Orbán jól bevált migráncsozásával és kerítéspolitikájának plalgizálásával indította választási kampányát a magát baloldalinak hazudó MSZP.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) a „minden áron szavazatot” jelszó alatt a jó édesanyját is eladni néhány ezer voksért. Legalábbis ez olvasható ki a párt honlapján kiemelt helyen, „A kerítésnek állnia kell” című írásból, ami azt igazolja, hogy nincs az az évszázados baloldali érték, amit a párt ne lenne hajlandó feláldozni, csakhogy néhány embere bekerüljön Orbán Viktor parlamentjébe, ami 100 milliós állami támogatással és a túlélés reményével kecsegteti az egykori néppártot, amely ma a kis pártok keserű kenyerét eszi, és – sokukkal ellentétben – a baloldali alapértékeknek is bármikor hátat fordít, csak a víz felszíne felett tudja tartani deres fejét. Mindezt igyekezik úgy eladni, mintha – az ellenzék legnagyobb pártjakén – győzelmi esélyei lennének a 2018-as választáson.

A párt – csakhogy elekerülje az ellenzéki együttműködésben számára esetleg előnytelen  alku létrejöttét és kész helyzet elé állítsa a többieket – már régen saját kormányfőjelöltet nevezett meg, aki évek óta a nagy esélyre várva, – pont, mint Mesterházy Attila a 2014-es választások előtt – szinte azonnal, mint egy frissen kiket kakukkfióka, mindenkit kitúr az ellenzéki fészekből, és – pártjához hasonlóan – csak egy célt lát maga előtt, a minél több parlamenti mandátumot, amiért bármilyen aljasságra hajlandó. Botka László annyira belőtte magát, hogy egyenesen arról kezdett émelyítő téziseket zagyválni, hogy az egész Európa által utált és minden jóérzésű ember által elítélt, a déli határra épített kerítést…”senki sem bontja le, amíg a magyar emberek többsége nem érzi magát biztonságban az otthonába.”

A baloldalinak egyáltalán nem nevezhető, a kerítés alapú orbáni politikával éppen ellentétes irányt választó Angela Merkellel szemben magát szocialistának, vagy szociáldemokratának hazudó Botka szerint a határzár életünk része lesz egy jó darabig – ami elég kétértelmű megfogalmazás azok után, hogy alig néhány nappal korábban még arról beszélt, hogy ha pártja hatalomra kerül, első dolguk lesz lebontani azt. Ez most két dolgot jelenthet és mindkettő nagyon elkeserítő.

Az egyik az lehet, hogy Botka így adta a hallgatói és a választók tudomására, hogy ő is tisztában van vele, pártja jövőre nem fog választás nyerni, marad a Fidesz-uralom és így a déli határon épült kerítés is. A másik, – ami még ennél is szörnyűbb -, Botka megváltoztatta a véleményét, mert arra utazik, hogy a migránsvírussal megfertőzött magyar társadalom zavarosában halászva, talál a Fidesz vagy a Jobbik után még újrahasznosítható szavazót, akiből – kerítést és 13 havi nyugdíjat, vagy ehhez hasonlókat ígérve – MSZP-szavazót lehet faragni.

Botka a határvadászok előtt celebrált szemérmetlen szavazatvadász akciójában arra is képes volt, hogy az Európai Uniót tette felelőssé a menekültválságért, – úgy ahogy Orbán is – azzal vádolva, hogy nem volt képes megvédeni a határait. (Mintha azt valaki is támadta volna, és mintha arra nem lenne elég elrettentő erő a NATO, vagyis Botka is beállt Orbán aljas retorikája mögé, és illegális bevándorlókká minősítette át a háborús menekültek százezreit. Tette ezt a terhes nőket bilincsbe verő és szerencsétlen menekülteket – Európa megítélése szerint – embertelenül kezelő magyar rendőrök és határvadászok előtt szónokolva.

Még arra is volt bőr a pofáján, hogy a martalócokat arra kérje, minden esetben törvényesen és emberségesen járjanak el – mintha nem tudná, hogy ez a kettő együtt – éppen a magyar törvények embertelensége miatt – nem lehetséges és nem is történik meg. Mint aki nem tudja, hogy az EU ezeknek az ünnepelt határvadászoknak a törvényes fellépése miatt sem küld vissza menekültet Magyarországra. Micsoda arcátlanság és képmutatás ez egy baloldali és ellenzéki, magát európainak mondó politikustól?

Botkának tudnia kell, hogy – lehet, nyert néhány szavazatot a nem létező migránsoktól becsinált magyar polgároktól, – de elveszítette számos valóban baloldali és humánusan gondolkodó ember szimpátiáját. Sőt: egyenesen a megvetésüket vívta ki azzal, hogy a szavazatmaximalizálás reményében beállt Orbán mögé „migráncsozni” és Brüsszelezni. Orbánnal összehasonlítva ez azért is különösen visszataszító, mert – míg a magyar kormányfő nyíltan és őszintén vállalja fasisztoid nézeteit -, addig Botka ugyanazt hirdetve a voksokért, baloldalinak és szociáldemokratának adja el magát, megtévesztve a választóit.

A jelszavak és szlogenek, amelyekkel Botka és pártja a 2018-as parlamenti választásnak nekifutott, köszönő viszonyban sincsenek a baloldali eszmékkel, de még az általános nyugat-európai polgári értékrendtől is fényévnyi távolságban vannak. Valójában az MSZP-nél, Botka Lászlónál Angela Merkel CDU-ja és Ferenc pápa Vatikánja is baloldalibb. A jövő évi parlamenti választások előtti kampányt a gusztustalan uszítás, sárdobálás, egymás gyalázása fogja meghatározni, egyben a ki tud nagyobbat hazudni és irreálisabbat ígérni vetélkedő lesz. Az MSZP a választást – ígérje ez akárhányszor és akármilyen komoly arccal – jövőre sem fogja megnyerni. A hazugságversenyben azonban, amelyben azzal indul, hogy megválasztása fordulatot jelentene egy, az európai értékekre épülő politizálás felé, már most szinte behozhatatlan előnnyel vezet.

Zsebesi Zsolt