (lányok) dicstelen és rossz emlékű toposzánál tart.

Ha a világon bárhol egy televízióhoz köthető személyiség, aki különféle szerepekben több mint egy évtizede arca egy televíziónak, s a tulajdonoshoz szorosan kapcsolódó személy, ezt megengedi magának, azonnal két lábbal rúgják ki, és a csatorna nem győz bocsánatot kérni a durva sértés miatt a vezető politikustól. Ilyen ember a médiában soha többet nem kap állást és meg sem jelenhet sehol. Egy ellenzéki pártelnök feleségébe, az Európai Parlament alelnökébe, egy ellenzéki televízióhoz szorosan kapcsolódó személy nem rúghat bele, nem sértegetheti, ráadásul ok nélkül. Mert Dobrev Klára nem árusítaná ki a nemzeti szuverenitást, még egy Európai Egyesült Államok létrejötte esetén sem.

Image may contain: 2 people, including Terézia Vasasné, text that says 'Morvay Péter újságíró, műfordító 1hr Büszkén kiárusítná nemzeti szuverenitást a posztkommunista baloldal NAGY LÉPÉST TETTÜNK AZ EURÓPAI MINIMÁLBÉR ÉS AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK MEGVALÓSITÁSA FELÉ. A MUNKA NEM ÁLL MEG! Dobr v.Klára Add tovább, hogy mindenkihez eljusson!'

Az ügyet súlyosbítja, hogy az ATV tulajdonosa egykori SZDSZ-alapító. Majd Németh Sándor az MSZP támogatója lett, és az MSZP-nek köszönheti a Hit Gyülekezete csarnokát is, mert ha nem kap az MSZP-hez köthető akkori MFB-től bankkölcsönt, akkor Hit Park ma sem létezik. MSZP támogatással szerezte meg az ATV-t is, és az MSZP támogatását élvezte éveken át. Amíg az MSZP ideológiai és büntetőjogi védelmet nyújtott, anyagilag segítette Németh Sándor vallási magánvállalkozását, addig az akkor még szintén szocialista Gyurcsány Ferenc és családja nem volt posztkommunista. Mióta Németh Sándor átállt Orbán oldalára és tőle reméli a büntetőjogi védelmet, s az Orbán-kormánytól kap milliárdokat, a „liberális” szitokszó lett a Hit Gyülekezetében, a baloldalinak is nehezen nevezhető DK pedig posztkommunista.

Németh Sándor Orbán Viktornak kampányol, Orbántól kapja a pénzt a televízióra (milliárdos állami hirdetések formájában), de azt a látszatot akarja fenntartani, hogy ez egy ellenzéki televízió. Miközben egyik vezető munkatársa durván sértegeti az egyik legnagyobb ellenzéki párt elnökének, Magyarország volt miniszterelnökének feleségét, egy befolyásos és magas tisztségben levő európai politikust. A dillettáns és szektás magatartás netovábbja ez, amely civilizált országokban és komoly médiában megengedhetetlen és elfogadhatatlan. Jogállamokban ezeknek súlyos erkölcsi következményei vannak. A csatornának a nyilvános bocsánatkérés mellett az érintett személy azonnali, látványos és demonstratív kirúgásával kell a hitelét visszaszereznie és a hibát jóvá tennie. Ha éppen nem alkalmazott, akkor többet nem kerülhet képernyőre. De a bocsánatkérés nem maradhat el.

Ellenkező esetben egy ilyen minősíthetetlen csatornát bojkottálnak. Az ATV-t és vezetőjét ismerve ebből semmi nem lesz, legfeljebb a nyilvánosság mögött elkenve az egészet. Ezzel szemben az várható, hogy hamarosan meghívják Dobrev Klárát az ATV-be, aki udvarias lévén a meghívást elfogadja, hogy az ATV tulajdonosa ezzel demonstrálja, hogy „semmi nem történt”. Ez Magyarország. Így ásnak alá minden emberi és szakmai értéket. Pedig valahol meg kellene húzni a határt.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések