Az Orbán-család milliárdokat kapott, a magyar emberek 9 ezer forintot, azt is a sajátjukból

Közzétéve August 23, 2019, 4:18 pm
3 mins

Közeledik az önkormányzati választás, Orbán Viktor 9 ezer forintra taksálta a nyugdíjasok becsületét és megvásárolhatóságát. Ezúttal is az ócska “rezsi” dumával osztogatnak az adófizetők pénzéből azzal a szándékkal, hogy a nyugdíjasok a “Fidesz” jelöltjeire szavazzanak (az idézőjel oka, hogy ilyen párt nem létezik, mert Orbán ezen a néven fenntartott bűnszervezete semmilyen vonatkozásban nem felel meg egy párt jellemzőinek és a pártokkal rámasztott követelményeknek).

Orbán a nyugdíjasoknak meghatározza azt is, hogy a választási csalással felérő egyszeri, de három részletben felhasználható 9 ezer forintot a megvesztegetett nyugdíjasok mire fordíthatják. Nyilván örül Bözsi néni és Röfi is, akiknek Orbán már régen megígérte, hogy majd körülnéz az államkasszában, s ha talál egy kis pénzt, akkor majd küld belőle. Ilyen jó ember ez a Viktor, gondol a nyugdíjasokra és szegényekre, önzetlenül szórja az adófizetők pénzét szavazatvásárlásra.

Mert az, ugyebár, csak véletlen egybeesés, hogy Orbán a rezsitámogatást az önkormányzati választások előtt küldi az ő szeretett nyugdíjasainak. Talán a postás még egy kis tájékoztatót is tesz mellé, hogy ha a nyugdíjas máskor is akar egy kis pénzt, akkor kire szavazzon. Az utalvány készpénzre nem váltható, nehogy eligya Bözsi néni vagy a Röfi, csak azoknak a szolgáltatóknak fizethető, amelyekkel kapcsolatban majd kitalálják, hogyan juthat a pénz Orbán strómanjához vagy az oligarchái kezébe.

Ilyen ügyes gyerek ez a Viktor, hogy nem a sajátjából ad, hanem a magyar emberek pénzéből osztogat, hogy rá szavazzanak, és nem mernénk nagy tételben ellene fogadni, hogy a pénz végül nem stróman vagy oligarcha zsebében köt ki. Rendesebb emberek, amikor korrumpálnak, vesztegetnek, megaláznak másokat, akkor nem azok pénzéből teszik, akiket le akarnak fizetni, hanem a sajátjukból. De mit érdekli ez Bözsi nénit? Még Röfi sem foglalkozik ilyen apróságokkal. A lefizetett 2,6 millió nyugdíjasból vajon most hányat lehet behúzni a Fidesz-szavazók közé?

Image result for Orbán helló röfi

Helló Röfi!







2 hozzászólás : Az Orbán-család milliárdokat kapott, a magyar emberek 9 ezer forintot, azt is a sajátjukból

  1. abramovics

    August 24th, 2019

    ha és amennyiben lenne egy csöpp józan esze a magát ellenzéknek hazudó kollaboráns gazemberek gyülekezetének – természetesen ez feltételezi azt is, hogy nem kollaborálnak, tehát amiről beszélni fogok az a mai magyar valóságban nem történhet meg! – akkor erre egy rettenetesen egyszerű reakciójuk lenne.
    történetesen ugyanis megjelent egy elemzés a sajtóban, miszerint, ha
    .
    NEM LENNE AZ ÚGYNEVEZETT REZSICSÖKKENTÉSNEK ÁLCÁZOTT ÁLLAMILAG MEGHATÁROZOTT ÁRKÉPZÉSE A GÁZNAK, ABBAN AZ ESETBEN A VILÁGPIACI ÁRAK MOZGÁSÁNAK KÖVETKEZTÉBEN MA MAGYARORSZÁGON A GÁZ ÁRA 40 %-AL LENNE ALACSONYABB!
    .
    nos, csak egy ilyen tartalmú, számításokkal, tényszerű adatokkal alátámasztott levelet kellene kiküldeni a tapló, tahó választópóógárnak, meg a csuti gecigányt mellbekúrni ezzel a parlamentben, s mindenütt, mindig csak és kizárólag erről beszélni, hogy mi az az egyszeri választási csali 9000 Ft az eddig a kötelező állami árképzés segítségével ellopott százezrekhez képest? he, mi? na!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

    Reply
    • Nyuszika

      August 24th, 2019

      G@cik…

      Reply

Szóljon hozzá Nyuszika

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)